Novelláim

Amikor a szív diktál [Van der Linde brothers]

Már egészen kicsi koromban eldöntöttem, hogy ügyvéd lesz belőlem. A legtöbb tíz éves kislány hercegnő, állatorvos vagy divattervező akar lenni, ám nekem már akkor is határozott elképzeléseim voltak a jövőmet illetően.

Talán a Reese Witherspoon által alakított Dr.Szöszi volt rám nagy hatással, aki bár merőben más karakter mint én, talán mégsem különbözünk annyira, mint az elsőre tűnik.

Bár az én gardróbomat inkább a fekete és fehér színek képviselik a szőke főszereplőhöz hasonlóan, ha valamit elhatároztam, akkor eltántoríthatatlan voltam.

Bár abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szüleim mindent meg tudnak adni, amire szükségem lehet én mégis úgy döntöttem a saját lábamon szeretnék megállni. Közel három évtizede alapították meg a szüleim a saját cégüket, ami évről évre nagyobb sikernek és hírnévnek örvend, így kézenfekvő lett volna, hogy az egyetem után én is csatlakozom a családi vállalkozáshoz ám ez az a dolog, amit legkevésbé sem szerettem volna.

Bár a szüleim, de legfőképpen apa kicsit sem díjazta, sőt a mai napig abban bízik, hogy meggondolom magam én mégis saját praxist és ügyvédi irodát szeretnék és ehhez már meg is tettem az első lépéseket.

- Mia! Kérlek!
- Apa! - sóhajtottam nagyot. - Mondtam már, hogy nem szeretnék belefolyni a cég ügyeibe.
- Tudom! És ezt tiszteletben is tartom, de ez egy nagyon fontos tárgyalás a cég jövőjét illetően, de az orvos megtiltotta, hogy elhagyjam a házat azt meg végképp, hogy repülőre szálljak. - mutatott térdig gipszelt lábára.
- Na és Tobi? - utaltam öcsémre.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. - na igen. Az apám és az öcsém kapcsolata mondjuk úgy, hogy elég érdekes. Tobi velem ellenben szívesen átvenné a családi céget, ám apa már kevésbé jó szívvel bízná rá élete munkáját. Az öcsémet a legkevésbé sem érdekli a cég jövője, sokkal inkább a vele szerzett hírnév, na meg a nők.
- Jó oké, most az egyszer.
- Egy testvérpárról lenne szó. - kezdett azonnal bele apa. - Szeretnénk elérni, hogy a mi cégünk legyen az egyik fő szponzoruk a versenyhétvégéken. - legalább egy órán keresztül magyarázott apa és bár az autósportok elég távol állnak tőlem, bízom benne, hogy így is meg fogom tudni állni a helyem.

**

- Ne feledd! Emberek ezrei repülnek naponta. - biztatott legjobb barátnőm, miközben már a becsekkolásra vártam.
- Tudom. - sóhajtottam nagyot.
- Szinte az ágyadnál is biztonságosabb.
- Klasz! Majd felidézem ma este, ha lefekszem aludni. Feltéve, ha túlélem.
- Sajnálom, hogy nem tudtalak kikísérni a reptérre.
- Nem gáz. Azt hiszem ettől most sokkal fontosabb dolgod is van.
- Hívj, ha megérkeztél! - bólintottam, amit Rosy már nem láthatott, majd zsebembe csúsztatva telefonomat léptem a terminálhoz.

Már épp kezdtem azt hinni, hogy egyedül kell végig szenvednem a Berlinbe vezető utat, amikor egy magas, sötét hajú férfi lépett a mellettem lévő üléshez, majd alig néhány másodperccel később helyet is foglalt.

Fáradtan kapta elő telefonját, amikor hirtelen a semmiből megjelent az egyik stewardess.

- Hozhatok Önöknek valamit? - nézett rám, majd a mellettem ülő férfira.
- Van valami erős? - nyögtem fel.
- Sajnálom, de alkoholos itallal nem szolgálhatok.
- Akkor egy pohár víz is jó lesz.
- Az nekem is megfelel. - bólintott a mellettem ülő idegen.
- Először repül? - nézett rám halvány mosollyal az ajkain, miután mind a ketten megkaptuk a kért italainkat.
- Nem. Én csak...ohm...hogy is nondjam...
- Azt hiszen értem. - mosolyodott el.

A felszállást a szokottnál sokkal jobban bírtam, ám alig fél órával később ijesztő rázkódásba kezdett a gép.

- Jézusom! - estem azonnal pánikba. - Ez normális? Istenem. Ez ütközés volt?
- A jelek szerint belefuthattunk némi turbulenciába. Maradjanak a helyükön, míg el nem alszik az övre vonatkozó zöld lámpa. - próbált nyugtatni az egyik stewardess.