Egy házi asszony naplója

6 fejezet

      

                                MOLLY

Rettegve vártam,hogy meg üsőn. Szememet szorosan le hunytam,vállaimot fel húztam a nyakamhoz és vártam a csapást.
De az nem érkezett meg,így hát óvatosan ki nyitottam a szemem és félve Marcelora néztem. De amit Akor láttam attól jobban meg rémülten. Keze picivel volt az arcomtol, és a szemei szikrát szórtak,az arcán eleven undor volt. Mikor nagyot nyeltem és még mindig azt vártam ,hogy ki adja a haragját azért a két pofonert amit én adtam,nem ütőt meg. Kezeit lassan le engedte maga mellé és hátra lépet egyet majd még egyet.
  -Te....te .. tényleg azt hitted,hogy meg  ütnèlek?- kérdezte,de a hangja remegett. Most mit mondjak? Az igazat? Az amire gondolok vagy inkább ne is mondjak semmit. Így hát az utolsó opciót választva ,nem mondtam semmit ,csak le sütem a szemem és hallgattam. Nem tudtam mit mondani.
- Kérdeztem valamit a szentsègit?- kérdezte már szinte ordítva. Fejemet fel emelve rá néztem ,igyekeztem,hogy ne áruljam el,hogy félek.
-Volt már rá példa.-sutogtam halkan.
-De azért más bocsánatot kértem,és mondtam nem fordul elő többet. Hányszor mondjam még el?- kérdezte és a hajába túrt.
- A hányszor meg ígérted annyiszor meg is Szeged a szavadot. -sutogtam. És nagyon igyekeztem,hogy ne kezdjek sírni. Nagy levegőt vettem majd fojtatam.
- sok mindent meg igersz,de soha nem tartod be. Még csak az sem érdekelt téged ,hogy a lányunknak  születés napja volt. Nem igyekeztèl haza.....
-Tortát és ajándékot hoztam még mindig ott van az ajtóban,csak hogy az este történtek után nem tudtam be hozni,mert a feleségem fel pofozot. Majd a hátán be cipelt a szobákban és ágyba dugót -mondta hangosabban,és a kezével a hajába túrt.
-Nem kiabálj, gyermekek alusznak.
- Tudom,hogy alszanak azért jöttem,hogy elé készítsem a szülinaposnak , bocsáss meg de muszály volt meg kérdezem,mit tudsz a pofonrol. Erre te meg úgy meg ijedsz mintha minden nap kékre és zöldre vernèlek. Hol ott én vagyok az akinek furcsa módon hol a feje ,hol az oldala van még kèkülve. Úgy hogy ki kéne féljen kitől?- sziszegte az arcomba ki kerültem és majd szembe fordultam vele.
- Soha nem ártatlanul kaptad. Mert lassan el felejteted azt az apróságot,hogy hova is tartozol,lassan azt sem tudod kik a családod.- sutogtam dühösen, vigyázva ,hogy a gyerekek nehogy még hallják.
- Mintha neked nem lenne hibád ,tiszteletet vagy szeretetet vársz előre adjál te is.- mondta és rám mutatott. Ekkor már a környékről nem láttam.
- Ne bögj hanem tanitsd meg,lehessen téged tisztelni.- mondta megvető hangon . Majd még fordult és azt ajtó felé indult.
- Majd adok egy morzsát a szeretetből.-kezdtem halkan,Marcelo pedig még állt és szembe fordult velem. Én meg fojtatam.- Hogy meg tanul szeretni. Majd adok egy morzsát a tiszteletemből,hogy még tanulj tisztelni.
- Ez a baj Molly,hogy mindenből csak egy kicsit adsz,hogy nekem mindenből egy kevés jut.-monfta lassan.
- Látod Marcelo azt mondod ez kevés neked,de közben fogalmad sincs,hogy mennyit ér egy csepp figyelem. Te mindig sokat vársz mindenből a legtöbbet,de te semmit nem adsz, Marcelo. Tudom,nem hiszed de ,nagyon fáj,hogy nem tudod amagadtol,mi is az a törődés. Nem gondolsz soha  rám. Mikor vásárolsz is , azzal jősz,hogy te ételt veszel,de azt nem nekem veszed egyedül. Nem én eszem meg egyedül..... Itt arról van szó,amit csak nekem veszel mert Akor két percre,de eszedbe jutok,rám  gondolsz.- mondtam fojtott hangon.
Marcelo idegesen a hajába túrt majd rám mutatott.
-De te nem fogod fel, Molly nem tudom mire van szükséged,mert te magadnak mindent meg veszel.
Keserűen felkacagtam,erre most komolyan mi mondjak neki?
-Tudod Marcelo azért én veszem meg magamnak amire szükségem van,mert a férjem meg sem hallja ha el mondom ,mi kéne nekem. Mert rögtön azzal ráz le,nincs pénz ilyenre. Mert egy melltartó nekem túl drága,vagy egy kis csokoládé amit egyedül csak nekem vennél az is drága mert rám költenèd a pénzedet.-mondtam ki egy szuszra. - Neked fontosabb a pénz,mint rám merj pár lejt ,vagy az időből egy keveset. - meg kellet álljak,levegőt venni.- Marcelo légy kedves és mond meg nékem mikor feküdtünk le egymással utoljára?

