Egy múlt szilánkjai - Padmé Amidala

Palo

A novella a Klónok támadása alatt játszódik; abban a kivágott jelenetben, amelyben Padmé magával viszi Anakint a szülői házba. Plusz természetesen a piknik jelenet is itt van, mert az ikonikus.

Anakin úgy követte Padmé ragyogását, akárha álomban járna.

Padmé szabályosan ontotta magából a fényt örömében, az Erőben nem volt más, mint egy határozott pályán keringő csillag. Anakin élvezettel fürdött a csillogásában és hajlandó lett volna bármeddig, bárhová követni: át kietlen pusztaságokon, csatatereken, a Coruscant legalsó szintjeinek napot nem látott sikátorain keresztül.

Azért örült, hogy jelenleg biztonságos terepen járnak; Padmé otthon volt, a Naboon, és éppen a szülői ház felé rohant olyan lelkesen.

Az egykori királynő és a jelenlegi szenátornő egy tízéves kislány lendületével rontott fel a ház lépcsőjén; a falakat beborító borostyán zöld hátterében Padmé virág volt, szirmok és méz lágy köntösében, és Anakin elbódult, a lába alatt bizonytalanná süppedt a világ.

– Anya!

Padmé egy nő ölelésébe temette magát, aki ajtót nyitott neki. Az asszony tagadhatatlan hasonlóságot mutatott a szenátornővel, és Anakin zavartan bámulta a ház falát, nem tudta, hová nézzen.

– Kincsem! – Jobal Naberrie megsimogatta lánya arcát. – Hát végre itthon vagy! Annyira, annyira örültünk apáddal, mikor megkaptuk a holoüzeneted, háromszor is visszahallgattam, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg ma jössz...

Jobal könnyes szeme megakadt a Jedi lovagon. Szemöldöke kérdőn felszaladt, a lánya felé fordult magyarázatért. Padmé, Anakin szerette azt hinni, elvörösödött.

– Ó, ő itt Anakin. Anakin Skywalker. Talán még emlékszel rá, habár nagyon régen volt...

Jobal arca felderült, a gyanakvás minden árnyéka eltűnt róla. Kikerülte lányát, hogy kitárt karokkal a fiú felé lépjen, aki még inkább zavarba jött, önkéntelenül is hátrált egy lépést.

A lelkének jólesett az anyai gesztus, de az esze nem tudott mit kezdeni vele.

– Anakin! Emlékszem rád. Hogy te hogy megnőttél! – Jobal bájosan elpirult. – Már meg ne haragudj a hangnemért, jedi lovag. Mélyen tisztelem a rendedet.

– Ahogyan én az ön lányát – vágta rá Anakin, talán túlzottan is szolgálatkészen. A fiú kínjában egy újabb árnyalatot vörösödött, majd elsápadt, gyors egymásutánban. Jobal szórakozottan elmosolyodott. Anakin nem mert Padmére nézni, hogy lássa, a lány mit szól. – Márminthogy, én, nos... – Anakin erőt merített a jedi tanításokból, amikkel az utóbbi tíz évben tömték a fejét. Valamelyest megtalálta a lelki egyensúlyát. – Azért küldtek Amidala szenátorral, hogy a biztonságát óvjam.

Jobal tekintete elsötétült az aggodalomtól, visszalépett a lányához, hogy amennyire csak lehet, magához ölelje. – Ettől féltünk.

– Nem kell félniük – biztosította Anakin a nőt kissé megjátszott nyugalommal. – Mindent kézben tartok.

Anakin végre megkockáztatott egy pillantást Padmére; a lány határozottan feszengett. Anyja, megérezvén ezt, elengedte és a ház ajtaja felé intett.

– Milyen modortalan vagyok – mondta Jobal Naberrie. – Fáradjatok beljebb, mind a ketten. Éppen ebédidőre értetek ide, minden tálalva van.

– Apa merre van? – Padmé anyja nyomában felsietett a lépcsőn. Anakin tiszteletteljes távolságban követte.

– Odabent. Képzeld csak el, a hazatérted hírére...

– Anya, hány embernek mondtad el, hogy hazajövök?