Újságborító

100 31 20
                                    

Sziasztok! Szóval, miután már nem vállalok el minden rendelést, el kellett utasítanom néhányat, hogy egy újabb komolyabb munkára tudjak koncentrálni. Miután kis családunkban híre ment, hogy még ebben a hónapban a könyvespolcokon láthatják majd egy munkámat, nem kellett sok, hogy esetleg még ismerősök is tudjanak róla. Nem szeretném kiteregetni az egész útját ennek az egésznek, de a lényeg annyi, hogy egy református lelkésznek beajánlottak, aki történetesen havi újság írásával és szerkesztésével foglalkozik. Fel lettem kérve, hogy a májusi szám borítóját (elő- és hátlap) tervezzem már meg, és bár még csak holnap kerül a nyomdába, úgy gondoltam, a könyvborítóval ellentétben erről már most beszélek egy kicsit és megmutatom a végeredményt.

Az újság nevét nem szeretném egyenlőre megosztani, már csak mikor a kezemben foghatom a példányt, de annyit érdemes tudni róla, hogy az előlap témája nem volt más, mint a Szentlélek gyümölcsei (nem tudom, közületek mennyien vagytok vallásosak, szóval kiegészítő információként elmondom, hogy itt nem igazi gyümölcsökről van szó, hanem ez 10 bizonyos emberi érték metaforikus neve, amik meg is jelennek egy színes fa formájában a munkámon), a hátlapon pedig Péter apostol pünkösdi beszéde látható egyszerű illusztrációként.

Az újság nevét nem szeretném egyenlőre megosztani, már csak mikor a kezemben foghatom a példányt, de annyit érdemes tudni róla, hogy az előlap témája nem volt más, mint a Szentlélek gyümölcsei (nem tudom, közületek mennyien vagytok vallásosak, szó...

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

(AZ ÚJSÁGON NEM LESZ RAJTA A LOGÓM, EZ CSAK KÜLÖN A WATTPAD KEDVÉÉRT TETTEM RÁ BIZTONSÁGI OKOK MIATT! Illetve a cím és a szöveg azért nincs rajta, mert az már nem az én dolgom, hogy ráhelyezzem)

És hogy kicsit betekintést engedjek a kulisszák mögé, jöjjön pár információ és rövid sztori az elkészítéséről!

Azt szögezzük le az elején, hogy bár többet dolgoztam vele, mint egy Wattpad borítóval (az IbisPaint X-en 356 perc lett rögzítve, tehát közel 6 óra, de ez nem tartalmazza a referenciakép keresét, ötletelést és papíralapú vázlatolást), semmi anyagi hasznom nem származott a felkérésből. Pont, mint a könyvborító esetén, egy dolgot kértem: egy saját példányt. Több szempontból nem kértem pénzt, de most jobban az játszott közre, hogy ismerősnek készült ez a rajz és így nyilván nem szeretnék ilyen komolyabb körökben kezdőnek minősülőként felszámolni semmit egy családtag barátjának, de már olvasgatok dolgokat annak kapcsán, hogy mennyit szoktak kérni egyes grafikusok az ilyen jellegű munkákért, persze csak kicsit későbbre és mérlegelve.

Szóval hogy rátérjünk a gyakorlati részre, semmi elképzelést nem kaptam, ami egyrészről jóhír volt, másrészről viszont eléggé tartottam tőle, mert így legalább jobban magaménak érzem a kezemből kiadott alkotást, de ha a megrendelőnek vannak támpontjai, az olyan, mint korlát mellett menni végig, ami nekem világéletemben egy biztonságérzetet adott. Szerencsémre azonban a lelkésznő elégedett azzal, amit sikerült készítenem neki nagyjából egy hét alatt. Kicsit félek attól, hogy fog kinézni, ha rákerül majd a szöveg és az újság logója (mert hát sajnos színvilágilag félek, nem lesz túl praktikus az égkék részt tartalmazó logót rátenni a türkészkékre, de ezt tegnap este terveztem megcsinálni, de nem úgy alakult az este, ahogy azt terveztem, így erre végül nem tudtam sort keríteni), de azért várom is kicsit. Az biztos, hogy meggyűlt vele a bajom, mert a tömeg sziluettjét is egyben rajzoltam már meg, nem emberenként, illetve végül ma derült ki, hogy fordítva tettem fel a végső vászonra a hátlapot és az előlapot, ami épp elég bonyodalom volt, mert a kettő egybefolyik, tehát nem lehet csak úgy megcserélni. De hát, nem is én lennék, ha nem rontottam volna el... Ennek ellenére viszont ezt is egy tapasztalatnak tekintem, amire majd később építkezhetek, de a fontosabb dolgokat még mindig annál a bizonyos, nem sokára megjelenő könyvborítónál tanultam meg.

Végül pedig, még nem dőlt el, hogy ennek az újságnak én vagyok-e mostantól az új grafikusa, vagy sem, de ha igen, én nagy örömmel elvállalnám. Úgyis most jön a nyár, ami nagyon zsúfoltnak ígérkezik jelenleg (család, barátok, könyvtári diákmunka, gyakorlás ezerrel), de ez még simán beleférne részemről. Főleg, hogy határidős munkákat csak jövő év nyár végéig tudok nagyjából vállalni (bár ez most még nagyon távolinak látszik), mert mint azt tudhatjátok, én szeptembertől leszek tizenegyedikes, utána pedig az érettségivel és a tervezőgrafikai felvételivel leszek főként elfoglalva. Addig pedig kiszeretném használni a lehetőségeimet, mert nem tudom, hogy fogom végzősként bírni a Wattpadot is... De ez a jövő zenéje már, annyit kijelenthetek, hogy csak érettségi után tervezem abbahagyni az itteni "karrierem". 

Szerintem röviden sikerült mindent elmondanom, úgyhogy én nem is húznám az időt. Ha van bármi kérdésetek, arra szívesen válaszolok, bátran írjátok meg, most pedig akkor legyen szép napotok/estétek! <3

Borítórendelés III. /BETELT/Where stories live. Discover now