at first sight | Jikook

You suffered because of me

Arra ébredtem, hogy hatalmas fényesség vesz körül. A kórteremben felkapcsolhatták a villanyt, ami nagyon kellemetlen volt a sírástól feldagadt szemeimnek.
Jungkook úgy tűnt nem aludhatott, mert ugyanolyan rezzenéstelen arccal vizslatta az éppen belépő nővéreket.
Kiültem az ágy szélére és onnan figyeltem, ahogy rendezgetni kezdik az orvosi kellékeket. Nem sokára odajött hozzánk az egyikük és közölte, hogy akár már holnap is távozhatunk.
Mi persze megköszöntük nekik, majd újfent ketten maradtunk.

-Kook..m..mi történt? M..miért hagytál egyedül?-kérdeztem szomorúan.

-Nem maradhattam ott. El kellett mennem, nem tudnám elviselni, ha bajod esne miattam.
Apám rájött. Rájött hogy valakinél voltam. Megtiltotta hogy bárkit is szeressek, hogy ne kövessem el ugyanazt a hibát mint ő. Így ellenem fordult és minden erején azon van, hogy ne állhassak a tervei útjába. Ellenem fordult mindenki. Üldöztek és megsérültem. A szemem előtt csak a te arcod volt, hogy meg kell védenem téged. Sajnálom, hogy ezt a gyenge énemet kellett látnod, de megígérem hogy kioltom mindegyik mocsadék életét. Nem leszek olyan mint az apám. Én megfoglak menteni, az életem árán is.-mondta idegesen, majd
erőszakosan ajkaimra mart. Testéből szinte áradt a dominancia. Karjai erősen fonódtak törékeny testem köré. Az eddigi agresszív csókja
hamarosan lággyá vált, majd egy puszival vetettünk véget neki.

-J..jungkook..nem is tudom mit mondjak.-néztem sötét íriszeibe.

-Nnn...ne h..haragudj h..hogy m..miattam kellett szenvedned.-sírtam el magam. Fáj hogy miattam történt minden.

-Nem, ez nem a te hibád. Ez mind az apám és a világ hibája. A riválisoké. Az érzéseinknek nem tudunk parancsolni. Még apám sem tudott a szerelemnek ellenállni.-simogatta a hátamat.

-Megvédelek bármi áron!-nyomott egy csókot párnácskáimra.

-De ezentúl más lesz minden. Nélkülem nem mehetsz sehova. Nem bízhatsz meg senkiben.
Megtudod ezt ígérni Jimin?-nézett szigorúan rám.

-Ii..igen.-néztem félve Kookra. Ezek után mondjuk nem is mernék kilépni a házból nélküle. Se ellentmondani neki.

-Jó fiú.-csussztatta lejjeb kezét egészen derekamig amit meg is ragadott és az ölébe rántott.

-Mit csináltál addig, amíg nem voltam a közeledbe?-kérdezte rideg hangom, ami miatt az arcom fal fehér lett, de ő egyre közelebb hajolt hozzám.

-Kérdeztem valamit!-mordult fel erélyesebben, hallgatásomra.

-Jj...jeongGuk t..tudod h..hogy i..iskolában v..voltam.-suttogtam remegő hangon.

-Beszéltél valakivel?-kérdezte ugyanazzal a rezzenéstelen arckifejezéssel. Kezdek nagyon megijedni, pedig tudom hogy semmit sem csináltam.

-Jjj..jin h..hyunggal.-néztem ijedten.

-Nem bántott senki?-feszült be teljesen arca. Ha eddig nem mostanra teljesen elnémúltam és csak bólogatni tudtam, ami nem igazán tetszhetett neki,
mert a következő pillanatban tenyere csattant hátsómon. Én fájdalmasan felnyögtem a csípő érzésre, mire mégegyszer megismételte tettét.

-K..kookh n..neh k..kérlek.-néztem kétségbeesetten. Rám emelte tekintetét, mely szinte parázslott.

-Ha nem kórházba lennénk, már rég benned lennék Baby.-nyalta meg száját. Az én arcom ennek hallatán már megint olyan piros volt, mint egy paradicsom.
Szám szélére nyomott egy puszit, mikor is nyitódott az ajtó és belépett rajta az orvos, aki ellátta Kook sebét.
Gyorsan feltápászkodtam és meghajoltam előtte.

-Jó reggelt! Hogy érzi magát?-kérdezte Guk-ot. Ő elmormolt egy remekült, majd az orvos felém fordult.

-Nos, mint azt hallották hazamehetnek, de ha bármi probléma, adódna kérem azonnal  jöjjenek vissza.
A seb elég mély, de szerencsére hamar be fog gyógyulni, feltehetőleg 2-3 hét. Ne erőltesse meg magát, illetve felírtam egy erős fájdalomcsillapítót ha
szüksége lenne rá. Azzal átnyújtotta nekem az orvosi nyilatkozatot, a számlát és a receptet.
Elmondta még az általános teendőket, majd el is köszönt. Leültem átolvasni még a teendőket, mikor is hallom hogy valaki elém lép.
Felnéztem egyenesen Kook arcába, ami miatt rögtön lesápadtam hiszen neki még nem szették ki a karjából az infúziókat.

