Our Story

1.

𝙻𝚊𝚗𝚍𝚘 𝙽𝚘𝚛𝚛𝚒𝚜

- Lando,tudod jól,hogy megbeszéltük már ezt hónapokkal ezelőtt! -csapkodta szenvedve,s mérgesen a fehér dolgozó asztalát Zak Brown.

Felkaptam a háti táskámat,napszemüvegemet kivettem a göndör barna hajam dzsungeléből,és a tekintetemre csúsztattam. Kisétáltam az irodából,mivel részemről a beszélgetés lezártnak tekintett volt.Zak nem hagyta ennyiben a dolgot,tudta amit én is valahol mélyen,hogy ha most helyettem egy másik pilóta vezetné az autómat,akkor ott sem lenne a McLaren,ahol jelen helyzetben tördeljük az ujjainkat tanácstalanul.

- Norris,ne merészelj elmenni! -kiabált rám a csapatfőnök.

- Zak.. -fordultam felé a korlátokkal körbevett emeleti folyosón.

A férfi kifújta az eddig a tüdejében tartott levegőt,és megállt előttem. Hirtelen csend lett a gyárban.

- Tudom,hogy azt ígértem itt maradok tesztekre a szünet első felében,de pihésre van szükségem. -fakadtam ki végérvényesen.

- Te is tudod nagyon jól,hogy nélkülem is megoldjátok ezt most,mert ha maradnék,akkor sem jutnánk sokkal előrébb.

- Majd miután visszajöttem,Oscarral együtt elkezdjük a munkálatokat a Hungaroring előtt,mint a többi csapat. Ne nyaggas tovább. Most ebbe bele kell nyugodnunk.

- Mindketten kihozzuk a legtöbbet az autókból. Jobb lesz ez! Csak adj egy kis szabadidőt. Más pilóták is kiszakadnak,és utána újult erővel térnek vissza a ringbe.

- Jól van,menj.. -sóhajtott fel.

- De nekem aztán kivirulva gyere vissza,és ne kapj el trópusi betegségeket! -emelte fel hangját játékos apai szigorral.

Zak mindig mellettem állt. A karrierem kezdetén is. Hitt abban,hogy az a naiv,játekos,adrenalinnal teli 19 éves fiú sokra fogja vinni,és jó döntés leszerződtetni. Ezért hálás vagyok neki. Viszont néha neki is elszáll az agya,s emlékeztetni kell arra hogy reálisabban gondolkodjon.

Intettem köszönés képpen a portásnak,mert egyébként egy lelket sem láttam a középkorú nőn kívül az épületben. Bepattantam a sötétszürke McLarenembe,és próválva feltűnés nélkül haza jutni,szeltem kora este a nyugodt utatakat. Az emberek engem nem látnak meg olyan könnyen,mint például Charles Leclercet a Ferrariaval,de azért résen kell lennem. Félrértés ne essék,szeretem a fanokat,de ilyen későn,munka után általában a hangos,harsány,beteges szurkolók találnak csak meg,kik ha engedelmesen odaállsz egy képre,rögtön fogdosni kezdenek illetlenül,vagy olyanra is volt példa,hogy egy furcsa tizenéves lány megakart puszilni,de időben elhúzódtam. Azt azért amit a nálam híresebb,nagyobb rajongó táborral rendelkező társaim átélnek,azt nem akarnám. Szóval mondhatom,hogy én még szerencsés helyzetben vagyok velük szemben.

Hirtelen felindulásból húztam el a kormányt balra,s a kedvenc fánkozómnál parkoltam le. Ilyesmiért az edzőm alapesetben agyvérzést kapna,de amit nem tud,az nem fáj neki. Amúgy is,szünet van. Megérdemlem. Az üzletben az eladó lány álldogált egyedül,már várta a zárást.Mosolyogva köszöntött fáradt szemeivel mikor észre vett,mit viszonoztam.

- Szia Lando! Mi járatban?

- Szia Stella! Hivatalosan is elkezdődött a pihi,szóval gondoltam meglepem magam.

- A szokásosat? -lépett hátra a púlttól.

- Ümmmm. Igen.

- Rendicsek! -nyúlt a kívánt sütemény irányába.

Stella dudolászva nyújtotta át a papírzacskót,és a kávés poharat,melyek tartalma egy karamellás fánk,na meg az elengedhetetlen vaníliás tejem volt. Beütötte az árát a pénztárgépbe,majd hezitálva jelentette ki:

- 4 font lesz összesen! -tette az üveg pultra a terminált.

