Rockcsók

23

Legszívesebben előkaptam volna egy piros filctollat és a sorok mellé véstem volna jókora nyomtatott betűkkel, hogy túl sok a metafora, nem szerencsés a létige ismételgetése, hiteltelen tőle ez a sok természeti kép. Efféle gondolatok kergették egymást az agyamban és azon kattogtam, hogy hányféle személyiség lakozik ebben a srácban, aki vágja természettudományos tárgyakat, eszméletlenül jól zenél,  romantikára hajazó verseket ír,  viszont állítólag nem éppen a hűség megtestesítője, a húgára mégis féltő szeretettel vigyáz, ha úgy adódik.  A nők, és autók mellet a lovaknak is nagy rajongója. És persze ne feledkezzünk meg az időnként meglehetősen idétlen rajzfilm mintás pólókról, amiket előszeretettel visel. És ott van még a titok. Arra inkább gondolni sem akartam, amit Agnes a drogos múltról, esetleg jelenről pedzegetett.

– Ki vagy te? – néztem át az ölemben heverő kötet verseit. – Ki vagy te valójában?

Elég hamar eljutottam addig, hogy analizálni akarjam Maxet, úgy tűnt lassan anyám nyomdokaiba lépek, és akaratom ellenére terapeutaként kezdek működni. Vagy pedig elkezdem építeni oknyomozó újságírói karrieremet és kiderítem, mi az igazság Max múltjával kapcsolatban, és mi lehetett az a törés az életében, aminek következtében „elromlott" a pasi. Nos, a nyomozás nem is tűnt rossz ötletnek. Csak egy bökkenő volt, hogy semmi tapasztalatom nem volt e téren, fogalmam sem volt arról, hogyan kezdhetnék hozzá, viszont a Max múltjában rejtőző titkok felettébb izgattak.

Lehet, hogy a legegyszerűbb lenne megkérdezni őt magát. Persze, ez nyilvánvalóan kivitelezhetetlen. A húgát faggatni etikátlan. Ille pedig szóba sem jöhet. Marad a nyomozgatás. Vagy hagyom a francba. Anyám tanácsát szemem előtt tartva.

–Tyra – rohant hozzám tetőtől talpig homokosan Léla. – Megmutatod a szobádat?

–Persze – vágtam rá meggondolatlanul, a következő pillanatban eszembe jutott a szekrényem, benne a bátyja portréival. Nyilván nem kell megmutatnom a ruhásszekrényem belsejét, de a húgaimból kiindulva egy Léla korú kislánynál sosem lehet tudni, hogy mikor hová nyit be.

–Most? – türelmetlenkedett.

– Kicsit később, nem hagyhatjuk a kicsiket magukra a homokban, anyáék nemsokára hazaérnek, amint átveszik a lányokat, szívesen megmutatok mindent. Gyere, addig igyál velem egy limonádét.

Kínálkozott az alkalom, hogy kérdezgessem a bátyjáról, de elvetettem az ötletet. Túlságosan megkedveltem Lélát ahhoz, hogy felhasználjam saját céljaim, jelen esetben a nyomozás megindítása érdekében. Hagytam, hadd csacsogjon, nem próbáltam irányítani a beszélgetést. Körülbelül húsz perc múlva berobogott David és anyám, így teljesíthettem Léla kívánságát, megmutattam neki a házat és a szobámat.

–íme a nappali, a pulton túl pedig a konyha, és az étkező – kalauzoltam – a nappali túlfeléről indul a folyosó. Az első szoba balra a lányoké, mellette Davidé és anyáé, jobbra szemben egy fürdőszoba, és az én szobám, a folyosó végén pedig egy zuhanyzó található.

– A lányoknak közös szobájuk van? – csodálkozott.

- Most még igen. Egyszer talán beépül a tetőtér és ott lesznek a gyerekszobák, de jelenleg együtt alszanak.

 – De jó nekik! Legalább nincsenek egyedül, nem félnek este a sötétben.

– Ó, dehogynem. Folyamatosan mászkálnak éjjel, kivéve Tessát, ő nem tud kimászni a babaágyból, szimplán sirva fakad, ha felriad, jó hangosan ordít olyankor. A többiek vagy anyáékhoz, vagy hozzám találnak be éjnek évadján, ha úgy alakul.

– Beengeded őket?

– Persze.

– Engem is beengednél?