Marcelo párat pislogot és ,maga tehetetlenül dühösen a hajába túrt. Láttam rajta,hogy próbált valamit mondani de nem találta a szavakat. De nekem volt mit mondjak neki.
-Itt vagyok ,itt állok előtted nem menekülők,és nem is bőgök,ahogy te mondtad. Nagyon sajnálom azt a két pofont. Úgy tűnik ez az élet nem való nekünk. Tűz ami egykor őssze kötött minket most szét válasz - pillanatra abba hagytam a mondandomat,mert Marcelo közbe akart szólni én meg fel emeltem a kezemet,hogy ne szóljon közbe.- Szeretném meglátni az igazságot,hogy vane értelme veled veszekednek de nem megy nem találom a ki utat. Gyerekek szeretettel vesznek körül,de közben üres vagyok belül ,mert aki törődhetne velem annak nem vagyok fontos Marcelo. Sokszor egy ölelés elég lenne,de te azt is meg tagadó tőlem. És már nem bírom,már fogytán az erőm,de te aval vádoltál,hogy nem adok törődést és figyelmet? Te mikor adtál utoljára nekem Marcelo?- kérdeztem már a könnyeimet nyelve. Már rázott a vissza fojtott zokogás. Nem vártam egyebet csak,hogy el tudják a fürdőszobába bújni és ki sírján magamot . De úgy döntöttem,van még valami amit nem árt ha tud a férjem.
-Alig te állítólag dolgozol addig én nem kerengőzök,vagy nem szeretőzők,a tegnap is mentővel vittem a fiadot  sürgősségire,olyan rosszul volt,de te nem tudtad,mert fontosabb volt még részegedni. Inkább ne is szólj hozzám-mondtam feltartott kèzel majd az ételre mutattam.
- Lola palacsintát kért, Benjaminnak csak lekvárosat szabad adni ,Bibinek is lehet csokisat . Jó étvágyat.

Azzal nem vártam meg ,hogy bármit is mondjon.  Ki mentem a konyhából.
Hadd csak gondolkozon el azon amit mondtam neki. Most rajta sor,ne csak én legyek még mindig a gonosz és ő az áldozat. Ennyi nekem is jár.

Amennyiben csak lehet mindent meg tettem annak érdekében,ne kelljen Marceloval beszèlgesek. De ha a gyerekek előtt szót váltottunk,igyekeztem ,jól viselkedni,de nagyon nehéz volt .
Igazából tudhatom volna,hogy nem volt részeg,és majd még akarja torolni  azt hogy én fel pofoztam  és bár jogosan . És ezt sem először tenné.

-Gyerekek alusznak -szolalt meg közvetlenül a hátomnál. Nagyot ugrottam ijedtemben. Mikor jött be?
Észre sem vettem ,itt van azt tudtam,delutánra le fekteti a gyermekeket,de azt sikerült is azt nem tudtam. Éppen ki akartam kerülni,amikor még ragadta a karomat és újból a falnak szorított,karjaival ketrecbe zárt míg a felső teste teljesen nekem feszült. Hirtelen az jutott eszembe mikor még fiatalabak voltunk és mindig úgy próbált levenni a lábamról. Még most is úgy tetszett ez az ötlete mint pár évvel ezelőtt.
-Engedj el. Haragszom rád.-mondtam és próbáltam ki szabadulni,de mint hiába meg jobban össze simultunk. Mikor fel néztem a szemébe meg a szeme is pajkos mosolyal ragyog rám .
-A reggel én is meg hallgattlak,most rajtad a sor. -mondta és óvatosan végig simitott az arcomon.- Bár tudom,joggal ijedtèl meg,és igazad van. Nem lesz elég egész életem,hogy bocsánatot kérjek. De tudnod kell ,nagyon sajnálom. És bánt a tudat,a feleségem miközben vágyakozás néz végig a mellkason fel tőlem.-mondta és gyengèd csókot lehelt a homlokomra. Nagyot sóhajtott majd fojtata.
-Mindeben egyet értek egy kivételével. Téged nem azért hanyagolak el mert nem szeretlek ,hanem mire oda kerülnénk,át öleljelek már valameik gyermek meg ébred. Vagy aluszol. Arra sem emlékszem,hogy mikor aludtunk úgy össze bújva.
Mikor be fejezte ,épp válaszolni akartam de a szája már a számon volt. Követelőző én csókolta. Ugyha nem lenne holnap,mintha csak a ma létezne . Mire észre vettem már a konyha pulton voltam ő meg a lábam közt helyezkedett el. A szívem érted dobog.- mondta majd hirtelen belém hatolt.- Nem érted, hogy szertelek?- minden szónál mozdult egyet én meg azt sem tudtam, hogyan maradjak csendben.- Hogy mondjam,meg értsd te vagy az életem. Hogy te vagy a lég fontosabb. Hogy nélküled nincs kedvem élni.?? Te vagy az egész életem,neked köszönhetem a családom,hát nem érted.???- kérdezte majd újból mozdult. Majd egyszer csak nem tudom ,hogyan de a földön feküdtem ő meg rajtam és azt súgta a fülembe.
- Èlvez,hogy élvezheselek.
Erre a mondatra már a mennyországban voltunk.

És akor és nem is selytettem ,hogy mi vár rám még a mai napon. Ha tudtam volna biztos,hogy semmi fèle képen nem kellek fel a földről és nem öltözők fel,hogy ajtót nyitsak.......