Pontosan tudtam,hogy nem ennyi az eredeti ára a késői uzsonnámnak,így a bankkártyám helyett,készpénzért kutattam a tárcámban. Csak egy 10 fontos volt nálam,ami meglepően sok papír pénz,ha rólam beszélünk. Szó nélkül tettem le a pénzt a lánynak,aki rögtön a visszajárót számolgatta,de benyúltam az ügyködő kezéért,hogy abba hagyja.

- Lando,ne csináld ezt! Mondtam,hogy csak 4 font! -tűrt a kócos barna konytába.

- De csinálom Stella,mert ennyi jár neked!

Azzal a kezembe vettem a zörgő papírzacsit,és a meleg poharat,majd a hálálkodó lánynak szóltam az ajtó küszöbjéről,ami minden vásárló beléptét csilingelve jelzi.

- Hajrá,majd jövök,ha vége a szünetnek! -küldtem egy bizatató félmosolyt neki.

- Jó étvágyat! Élvezd a cukrot! -törölgetett serényen.

- Meglesz!

Kilépve Birmingham egyik legeldugottabb utcácskájara,jól eső nyári fuvallat csapta meg az arcom. Amióta egyedül élem a hétköznapjaim,barátnő,család,és közelebbi barátok nélkül(Jó,nyilván Max a kivétel),azóta megtanultam értékelni a saját magam társaságát. Eleinte nehéz volt,de túl estem rajta. Most pedig ha csak egy kis idejig is,hogy nem kell minden este depresszióba zuhanva haza esnem,alig érezhetően,de megkönnyebbültem.

Tudom jól,hogy nem tart örökké a nyári szünet,akkor is fellélegezhetek kicsit. Nem kell a kamu mosolyomat magamra erőltetnem,nem kell Piastrival kínosan diskurálni a média miatt. Végre kieresztem a gőzt,és talán jobb kedvvel térek vissza Angliába. Mert per pillanat mindenre vágyom,csak arra nem,hogy még egy napot a gyárban töltsek,vagy az újságíróknak mondogassam: "mindent megteszünk és versenyről versenyre fejlődünk",mivel ez nem teljesen igaz. Próbálkozni lehet,de nem mindig van eredménye.

Bele fáradtam abba,hogy én legyek a tapasztalt pilóta,aki minden helyzetben higgadt és lehajtott fejjel tesz mindent a csapat érdekében. A kívülállók nem tudják mennyire megvisel ez érzelmileg. Egyik nap fent,másik nap a szakadék alján. Akármennyire erős valaki,nem bírjhatja a végtelenségig. Bármennyire is szeretnék a régi énem lenni,a mostani helyzet,egy másik embert követel. Így hát megváltoztam,s azt kell mondjam,bele szoktam az új énembe. Lehangoló,de igen.

A kocsi csipogva,s villogva jelezte,hogy bezárult,tehát nyugodt lelkiismerettel mehetek be a házamba. Lerúgtam a fekete sport cipőm,aztán az óriási terjedelmű kanapémra vettem a testemet. Bekapcsoltam a falra fúrt plazma tv-t,amely rögtön a hír adót dobta be. Azonnal tekertem is tovább a csatornák között. Sok reménytelen megálló után,Jamie Oliver arca állította meg a hüvelykujjam a távirányítón.

Ettem egy tányérral az előző napi maradék sajtos-spenótos tésztámból,aztán rávetettem magamat a megunhatatlan édességekre. A megfeszült testem elendegte magát ,és a finom ,ritkán érzett ízek falatjai könnyen csúsztak a gyomromba. Úgy éreztem,mintha én is egy főző show desszertjeit enném,pedig csak egy egyszerű Fánkot tartottam a kezemben. A kissé már kihült tejemet két-három korttyal megittam,aztán jóllakva nyalogattam a szám széléről az oda tapadt ital maradékait.Ha bár magányos voltam,az ilyen pillanatok kicsit kárpótoltak.

tiktok:f1annablanka

Sziasztok! Meghoztam az első fejezetet! Nagyon a kezdete ez még csak az égesz történetnek,de remélem azért tetszik! Sok boldog,vagy legalább megmosolyogtató pillanatot erre a hétre! Türelem,jön a következő rész. Blanka