~Ötös szemszöge~

78 7 0
                                    

Mégiscsak láthatom még utoljára Őt, ez hogy lehet??
Ahogy megláttam, magamhoz szorítottam, ebbe minden benne volt, amit átéltem vele az elmúlt hónapban. Szerelem, kötődés, bizonytalanság, fájdalom, kétely, tehetetlenség, a hiánya annyira sajog bennem, hogy felemészt. Majd mondtam neki, hogy én nem megyek innen soha, hiszen már meghaltam. Ő csak kitaláció, egy ostoba fikció amit az agyam játszik velem. De a szavai elgondolkodtattak, egy próbát miért nem ér meg ?? Ha van egy szikrányi esély is rá, hogy vele lehetek még, miért ne??
-Vigyél haza, hisz te vagy az otthonom.-mondtam neki.
Követtem, együtt mentünk előre de egyszer csak kezdett halványodni a teste, majd teljesen eltűnt. Az üres kezemet néztem, ahol előbb az ő keze volt benne. Találnom kell valamit, hogy kiszabaduljak innen. Mentem mentem, de mindenhol a végtelen mező volt. Messzire egy pontban láttam egy pontot, valami magasodott ott, mi lehet az. Muszáj kiderítenem, siettem oda ahogy csak tudtam. Szinte futottam, közben néztem ezt a gyönyörűséget körülöttem, itt minden olyan békés, nincs semmi földi baj, csak színtiszta nyugalom. Jó itt lenni, tényleg megfontolandó, hogyha van visszaút a földi életembe, akkor itt maradjak e. Újra neki iramodtam, majd már láttam, hogy az egy fa, ami tökéletesen szabályos volt. Hatalmas lombkorona, a nap istenien süt rá, a szél enyhén fúj. Már teljesen odaértem a fa elé, mintha már valahol láttam volna. Ez lenne az, amiről ősidők óta beszélnek, az Élet fája. Valami azt súgta hogy fogjam meg, de fogalmam sincs róla, mi történne. Egyszer csak megperzselődnék, vagy mi lenne?? De nem hallhatok meg újra hisz már sikerült egyszer. Megfogtam mindkét kezemmel, mire megfeszült az egész testem, szurkálta valami a testem mindenhol, de elviselhető volt, majd emelkedtem a föld felett, és eltűntem a nagy semmibe.
Rázkódtam a széken odabilincselve, kezdett visszajönni az agyam, hogy mi is történt. Idejöttem , és fogva tart ez az átokverte nőszemély, fájdalmaim vannak mindenhol.
-Aghhh.... -nyögtem hangosabban. Az oldalamon Anna volt és Lila.
-Anna...-sápadt le Lila, és gyorsan bökdösni kezdte Anna vállát, majd rám nézett, térdelve bámult engem, mormolt valamit, rám mutatott hitetlenkedve, majd az arca elé tette a kezét, majd eltakarta a szemét, és kiment az ajtón. Követtem a tekintetemmel, mire Lila megszólalt:
-Nézd el neki! Nem tudja elhinni ezt az egészet! Még én is alig hiszem el, hogy visszajöttél.-járt körbe a szobába.-Nem igaz hogy a drágalátos anyám nem tart itt semmi éleset, ami le bírom szedni azt a bilincset. Nincs nálam hullámcsat se a francba.
- Én meghaltam. Megvertek, és elmentem egy másik helyen voltam.
-Feltámasztott téged.-válaszolta egyszerűen. Tudtam hogy nem véletlenül láttam azon a helyen, ahol voltam. Nem is tudná jobban kifejezni mennyire szeret engem.
-Hívd ide!! Látni akarom őt.-mondtam Lilának.
-Hagyd, hogy lenyugodjon. Majd beszéltek, de...-kotort valamit az íróasztalba.-Megvan.
Ránéztem mi az. Egy biztos tű.
-Ezzel akarod leszedni ezt a szerkezetet?? Ez nem hagyományos bilincs, az erőmet is tudja blokkolni.-világosítottam fel.
-Na, akkor az anyám beújított, eddig ilyen nem volt itt.
-Ő hol van?? Mert bármikor visszajöhet, és akkor végünk lesz tényleg.
-Mióta vagy te ilyen beszari?? -kérdezte lassan.
-Mióta van egy ember, akinek a hiánya szó szerint megölne.-válaszoltam egyszerűen.
