Fearless

Második fejezet

Coralline

- Mirabella! Nem gondoltam, hogy újra látni foglak - mondja anyám némi keserűséggel a hangjában.

Nem bocsátott meg neki.

- Jó újra látni téged! - Mirabella hangja elcsuklik, de próbálja magát erősnek mutatni.

- Sajnos ez már nem mondható el rólam.

Bella mosolyt erőltet az arcára, úgy fordul felém és hosszasan megölel.

- Nekem nagyon hiányoztál! - suttogom, majd amint eltól magától egy könnycseppet erőltetek ki magamból.

Nehéz feladat, de már régen rájöttem, hogy képes vagyok rá. amolyan titkos képességem ez.
Szőke tincseimet a fülem mögé tűri és arcon csókol. A meghatódottság szétterjed benne, ez szemmel látható. De abból még inkább észreveszem, ahogy a hátamat simogatja. Az apukája állandóan ezt csinálta, viszont mióta elhunyt, átvette ezt a szokását. Sosem kérdeztem igazán rá, de szerintem ez megnyugtatja őt.

- Marie, elvihetem a lányodat a városba? Megmutatom neki, hogy miről maradt le a három év alatt - fordul anyám felé mosolyogva.

A keze továbbra is a hátamon pihen, érzem, ahogy megszorítja a ruhámat. Egyből anyámra mosolygok. Néha - sokszor -, elfelejtem, hogy sorozatgyilkos arcot tudok vágni, mikor csak meredek a szemben lévő személyre, és hozzá sem szólok. Egyszerűen elkalandozok, rengetegszer volt már ebből probléma, többségében ezért kerülnek a fiúk is. Túl zordnak találják ezt.
Viszont ahogy mosolyra húzom a számat, anyám megkönnyebbül és Bellára néz.

- Gyere ide! - int Mirabellának.
Félrehúzódnak úgy, hogy én semmit se halljak. Izgalmas is itt állni egyedül, míg ők pusmognak valamiről. Amíg rájuk várok, feloldom a telefonomat és elkezdem böngészni az üzeneteimet, mivel Victor a fesztivál első napja óta nem válaszol nekem. Csúnyán összevesztünk, legalábbis nálunk ilyen nem szokott előfordulni. Rengeteg üzenetet írtam neki az elmúlt negyvennyolc órában, de semmi. Rosszul érint, mivel érzékeny srác, és ezt tudom is róla, mégis leálltam vele vitatkozni. Igazából a semmin kapta fel a vizet. Egy sráccal beszélgettem, míg ő elcsászkált Isten tudja hová.

- Mehetünk - Bella visszaránt a gondolataim sűrűjéből a jelenbe.

A táskám mélyére süllyesztem a telefonomat, egy rövid időre el akarom felejteni az egészet.

- Minden rendben van? - kérdi, miközben az autója felé sétálunk karöltve.

Előtte semmi sem maradhat titokban. Mindenről tud, és egyből észreveszi, hogyha baj van. Ezért is köszönhetem neki az életemet, a szó szoros értelmében!

- Persze, csak Victor. - Megállok a bejáró kellős közepén és könnyes szemekkel a barátnőmre pillantok. - Hiába idegesítő srác, ő a legjobb barátom, sok mindent tud rólam, és most...

- Mi történt? Egy napja jöttél vissza és máris harag van köztetek?

- Tegnap az egyik koncert közben eltűnt mellőlem, majd akkor bukkant fel amikor egy sráccal beszélgettem és valamiért felkapta a vizet és elrángatott onnan. - Könnyedség árad végig rajtam azzal, hogy ezt elmondhatom végre valakinek.

- Legalább jól nézett ki a pali?

- Bella...

- Drágám - a vállamnál fogva maga felé fordít, és a szemembe néz -, Victorhoz külön kézikönyv kell, amivel senki sem rendelkezik! Jól tudod, hogy egy lánynál is rosszabb. Biztos kell neki pár nap, de majd megbékél. Ne rágd magad rajta, itt vagyok neked én! - hosszan megölel. - Ugye tudod, hogy miatta nem kell sírni? Van egy ötletem, pattanj be a kocsiba! Elviszlek egy oltári helyre.