A megszökött katona //Bosszúállók F.F.//

16. 1942...1942?!

Elaludtam. Nagyon is, ráadásul ülve így fájt mindenem. Nehezem nyitottam ki a szemeimet, amikor észrevettem hogy az ágyamon fekszek. Biztos este felhozott Tony vagy Steve vagy valaki. Megdörzsöltem a szemeimet és csak akkor esett le.

Ez nem az én ágyam! Jesszus! És nem is az én szobám! Hol vagyok?!

A szoba apró volt, csak egy ágy, egy szekrény, és egy ajtó volt benne, ami valószínűleg a fürdőszoba volt. Gyorsan álltam fel, és akkor láttam mi is van rajtam.

Mi ez a ruha? Ez nem is a pizsamám! De még csak nem is az amiben tegnap elaludtam!

Odaléptem a szekrényhez amiben szoknyák voltak ás blúzok. Nadrágot kerestem, de azt nem találtam, így egy térdig érő, kék, feszülős szoknyát vettem fel egy fehér blúzzal, amilyen gyorsan csak tudtam majd kirohantam az ajtón.

Ez valami hotel? Hogy kerültem ide?

-Szép napot! – köszönt egy nő a pult mögül – Kellemesen telt nálunk az éjszakája? – mosolygott.

-Hogy micsoda? – néztem értetlenül – Bocsánat... Hol is vagyok tulajdonképpen? – kérdeztem mire a nő... kinevetett.

-Látom, még fáradt! Kávét? – tartotta felém a bögrét.

-Hölgyem, komolyan kérdezem, hol vagyok? – kezdtem ideges lenni.

-Jaj, hogy maga milyen kis humoros! – nevetett tovább.

Akkor cseszd meg! Veled sem megyek semmire! – gondoltam, majd kirohantam az épületből.

A látványra nem voltam felkészülve. Az a New York amit még pár órája láttam, teljesen eltűnt. Itt minden olyan régi volt. Nagyon régi. Nem volt sehol a megszokott digitális tábla, gyorséttermek, helyette mindenki régi ruhát viselt, vásár volt, és újságokat osztogattak. Gyorsan odarohantam a papírt osztó fiúhoz majd elvettem tőle egyet.

A mai dátum: 1942. December 9.

Hogy micsoda?! 1942?! Hogy kerültem ide?!

Tovább olvastam az újságot, egyből a címlapon megláttam egy hatalmas földgömböt.

Ma este a leghíresebb kiállítás, ahol Howard Stark, illetve a Stark Expo találmányát is bemutatjuk!

Oda kell jutnom! Ott biztos rengeteg az ember akik majd segítenek!

-Elnézést! – böktem meg egy fiatal lány vállát – Tudna nekem segíteni, hogyan jutok el oda? – mutattam a képre.

-Persze! – felelt az alacsony szőke hajú – A családommal este hat óra előtt indulunk autóval. Lenne kedve velünk tartani? – mosolygott rám. Nagyon meglepődtem, hogy ennyire megbízik egy vadidegenben, de ezt nem utasíthattam el.

-Azt hálásan megköszönném!

-Akkor mit szólna, ha itt a főtéren találkoznánk? Mondjuk fél hatkor? – mutatott körbe – Gondolom addig rengeteg dolga van, mint mindenki másnak is.

-Nekem tökéletes, nagyon szépen köszönöm. Viszont akkor én most... - mutattam magam mögé, távozásomat jelezve, mire a lány bólintott – Akkor viszlát este! – intettem.

Elindultam gyalog, fogalmam sincs merre. Éhes voltam, és nem tudtam hogy kerültem ide. Pénzem nem volt, így máshogy kell ételhez jutnom. Sosem értettem egyet azokkal akik loptak, de azt hiszem, most én is erre szorulok. Ráadásul december van, és így eléggé fáztam is. Szerencsétlenségemre a hó is elkezdett esni. Elmentem egy bolt mellett, benéztem a kirakatba, ahol meleg kabátok voltak.