-Ezzel ne dobálozz.-sütötte le a szemét sokatmondóan. Láttam rajta hogy valamit eltitkol, de nem fül a foga ahhoz, hogy elmondja nekem. Mögém jött, hogy leszedje valahogy ezt a szart, ami itt tart egy ideje.
-Lilaaaaaa.......-húztam meg a nevét.-Mi a gond??? -kérdeztem aggódva.
-Én nem pletykálok, és jó lenne ha nem mozognál, mert akkor soha nem jön le az a vacak.
Valaki elfordította a zárat, Anna volt az. Nem tudott rám nézni.
-Anna.....életem....-kezdtem de, lehajtott fejjel szólt ide nekem:
-Neee.....-fogta be a fülét.- Nem vagy igazi, nem vagy igazi, már is bekattantam.-fogta most a fejét.
Valami reccsent egy jó nagyot, hátra néztem, Lila a kezein lengette azt a bilincset, amitől nem tudtam szabadulni. Össze próbáltam szorítani mindkettő öklöm, mire Anna előtt teremtem.
Óvatosan végig simítottam a felkarját, mire megriadt egy kicsit.
-Itt vagyok nézz meg, érints meg.-mondtam neki.
A vállamra tettem az egyik kezét, a másikat az arcomra, hogy igenis lássa, hogy itt vagyok.
Becsukta a szemét, miért nem néz rám?? Lejjebb hajolt, majd a mellkasomra tette a fejét.
Azt hittem, már soha nem érezhetem az illatát, hogy elfújja az idő az emlékeimből, mint a homokszemeket a szél. Rázkódni kezdett, majd zokogni, gyűlölöm, ha szenved.
Lassan rám nézett, tekinteteink összekapcsolódtak.
-Ver a szíved...-kezdte el, mire megszólaltam.
-Igen, életem, most már kijelenthetem, hogy csakis neked, és érted dobog. -válaszoltam őszintén.- de most már intézzük el azt az ördögi nőt, aztán beszélünk, rendben???-néztem rá.
-Jó, de engedd hogy mi intézzük....-mondta bosszúszomjasan.
-Mi??? Azt már nem...
-Eleget hősieskedtél már... szépen háttérbe szorulsz, majd mi megoldjuk.-mondta most Lila.
-Miért kell mindig akadékoskodnotok???-mozdultam hirtelen, de megszédültem, az asztalt éppen el kaptam, hogy ne essek el. Mindenem sajgott, és szétterjedt mindenhová, ahova csak magamhoz érek.
-Maradj inkább a seggeden itt, ülj le az egyik fotelba, zárd magadra az ajtót, majd visszajövünk érted.-mondta Anna.
-Biztos a sokk miatt van, de nem jól működik az agyad. Nem foglak oda kiengedni téged, ahol lelőhetnek téged.
-A folyosón senki nincs, mivel éjszaka van, az anyámat meg elkaptam az egyik helyiségben van. Éppen ezért kell innen eltűnünk mielőtt a többiek jönnének ide dolgozni.
-Az még mennyi idő??-kérdezte Anna.
- Még vagy 2 óránk van, mire jönnek az első ügyvezetők.
- Az elég lesz, nem igaz??-kérdezett újra.
-Igen, ha csak nem akarsz kínzó halált az anyám számára.
-Ha meglátod mit teszek vele, az épp kínzó lesz neki, elhiheted.-vágta oda idegesen.
-Engem is visztek, hisz értem jöttetek nem igaz?? Nem fogok egy percnél se többet itt tespedni.-kötöttem az ebet a karóhoz.
-De ha bármit trükközöl helyettünk, nem akarod tudni, hogy milyen haragos leszek.
-Rendben, megesküszöm bármire, csak veletek menjek.-kulcsoltam össze az ujjainkat.
-Az irántam érzett szerelmedre esküdj meg.-parancsolt nekem. Pont erre, uhhhhh. A szívemre helyeztem a kezem, majd ezt kezdtem el mantrázni.
-Esküszöm, az egyetlen szerelemre, ami valaha a szívemet érte, hogy nem teszek semmit meggondolatlanul, csak akkor ha úgy látom, veszély leselkedik rátok.
-Köszönöm.-mondta majd belém karolt.- Tartalak erősen, mert nem tetszik az egyensúlyod most nekem. Lila menj előttem mi megyünk most lassabban.

A karjaid az otthonom 🔥☔🔐♥️😍🤩Where stories live. Discover now