Végy egy forrófejű, szeleburdi lányt, adj mellé néhány Weasley-t, rázd fel egy Jordannel, és kész is az instant fejfájás McGalagony professzor számára. Pókrobbantás, kviddics-balett, vécészörf és elszabadult görög mítoszok - mindez benne van a pakli...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Elárulnád végre, hová megyünk?
Samantha karba tett kézzel ült az anyósülésen. Cara úgy dobolt a kormányon, mintha soha nem izgult volna így életében. A piros lámpa, aminél vesztegeltek, zöldre váltott, ő pedig a gázpedálra taposott. Észre sem vette, hogy a megengedett sebességnél gyorsabban robogott végig a kisvárosi utakon.
Londont rég a hátuk mögött hagyták. Szilveszter napján Samantha végre hajlandó volt kidugni nemesi orrát a Királynő utca 36/B vendégszobájából, és szóba állni az édesanyjával meg a nagyapjával. Bár mindenki bocsánatot kért mindenkitől, az ügy ezzel korántsem zárult le, és a lány nem kapott érdemi magyarázatot az apjával kapcsolatban.
Újév reggelén Cara beültette a kocsiba, és közölte, hogy okvetlenül tenniük kell egy kitérőt, de hogy hová, az Samantha számára másfél óra múltán sem lett világosabb a dementorok csuklyájánál. Rettenetesen, kibírhatatlanul, pusztítóan unatkozott. A rádióból nagy szerelme, Jon Bon Jovi énekelt, mégsem volt kedve vele dalolni egyiküknek sem.
– Mikor mondasz már valamit? Most lenne csomó időnk. És végre meghallgatlak.
Oly sok éven át sóvárgott az igazságra, majd élt teljes tagadásban, és hallani sem akart az apjáról. A nyáron is lepattintotta az anyját, aki nagyjából heti rendszerességgel leültette, hogy fontos lenne beszélniük róla. Fogalma sem volt, mi ez a hirtelen érdeklődés a részéről, amikor megígérte, hogy csak akkor fog beszélni róla, ha ő is úgy akarja.
A tények tudatában már annyira logikusnak tűnt! Cara fel akarta készíteni őt a következményekre, amelyek Sirius Black szökésével járhatnak. Bezzeg amikor oda jutottak a kilenc és háromnegyedik vágányon, hogy Samantha is nyitott a téma felé, elbeszéltek egymás mellett, aztán a vonat indulása szakította félbe a társalgást.
Cara hosszan meredt az előttük futó útra, mintha a látkép olyasmit rejtene, amit csak ő észlel. Nagy levegőt vett.
– Ne haragudj.
– Ezt már mondtad mamáéknál, vagy egymilliószor.
– Nem így akartam a tudtodra adni. Nem ilyen körülmények között. Pláne nem az ünnepeket elrontani vele.
– Ez van, most már mindegy. Egyáltalán, el lehet ezt mondani bárhogy? Normálisan nem hinném. Legalábbis nehezen tudnám elképzelni.
– Igazad lehet – mélázott Cara. – És azt hiszem, elkezdeni a legnehezebb.
– Akkor kezdd ott, ahol eszedbe jut – kalimpált Samantha. Ujjairól lepattogzott az ünnep alkalmából felkent fekete körömlakk. – Ne aggódj, nekem sem menne. Főleg, ha olyan kiállhatatlan lányom lenne, mint én.
Cara csodák csodájára lehelethalvány mosolyra húzta az ajkát.
