" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel."
Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve...
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Összeszorult mellkassal figyeltem a mellettem ücsörgő férfit. Kihúzott testtartással ült a széken, komor tekintettel meredt maga elé és fátyolos tekintettel figyelte a kamerafelvételt. Közte és a képernyő közt kapkodtam a tekintetem, de nem tudtam róla levenni a szemem. Dante szeme elkerekedett, kék tekintetében a könnyek csillogtak. Kezével a nyakában lógó cápa fog medált piszkálta és megcsóválta a fejét. - Megmutatná újra, Firuze asszony? - felismerhetetlen, visszafogott és lágy hangon pillantott a tanárnő felé, aki sóhajtva újra elindította a felvételt. Még mindig őt figyeltem; arany színű bőrét, rózsaszín puha ajkát, hosszú szempilláit és memorizáltam a belőle áramló illatot. - Nem akarom elhinni! Jól látom, hogy az udvaron van egy hátsó kapu? - Dante hátra túrta a haját, miközben a kamerafelvételre pillantottam. A kamerák rögzítették, hogy egy piros pólós, fekete hajú kisfiú fut egy focilabda után. A labda erőteljesen gurult az udvaron, a focipálya felől a hátsó kapu felé gurult. - A labda kigurult az utcára. Van ott egy rés - a videofelvétel felé mutatva közelebb hajolt, majd összehúzott szemekkel az asztalra csapott. - Itt állítsa meg! Megmutatná ezt a harmadik kamera szögéből?! - szülői aggodalommal pillantott a tanárnő felé, aki bólintott. Egy kattintás után megjelent egy harmadik felvétel. A hátsó kapu bejáratát videózta, ahol egy fekete autó állt. Rendszámot nem láttuk, azt viszont igen, hogy Demis nem futott vissza az udvarra. Eltűnt, miközben az utcára rúgott labdát kereste. Dante felsóhajtott, homlokát pedig az asztalra tette.
- Nagyon sajnálom - suttogva felé pillantottam, kezemet megemeltem, de valamiért megállt. Vállát akartam simogatni. Éreztetni akartam vele, hogy együttérzek. Valamiért mégsem volt elég bátorságom hozzá. - Szólni kellene a rendőrségnek! Maga mit gondol? - pillantottam a tanárnő felé. - Valaki elrabolta a kisfiút?
- Leyla, kérlek ne üsd bele az orrod! - Dante hátra dőlt a széken, majd oldalra biccentette a fejét. Fájt szenvedni látni őt. Fájt, hogy félt. Most láttam először a sebezhetőséget az arcán. - Tudom, hogy segíteni akarsz, de ne most, kérlek - üveges tekintettel felém pillantott, majd egy váratlan mozdulattal megragadta a karomat. Miután kiléptünk a tanáriból, millió kérdés cikázott a fejemben. Olyan kérdések, melyeket még nem tehetek fel.
- Most hova megyünk?! - Dante mellett sétáltam és kíváncsian pillantottam fel rá. Idegesen végig szántott a hajàn, felvonta a szemöldökét és a szemembe pillantott.
- Magam járok utána a dolognak. Mert magamon kívűl másra nem számíthatok - késő este az iskolából kilépve megtorpantam. Összefontam magam előtt a kezem, ő pedig hátra nézett rám. Az előbb kimondott gondolata járt az eszemben. Téved, ha azt hiszi, hogy egyedül van. Téved, ha azt gondolja, hogy nem vagyok mellette. - Miért álltál meg? Nem szeretnék tapintatlan lenni, de nem tudom, hogy hol van a fiam!
- Én itt vagyok melletted! - üveges tekintettel széttártam a kezem, miközben közelebb lépett hozzám. - Már egy jó ideje itt vagyok, Dante - suttogtam alig hallhatóan, ő pedig az arcomat figyelte. Tekintetében volt valami, ami tetszett. Úgy nézett rám, mint aki angyalt lát. Szeme csillogott, nem mosolygott, de valakit látott maga előtt. Létezik, hogy közel kerülünk valakihez, aki tökéletesen passzol hozzánk? Létezik, hogy minden embernek megvan a maga fele? Dante mellett egyszer sem gondoltam Karimre. Nehéz bevallani, utálom magam, hogy így gondolkodok, de Dante...igazi férfi; sebezhető, férfias, kedves, udvarias, van humorérzéke és őszinte. Minden nő egy ilyen férfit érdemel. Most, hogy előttem állt, ràjöttem arra, hogy mi hiányzott a régi életemből. Ràjöttem arra, hogy amit Karim adott az csillogás egy fényűző palotában. De mindig úgy éreztem, hogy hiányzik belőle ez. - Itt vagyok veled, és segítek neked.