-Jj..jungkook m..mit csináltál?-néztem rémültem rá, aki csak megvonta a vállát.

-Szeretnék mihamarabb veled lenni Baby.-mondta, majd megragadta a kezem és felhúzott a székből. Pár órája majdnem elvérzett, de most már
a fél kezével fel bírna emelni, amiből most tépte ki a branül tűket. Nagyon hiányzott gyengéd, de még is erős érintése.

-El is felejtettem milyen törpe vagy baba.-vigyorgott ez a nagy nyúl. Én csak hitetlenkedve elindultam kabátjáért, amit előre látóan magammal hoztam,
benne telefonjával. Miután én is magamra vettem a kabátomat, elindultunk lefelé a recepcióhoz. Nem kicsit voltam zavarban, ugyanis Kook végig
fogta kezemet, ami miatt elég sokan bámultak meg minket. Leértünk a pulthoz ahol fizetnünk kellett. Mivel az Asan egy magánkórház, ezért valószínűleg
nem kevés pénzbe fog kerülni, amit a liftben említettem neki, de nem nagyon érdekelte. Egy középkorú férfi ült az asztalnál, aki elég szemrehányóan nézett
végig rajtunk. Egy köszönés után JeongGuk a számlájára írta a költségeket, amin eléggé meglepődtem hiszen 18 évesen nem mindenkinek van bankszámlája,
amiről most vontak le 1,309,801 KRW-t. Amint megvoltunk minden dokumentummal, már indultunk is kifelé az épületből. Reggel 7 óra körül járhatott az idő, amit
jelzett a napfelkelte. Gyönyörű volt látni, ahogy a havon megcsillannak a Nap aranyló sugarai, amit hamarosan a város fölé gyülekező hófelhők el fognak takarni.
Párom mellém lépett és fürtjeimbe simított, ezzel pedig kellemes melegség járta át testemet. Tekintetem felvezettem a mellettem állóra, akinek mosoly
ült szája sarkában, majd kapva az alkalmon egy arcra puszit kaptam tőle. Nagyon aranyos gesztus volt számomra, ami miatt megint pirulni kezdtem.

-Kook, hogy fogunk hazajutni?- kérdeztem, megszakítva ezt a romantikus pillanatot.

-Az a szerencsénk hogy nem lakok messze innen, úgyhogy elmehetünk  hozzám és ott majd választhatsz, hogy mivel menjünk haza.-mondta. Nekem
majd leesett az állam. Ha a közelben lakik, az csak a Gangnam negyed lehet. Újfent kézenfogva elindultunk lakásához.
Az úton alig találkoztunk emberekkel, valószínűleg az idő és a korai időpont miatt. Egyre közelebb értünk a Han-folyóhoz, ahol a felhőkarcolók helyét
átvették a villák. Én csak csodáltam a lenyűgöző épületeket. 20 perc séta után elértük ténylegesen a folyó partját, ahol még elegánsabb házak
sorakoztak. Kook az egyik ilyen villához kezdett húzni, amelyik szerintem az egyik leggyönyörűbb volt. Modern alakja, szürke falai és hatalmas üvegablakai
elkápráztatták az embert. El se bírtam hinni, hogy Kook itt lakik. Odalépett a kapuhoz amit ujjlenyomatával ki is nyitott, majd elkezdett befelé húzni.
Az kertet hó borította, ezért óvatosan lépkedtem Guk mögött. A bejárati ajtó automata módjára kinyilt, ezzel beinvitálva minket.
Odabent teljesen lefagytam a látványtól. A falak mind fehér és szürke színben pompáztak, amik nagyon kifinomultá tették a hangulatot.
A "terem" közepén egy lépcsősor vezetett fel az emeletre. A padló fehér márvány volt, a lámpa fényei gyönyörűen megcsillantak rajta. A falon néhány helyen
kortárs festmények díszelegtek, amik tökéletesen beleilledtek a hangulatba. Jobbra és balra is nyílt egy-egy szoba. Percekkel később azt vettem
észre, hogy Jungkook úgy bámul mint én a házát, csak ő éppenséggel engem.

-Meseszép vagy!-mondta, mire égni kezdett az arcom. Úriemberek módjára mellém lépett és lesegítette vállamról kabátomat, majd az ajtó
melletti szekrénybe rakta sajátjával együtt. Levettem csizmámat, majd elhelyeztem Kook bakancsa mellett.

-Hogy tetszik Édes?-kérdezte büszke mosollyal.

- Egyszerűen fantasztikus!-örvendeztem. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen szép házba fogok belépni.

-Mostantól vagy itt, vagy nálatok leszünk.-mondta Kook. Én rögtön lesápadtam amikor rájöttem, hogy a házunkat milyen állapotban hagytuk el tegnap.