A szerelem két keréken érkezik

30. rész

Nagyapó

Mosolyogva ülök a hintaszékemben, és félig leeresztett szempilláim alól figyelem a fiatalokat, kik vidáman díszítik a házat. Karácsonyra készülünk, és olyan jó érzés látni, ahogy a szorgos kis kezecskék teszik a dolgukat. Nekem nincs más dolgom, csak figyelni és utasításokat adni. Manow a konyhában sütkérezik, nem enged be senkit se, azt mondta, hogy az most az ő területe. Team boldogan támogatja, mert tudja, hogy milyen finomságok fognak onnan kikerülni.

Manow gyorsan barátságot kötött Winnel, nagyon egy hullámhosszon vannak, és folyamatosan csak Team vérét szívják, mire ő mindig elkezd duzzogni. Win pedig rohan, hogy megbékítse, és ez így folytatódik egész nap, mint egy ördögi kör.

Szerencsére lekerült a lábáról és csuklójáról a gipsz, de azért még óvatosan mozgatja őket. Jobb félni, mint megijedni alapon.

– Nagyapó! Melyik díszt tegyük fel a fenyőfa csúcsára? – Kérdezi Team.

– Azt a csillag alakút. – Mutatok egy dobozra, amiben az említett dísz van.

Team a létrán egyensúlyozik, miközben Pharm odaviszi hozzá a dobozt. Dean és Win a girlandokat helyezik fel a kandalló párkányára, de hogy őszinte legyek, semmi érzékük a dekorálásra. Végül is, nem ez a lényeg, hanem, hogy mind együtt vagyunk. Annyira jó érzés látni, hogy örömmel, boldogsággal, jókedvvel telik meg a szoba.

– Khun Warut, azt hiszem ez így tökéletes lesz! – Fordul felém Dean, én pedig mosolyogva nézem a főművüket.

A girland ágai össze vissza állnak, és inkább tűnik foghíjjasnak, mint tömöttnek. A piros masnik méretei mind különböznek, véletlenül se sikerült még csak nagyjából se egyméretűekre csinálniuk. A díszeket Win szerezte valahonnan, de eléggé tükrözi az ízlését, ugyanis mindenféle motortípusokat akasztott fel, mire csak mosolyogni tudok.

Miután Win és Dean elkészültek a párkánnyal, odamentek Teamékhez, és ott segédkeztek tovább. Ebben a pillanatban csörren meg a telefonom, és látom, hogy a fiam keres. Felállok, és kimentem magam, majd bevonulok a szobámba. Felveszem a telefont, és kihangosítom, hogy rendesen halljam, hát igen, a fülem már nem az igazi, legalábbis nem mindig, kuncogok magamban.

- Szia apa! Hogy vagy?

- Köszönöm jól. Miért hívtál?

- Nem hívhatlak fel?

- Dehogynem! – Felelem kedvesen. – Csak nem szokásod.

- Tudom, majd javítok rajta, ígérem.

- Legyen úgy. Szóval...?

- Csak azt akartam kérdezni, hogy a fiúk rendben vannak?

- Persze, minden a terveim szerint alakult, pont ahogy vártuk.

- Ennek örülök! Nemsokára meglátogatunk.

- Annak örülnénk, mindannyian.

- Karácsony után megfelel?

- Persze, majd akkor kibeszélünk mindent is.

- Már alig várom. És apa!

- Igen?

- Szeretlek!

- Én is fiam téged!

Még beszélgettünk pár általános dologról, majd letettük a telefont. Visszasétáltam a nappaliba, és leültem a helyemre. A szoba a feje tetején állt, pár perc alatt akkora rendetlenséget sikerült csinálniuk, hogy az hihetetlen. Ekkor Manow jelent meg az ajtóban, kezében egy tálcát egyensúlyozott melyen forró kakaó gőzölgött, a másik kezében viszont egy tál kekszet hozott be.