Szabályváltoztatás

93 33 10
                                    

Sziasztok! Tudom-tudom, a rendelések gyűlnek, én pedig folyton csak mindig bejelentéseket írok ki, de igazából a két fejezettel ezelőtti hír beharangozása után már csak tolnám ezen fejezet kiírását, szóval ugyanmindegy ilyen szempontból.

Arról van szó, hogy ugye a munkásságom hamarosan egy olyan szintre lép majd, ami teljes új és minőségileg már nagyobb, mint amivel eddig foglalkoztam. Pont ez motivált arra, hogy kicsit összeszedjem magam és most, hogy leadtam a kiadatásra váró borítót a kedves írónőnek, megpróbáljak ténylegesen visszatérni. Nos, erről már meséltem nektek, de igazából már hónapok óta csak szenvedek egy borítótervezés kapcsán és tehernek éreztem az életemben ezt a dolgot. Egyrészt, minden publikálás előtt van bennem egy kis szorongás és ez kicsit közrejátszhatott, illetve másrészt, valahogy olyan, mintha "kiöregedtem" volna a borítókészítésből. Ez nincs így, csak néha ez az érzésem van és ez szerintem csak annak tudható be, hogy sokszor nincs módom megoldani azt, hogy nyugodt körülmények közt leüljek dolgozgatni, mint régen. Viszont ettől még komolyan gondolom a leendő tervezőgrafikai pályámat és mindig próbálok valami pluszt beleadni a dologba egy kis öninspirációként, ez csupán azt jelenti, hogy szeretnék úgy is viselkedni, mint aki komolyan veszi a jövőjét és a borítótervezést. Ez juttatott el ahhoz a döntésemhez, amire már gondoltam párszor, de nagyon féltem attól, hogy meg fogom bánni, ha meglépem.

Szóval nem is húzom tovább, elárulom, mi lenne az a változtatás a könyvemmel kapcsolatosan:

A mai naptól fogva nem minden rendelést szeretnék elvállalni. Ez alatt pedig nem azt értem, hogy én itt diszkriminációt akarok bevezetni, csupán azt, hogy egyes műfajok és irányzatok borítójának elkészítését nem vállalom. (Na jó, ez sem hangzik jobban, szóval fejtsük ki)

Itt konkrétan négy dologra gondolok: az ilyen random kategóriás könyvek (például: kihívásos, horoszkópos, stb.), a háttérképek, a profilképek (+profilhátterek), illetve az, ami nem fog pár embernek tetszeni: a fanfiction-ök.

(Fontos: bekezdés elválasztókat még mindig készítek, ugyanis bár azok egyszerűek, de a rajzos készségemet ugyanúgy tudom hasznosítani benne)

Erre azért van szükség, mert bár az ilyesmi dolgok elkészítését is élvezem, de ezek már számomra olyan alap és megszokott dolgok, hogy nem jelentek már kihívást, és mégcsak olyannak sem mondanám őket, amiket szívesen felmutatnék eredményként. Nem szégyellem ezen munkáimat, de azt hiszem, itt az ideje lezárni ezt a részét a munkásságomnak. Át szeretném adni ezt a terepet azon borítókészítőtársaimnak, akiknek ez csak egy szabadidős tevékenység és nem a jövőbeli portfóliójuk alapjait szeretnék építeni (amivel abszolút semmi probléma nincs, mielőtt ezt valaki negatív dolognak venné. Nagyon szeretem a közösséget és nem mindenkinek kell, hogy ugyanaz legyen a célja). 

Már versenyekre is ritkábban járok és próbálok csak azokra jelentkezni, amiben megfog valami, pontosan ezért. Azt az időt, amit olyan "kirázom a kisujjamból" dologra szenteltem eddig, így tudom már gyakorlásra és haladásra szánni.  És hát az sem titok, hogy szeretném, ha (a kedvtelenségből és időhiányból való kilábalásom után) ugyanígy megtalálnának a komolyabb lehetőségek, mint ahogy ez a márciusi rendelés esetében is volt. Ehhez azonban nekem is emelnem kell a színvonalamat és a teljesítményemet.

Úgyhogy nagyon szépen köszönöm az eddigi ilyesfajta megkereséseket, ahol profilképeket, fanfiction-ös, kihívásos borítókat és egyéb dolgokat kértetek tőlem, igazán megtisztelő, hogy rám bíztátok, de ezt jobb lesz, ha a többi drága "szakmabeli" társamnak átengedem. 

Köszönöm a megértést és legyen szép napotok/estétek! <3

Borítórendelés III. /BETELT/Where stories live. Discover now