Legyek a herceged? | Remus Lupin FF. |

Három év..

Három év telt el azóta a nyár óta... Életem legcsodálatosabb évei voltak. Azóta minden nyaramat a szüleimmel és Jamessel töltöm, és néha meg látogatom a nevelő szüleim is. Azóta minden nyáron Siriussal és Jamessel ki megyünk a ház melletti rétre és együtt szórakozunk, ezen a nyáron is ki mentünk és Sirius egyszer csak fel kapott az ölébe és szaladgálni kezdett miközben én sikítottam, és James minket kergetett. Nagyon jó emlékek kötnek hozzájuk. A fiúk sokszor tartottak fiús estéket is ahol áthívták Remust és Petert hogy... nem is tudom mit csináltak. Addig én anyummal sütöttem éjfélkor sütiket, és nagyon jól elszórakoztunk. Bessie is sokszor jött hozzánk, de akkor a fiúkat mi sem engedtük be, csak nevetve ki zártuk őket a szobámból. Be vallom, egyáltalán nem hiányoznak a Roxfort előtti éveim, ennél boldogabb már nem is lehetnék. Vagyis de... Remus azóta alig szólt hozzám, azóta is kerül és nem is néz rám. Már egy ideje fel adtam a próbálkozást. Nem fogok én könyörögni neki...

És már megint a vonaton ülök a fiúkkal úgy ahogy szoktunk. Idén kezdem a negyedik évem, de nem igazán izgat, inkabb jobban várom hogy újra lássam a barátaimat, akikkel a szünetben sajnos nem tudtam látni. Ezek között van Lucas. Azóta is beszélgetünk és nagyon szeretem őt. Persze csak barátként. De még tavaly be vallotta hogy ő többet érez irántam, és én csak bocsánatot kértem és azt válaszoltam hogy a szívem már másé, így barátok maradtunk. Örülök hogy könnyen elfogadta és megértett engem.

Miután meg érkeztünk, be mentünk a nagyterembe és meghalgattuk az öreg igazgató beszédét, és elkezdődött a lakoma. Az asztal szokásosan tele volt finomabbnál finomabb ételekkel és desszertekkel. Miután mindenki jól lakott el mentünk a szobáink felé. Mikor be léptem egyből az ágyamra ugrottam.
-Annyira hiányzott már ez.-Mosolygom és felsóhajtok.
-Tényleg jó itt lenni. Kicsit sajnálni fogom mikor ki járjuk az iskolát.-Mondja Bessie és ő is le feküdt.

Nekem nem kellett sok, hogy elaludjak. Át vettem a pizsamám és be is bújtam az ágyamba, majd 5 perc után már mélyen aludtam.

Más nap meg kaptuk az órarendünket, és miután megreggeliztünk mentünk is az első óránkra ami bájitaltan volt. És végül lassan el telt minden óránk.. Most csak sétálok a folyosón mikor meglátom, hogy Remus nagyon igyekszik valahova. Eszembe jutott, hogy miért is ne követhetném? Így azt tettem. Ki követtem a 'kastélyból', és észre vettem hogy már sötétedik és nem lenne szabad ki jönnünk. Egyszer csak el tűnt, és fogalmam sincs hogy hova, így követni kezdtem, mikor észre vettem hogy milyen fa mellett is állok. Normál esetben amilyen gyorsan csak tudnék, futnék, de most nem éreztem félelmet azért mert a fúriafűz mellett állok. Nem csinált semmit, csak állt mint egy fa. Valami belém ütött és közelebb sétáltam, de még mindig semmi. El keztem hozzá közeledni és már alatta álltam, de semmi. Gondoltam egyet és amilyen lassan csak tudtam, lassan rá tedtem a kezem, mikor éreztem hogy a fa megmozdul. Csak egy kicsit megremegett a kezem alatt. Nem bántott. Sőt. Biztonságban éreztem magam. Mikor akartam el távolodni tőle, hirtelen meg csúsztam és bele estem egy üregbe és csak zuhantam. Vagy csúsztam (?) Tovább. És le értem. Fogalmam sincs hol vagyok, így körbe nézek. Korom sötét van. Egyszer csak meg hallom Remus hangját.
-Ki van ott?-Szólít. Remus az.
-Remus?-Kérdezem bátortalanul.
-Jass? Te mit keresel itt? El kell tűnnöd azonnal!-Szólt rám és engem ki rázott a hideg, de nem mozdultam.-Nem hallasz? Azonnal menned kell!-Mondta még ingerültebben. Egyszer csak hangosan felkiáltott mintha valaki szíven szúrta volna vagy ki törte volna a karját és én csak sokkolva néztem rá (már amennyit láttam a sötétben).
Remus el kezdett átalakulni valami szörnyé, de én nem menekültem, nem mertem, nem tudtam... és nem akartam. Következő pillanatban egy borzalmasan ki néző lény nézett rám elsötétedett szemekkel. Nem láttam benne Remus nyugodt tekintetét. Csak néztem rá, és el kezdett közeledni. Még mindig csak egy helyben álltam. Nem mozdultam. Már előttem volt és felegyenesedett. Sokkal magasabb volt nálam, így fel kellett nézzek rá. Nem éreztem félelmet, csak még mindig meg voltam lepődve. Mellkasa pont előttem volt és le néztem rá. Hallottam heves szívverését.
-Remus?-Szólaltam meg halkan és ismét felnéztem rá. Az a hűvös tekintett eltűnt. Megint Remus nyugodt szemébe néztem. Nem éreztem egyáltalán félelmet. Tudom, hogy nem kell tőle félnem... Lassan fel emeltem kezem és mellkasára tettem. Éreztem, ahogyan a szíve lassabban kezd verni és nyugodtabbá válik. Remus volt velem szemben. Csak a teste változott át. Belsőleg ő volt az. Érzem. Hirtelen el nézett a sarokba és oda mászva össze kuporodott a földön. Én végre vettem a bátorságot és lassan oda mentem és le ültem mellé a földre. Ő rám nézett és fejét az ölembe hajtotta közben én lassan simogattam és hagytam, hogy el aludjon. Majd én is azon kaptam magam, hogy ragadnak le a szemeim így én is le hunytam őket és elaludtam...