Időtlen Kötelék I.: A nevek rabjai

52. fejezet

– Nicholas! – rázta meg valaki a lovag vállát. – Nicho, ébredj!

Nyöszörögve dörzsölte a szemét és az ébresztőjére nézett. bár arra számított, hogy fia keltette fel, de csak Kyle volt az. Kék szemével aggódva figyelte barátját.

– Ja, csak te vagy az? – kérdezte halkan. – Azt hittem...

– Sejtem, mit hittél – fonta karba a kezét barátja. – Órák óta itt vagy, gondoltam...

– Órák óta?! – rémült meg a férfi és azonnal Calebhez ugrott.

Rettegve érintette meg a fiú nyakát, megkönnyebbülve sóhajtott. Még élt.

Kyle hangosan megköszörülte a torkát, de a pillantásában nyoma sem volt a szánalomnak, vagy épp szomorúságnak. Csak összevont szemöldökkel figyelte Nicholas-t.

– Még él – jegyezte meg a lovag. – Gondolom hallottad, hogy...

– Ó, igen. Hallottam – bólintott barátja. – Láttad volna a fiúkat, magukat okolják a történtek miatt.

– Nem az ő hibájuk.

– Ahogy Salinae-é sem...

– Rosaline – javította ki morogva Nicholas, majd ismét Calebre nézett. – Tehát Eric elmondta. Akár az apja, nem tud titkot tartani.

– Vigyázz a szádra, vagy beverem! – figyelmeztette barátja. – A fiamról beszélsz, és még jó, hogy elmondta. Büszke is vagyok rá, de te? Hogy van merszed fogni a fiad kezét, amikor ekkora fájdalmat okoztál neki?

– Jaj ne légy ennyire drámai!

– Drámai? – kapott levegő után Kyle. – Menten megfojtalak! Miféle téboly ragadt téged magával? Odavetsz egy védtelen lányt a gárdistáknak?

– Ó, az a lány minden csak nem ártatlan.

– Ide figyelj, te nőgyűlölő féreg! – ragadta meg a gallérjánál fogva Kyle.

Szemei szinte villámokat szórtak, míg keze mintha kővé vált volna. A harag szó távolról sem írhatta le azt, amit érzett. Képes lett volna puszta kézzel megbosszulni mindazt, amit barátja tett. Csak akkor csitultak a kedélyek, amikor Brennan közéjük állt és puszta kézzel vert éket a két férfi közé. Akár nosztalgikus is lehetett volna, hisz apród korukban is gyakran megesett hasonló, ám már nem voltak sedre kamaszok.

– Te álszent barom! – mutatott Nicholas-ra dühösen. – Annyira félsz, hogy Calebnek nem lesz rád szüksége, hogy inkább mindenkit kimarsz mellőle.

– Ez nem igaz. Csak meg akarom védeni.

– Még egyszer meghallom ezt a kifogást, én magam döflek le! Úgy akarod megóvni, hogy megöleted a lányt, akit szeret? Vagy, hogy a fiainkat eltiltod tőle? Nem, ez nem teheted meg. Nem engedem. Ő nem egy kibaszott báb! – kiabált vele.

– Kyle fejezd be! Ne itt kiabálj. Caleb minden szavunkat hallja. – csitította Brennan. – Ezzel csak rontasz az állapotán.

– Helyes, hallja csak, hogy mekkora áruló a nevelőapja – nézett Nicholas-ra. – Hogy tudsz itt állni? Hogy vagy képes tükörbe nézni, azok után, amit tettél?

Barátja hallgatása, az, hogy még csak rá sem nézett, szinte felért egy arcon csapással. A vérnyomása az egekbe szökött, a harag megállíthatatlanul száguldott ereiben.

Egészen addig hallgatott, eltűrte, ahogy Nicholas úgy bánjon Calebbel, ahogy. De az, amit a merényletkor tett, már neki is sok volt.

– Te mit tettél volna? Légy őszinte! Ha a te fiad lett volna.