A karjaid között

| 10 |

Lorenzo és Marco fegyvereket hoztak be, míg Christian egy dobozt. Giovanni pedig megállt Antonio előtt, aki bezárta az autót.

- Főnök

- Jó, hogy nem tisztelegsz is- mondta, mire elnevettem magam, majd mikor komoly arccal rám néztek, inkább a földet kezdtem el bámulni.

- Bocsánatot kérek, hogy nem tudtam jönni amikor hívtál, csak bajok voltak a gépen

- Lorenzo hívott már ez ügyben

- Értem

Giovanni felvette a csörgő telefont, mire Antonio megsimította a kezem.

- Este találkozóm lesz

- Oké

- Szeretném, ha velem jönnél

- Miért?- kérdeztem értetlenül, miközben a fülem mögé tűrtem egy hajtincset.

- Csak úgy, hogy velem legyél

- Csak akkor, ha találkozhatok a barátnőimmel- mutattam rá a mutató ujjammal, mire meg rázta a fejét.

- Tudod, hogy itt én parancsolok

- Jó, akkor nem megyek- vontam meg a vállam és beindultam a házba. Antonio idegesen elröhögte magát, és utánam indult.

- Eljössz, mert én azt mondtam

- Nem parancsolsz nekem

- Margaret, ne húzz fel megint! Mert, mostmár nem állok jót magamért!- ragadta meg a kezem és vissza rántott magához.

- Mert mi lesz? Megütsz?- vontam fel a szemöldököm, mire az arca megfeszült és közelebb hajolt az arcomhoz.

- Én vagyok a főnök. Azt csinálod, amit én mondok

- Felejtsd el- rántottam meg a kezem, de sokkal erősebb volt, így elcsavarta egy kicsit. Fájdalom hasított bele a csuklómba. - Engedj el!- néztem a szemébe, és próbáltam nem elsírni magam.

- Akkor ígérd meg, hogy azt csinálod amit mondok!

- Nem - vágtam rá, mire gúnyosan elmosolyodott, de a következő pillanatban valaki ellökte, így elengedett és hátra tántorodott. Csodálkozva néztem Christianre, aki aggódva nézett rám.

- Jól vagy? Minden rendben?

Nem tudtam válaszolni, mivel hirtelen Antonio egy fegyvert fogott Christian fejére, nekem pedig elállt a lélegzetem. A férfi rá nézett, és felhúzta a szemöldökét.

- Mit művelsz Antonio?

- Megöllek! Hogy merészelsz bele szólni abba, amit csinálok?- kiabálta, mire összerezzentem.

- Tönkre teszed ezt a lányt! Nem veszed észre, hogy állandóan megbántod? Tegnap egész nap boldog volt, most meg újra szomorú

Beleharaptam a számba, majd néztem Antonio reakcióját. Megremegett a bal szeme, majd rám emelte a tekintetét. És egy egyszerű mozdulattal elrakta a fegyverét. Christian összehúzta a szemöldökét, én pedig próbáltam nem pánikolni. Reméltem, hogy ennyi volt mára a balhé.
Antonio rám nézett és bele túrt a hajába.

- Holnap elmehetsz egy kávézóba találkozni velük, de úgy hogy mi is megyünk

- Egyedül szeretnék

- Szerinted elengedlek egyedül?- vonta fel a szemöldökét halvány mosollyal az arcán, mire zavartan meg ráztam a fejem.

- Hánykor indulunk este?- kérdeztem.

- Hétkor. A ruhád ott van a szekrényedre felakasztva

Egy fekete testhez álló ruha volt a szekrényre akasztva. A hajamba bele túrtam, miközben sóhajtottam egyet, majd átöltöztem a fürdőszobába. Hét órához közeledtünk, így elkezdtem készülődni. A ruhában megfordultam, hogy ellenőrizzem hogy áll rajtam, majd a fésűmért nyúltam. Kifésűltem, majd begöndörítettem. Egy kicsi sminket tettem fel, és bele léptem a magassarkúmba. A lépcsőn lementem és megálltam az aljába, ahol megpillantottam Antonio hátat. Valami ital volt a kezében, majd mikor letette megfordult. A szeme elkerekedett, majd végig mért. Az ajkai kicsit szét nyíltak. Zavartan szét tártam a karom.

- Kibaszott gyönyörű vagy!- jött oda hozzám, mire elpirultam és bólintottam.

- Köszönöm

Antonio megfogta a derekam és újra végig mért. Ő is elég jól nézett ki. Fekete ing, aminek a fölső három gombja nem volt begombolva. Egy fekete farmer volt még rajta, és néha amikor megmozdult akkor látszódott a fegyvere a csípőjénél. A nyakában pedig egy aranylánc lógott.