10. Fejezet

389 22 3
                                    

Taehyung pov:

Tudom, hogy nem vagyok szűz, de most mégis úgy érzem mintha az lennék, és most Jungkooknak adnám azt! Élvezem minden egyes mozzanatát annak amit tesz! Ahogyan finoman végigsimít az oldalamon míg a nyakamat lepi el puha csókokkal, ahogyan hideg ujjait bevezeti pólóm alá, s a felforrósodott bőrömön simít végig.. Ez magával ragad. Teljesen elveszi az eszemet ez a férfi!

Leveszi rólam a pólómat, s óvatosan végigsimít felső testemen. Felnéz szemeimbe, s alsó ajkát beharapva hajol bal melbimbómhoz, s kezdi el csókolgatni, nyalogatni. Közben másik kezét jobb mellbimbómra vezeti, s csavargatni kezdi, kis kavicsocskámat. Persze a szemkontaktust nem szünteti meg, így látom a szemében azt az éhes vágyat amitől oly pirosak lesznek orcáim. Halkan sóhajtozom, s nyögdécselek míg ő szemembe nézve munkálkodik mellkasomnál. Gyengéden megharapja mellbimbómat, majd áthajol a másikhoz, s azzal is ugyan azt a folyamatatot kezdi el végrehajtani mint az előzőnél. Dús fekete hajába vezetem ujjaimat, kicsit meghúzom tincseit, ezzel is jelezve mennyire élvezem amit velem tesz.

-Ah.. Mhm.. Jungkookah... - Harapom be alsó ajkam. Mellkasomtól elhajol, s lehúzza magáról pólóját, majd visszahajol fölém. Bicepszére simítva húzom közelebb magamhoz, míg ajkaira tapadva csókolom őt. Imádom az ajkait. Olyan ízük van mint a cseresznyének!

-Megőrjítesz.. - Suttogta párnácskáimra majd alsó ajkam fogai közé vette, s gyengéden megharapott.

-Hm.. Te is engem! - Tarkójára simítva egy újabb csókba invitáltam. Ajkaink lágy táncot jártak míg kezeink felfedező útra indultak egymás testén.
Folyton a csókba sóhajtozok ahogy puha ujjbegyeivel végigsimít felhevült bőrömön, én pedig ugyan ezt teszem az ő felhevült bőrén, amit Kook is sóhajokkal díjaz. Kezeit hirtelen vezeti le nadrágomhoz, azt pedig minden habozás nélkül rángatja le rólam alsóval együtt. Csak úgy félredobja a ruhadarabokat és széthúzza lábaimat, hogy közelebb férhessen hozzám. Én is kigombolom övét és elkezdem lerángatni róla, nos ez pedig nekem nyilván nem ment, így kuncogva elvált ajkaimtól, majd ő maga vette le utolsó ruhadarabjait. Nos igen, a "pici" Kook nagyon izgalmi állapotban volt, ami egyszerre hozott engem zavarba és töltött el engem büszkeséggel! Hisz.. Gondoljunk bele, az, hogy most így áll, az nekem köszönhető, szóval bejön neki a dagadt testem!

-Baba.. Olyan gyönyörű vagy.. - Suttogta teljesen elvarázsolva ahogy éhes szemekkel nézte a testem minden pontját. Mintha egy éhes vad lenne, s a prédáját vizslatná mielőtt jól beleharapna!

Alsóajkamba harapva, vörösen izzó orcákkal néztem vissza páromra. Egy huncut félmosoly kúszik ajkaira ahogy észre veszi reakcióimat, s felkúszva hozzám egy csókot kezdeményez.

-Ha előbb szólsz, szerzek gumit meg síkosítót.. De most csak erre tudunk hivatkozni.. - Vezette ujjait számhoz. Jól tudom mit akar, így ajkaim közé engedem három ujját. Végig egymás szemeibe nézünk, míg én az 'ártatlan kislány' nézésemmel, addig Jungkook ajak beharapva, éhes szemekkel meredt rám. Egyszerűen úgy érzem magam mint mikor tini koromban Jiminnel bújkáltam a szülők és a koleszos nevelők elől mikor kimentünk este cigizni! Ugyan olyan huncutnak és vadnak érzem magam, érzem azt az izgalmat, hogy 'jajj most mi lesz?' hol ott biztosan tudom, hogy mi lesz!

Mikor már elég nyálasnak ítélte meg ujjait, elhúzta számtól és fenekemhez vezette őket. Végig a szemembe nézett, s közben felhelyezte első ujját. Ez önmagában nem szorított, csak marha kellemetlen volt! Aztán elkezdte mozgatni, nos ez pöppet szorított, viszont ezt sem mondanám olyan fájdalomnak vagy ilyesminek. Aztán egy idő után csatlakozott hozzá a második ujja, így elkezdett ollózni. Nos ez már eléggé feszített, de nem szerettem volna ezt így szavakkal is közölni! Így hát csak bicepszébe marva szisszentettem fel. Kellemetlen volt, nagyon is. Nem vagyok szűz, ennek nem kellene ilyen érzéseket kíváltania belőlem, de most valamiért még is ilyen kis szűköske lettem! Ám ahogy mozgatta ujjait, miközben éhes tekintettel nézett szemeimbe.. Kezdtem érezni azt a kellemes kéjes érzést. Lassan kezdtek sóhajaim is egyre kéjesebbek lenni, már szinte nyögdécseltem mikor ollózni kezdett!

Bal egyenes [TAEKOOK] Where stories live. Discover now