Our Ways Cross Each Other

18. fejezet

Landonak igaza volt. A barátja és annak barátnője már fél hatkor kopogtatott az ajtón.

- Sziasztok. - léptek be az előszobába.

- Max, Ő itt Hanna. - mutatott be Lando a nagyjából vele hasonló korú barátjanak.

- Tóth Hanna. - nyújtottam kezet neki.

- Max Fewtrell vagyok. Ennek a majomnak a gyerekkori legjobb barátja, üzlettársa, pszichológusa, stb., Ő pedig a menyasszonyom, Grace Wilson.

- Nagyon örülök. - vont ölelésbe a kb. velem egyidős szőkésbarna hajú lány, majd a barátja is.

- Úgy szintén. - válaszoltam.

Kiültünk a fedett teraszra, amíg nem hűl le az idő. Segítettem előpakolni a poharakat és pár üveg ízesített sört. Lando az asztalra tette a tányérra kirakott, még gőzölgő süteményt.

- Bolti? - kérdezte Max, miközben furcsán méregette a kreálmányunkat.

- Nem. Most sült ki. - válaszolta büszkén a brit.

- Te a konyhában? Belőled, Hanna, még kinézem, de ebből a kétbalkezesből?

- Igen én. Vagyis mi. A munka oroszlánrészét te csináltad. - nézett rám a szokásos féloldalas mosolyával.

- A múltkor, amikor itt voltam megpróbált feltörni egy tojást, de túl erősen kocogtatta és összetörte a poharat és a tojást is. - mesélte nevetve Max.

- Jól néz ki. - vett el egyet a tányérról a lány. - Uhmm... Ez nagyon finom. Kóstold meg. - bökte oldalba a mellette ülő vőlegényét, aki kételkedve ugyan, de beleharapott.

- Tényleg finom. - vallotta be.

- Ki mit kér inni?

- Igen - jött az egybehangzó válasz.

- Grace, bejössz velem, kérlek? - hívtam be magammal.

- Persze. - indultunk el a konyhába. Hadd beszélgessenek egy kicsit ketten.

- Szóval menyasszony... - ennyit hallottam befelé menet. Ezek szerint neki is új az infó.

- Gratulálok az eljegyzéshez. Mikor?

- Köszönjük. - mosolyodott el. - Péntek este, a tengerparton. Szombaton reggel jöttünk el onnan és ez volt a meglepetése. Még nekem is új, csak a szüleim tudják. Max még el sem mondta a családjának, Lando volt az első, akinek szólni akart róla, olyan, mintha az öccse lenne. Ti mióta vagytok együtt? Amikor legutóbb találkoztunk Landoval, még büszke szingli volt. - mondta el az egészet egy szuszra.

- Huhh, azért levegőt is vegyél. Csütörtökön találkotzunk és szombat este beszélgettünk és arra jutottunk, hogy mindkettén szeretnénk, ha komolyabbra fordulna. De nem vagyunk együtt...

- Még! Pedig kívülről teljesen olyan, mintha együtt lennétek...

-  Olyan figyelmes és vicces. És minden könnyebb, amikor vele vagyok. - magamat hallva elég csöpögősen hangzik. Mint valami amerikai romantikus tinifilm. - Pfuu, ez borzalmasan nyálasan hangzott... - jót mosolyogtam saját magamon.

- Egyáltalán nem nyálas. És megértem. Mi is így kezdtük Maxel. Attól még, hogy gyors, nem feltétlenül korai. De ezt ti érzitek. Csak beszéljetek meg egymással, ez az egy a legfontosabb.

Időközben elkészült a limonádé és visszamentünkna fiúkhoz. Letettem az innivalót az asztalra, a rattan fotel felé sétáltam, de a brit az ölébe húzott. Ráültem a térdére, ujjainkat összekulcsoltuk és a fejem a vallára hajtottam.