Örökség (Liam)

749 67 3
                                    

Idővonal: az Enemies 28. és 29/1. fejezete között játszódó idő.



Liam


- Nem tudom, te hogy vagy vele, de őszintén én rosszabb reakcióra számítottam Ethan-től.

Szívtam egy slukkot az ujjaim közé fogott cigiből. A füstöt kifújva fordultam Jai felé.

Szilárdan ragaszkodtam ahhoz az elképzelésemhez, miszerint az elmúlt húsz év alatt jóformán semmivel sem lett érettebb, mint korábban – amivel valójában mindenki egyetértett, csak épp senki sem akart hangot adni neki, hogy kímélje a barom érzéseit – de tény és való, megvoltak a jó pillanatai.

Ez a mostani is egy ilyen volt. Reflexből jött, hogy vitatkozzak vele és kicsit összezsugorítsam a golyóit, de ezúttal nem találtam fogást rajta.

- Korai még a nap – feleltem egy újabb slukk kíséretében. – Várjuk ki, mi történik, amikor tényleg realizálja, mi történt.

Nem akartam az Ördögöt a falra festeni, de ismertem Ethan-t. A kezdetleges sokk valószínűleg még egy darabig feltartotta őt annyira, hogy ne kapjon hisztérikus rohamot – vagy rosszabb esetben, hogy ne kezdjen vérengzésbe. Persze ez utóbbira azért csekély esélyt láttam.

Az idióta elsőszülöttem kurva hálás lehet, amiért nekem köszönheti, hogy megszületett, ezáltal érintetlenné vált. Máskülönben az újdonsült apósa már lenyelette volna vele a saját golyóit.

- Na és? – vonta fel a szemöldökét Jai, mielőtt megajándékozott volna az idegesítő vigyorgásával, amitől kedvem támadt feltörölni a földet a képével. – Milyen érzés, hogy az egyikük fejét végre bekötötték? Becsüld meg, nagyfőnök, mert szerintem Leightont erőszakkal sem lehet majd az oltár elé vonszolni.

Ó, arra befizetettem volna. De azért megmutattam Jai-nak, hol van a helye:

- Pofa be, Brown!

Főleg, mert pontosan tudtam, mire ment ki a játék. Ez volt az a rész, amikor végre felhasználhatta ellenem a de jó, hogy nekem nincs gyerekem kártyáját, miközben emlékeztetett a nyilvánvalóra, miszerint egyik ivadékom problematikusabb a másiknál. Mintha nem tudtuk volna mindezt már előre, mikor kiderült, hogy megfogantak. Hiszen mindegyik Marini.

Mint aki megérezte, hogy ő a társalgás tárgya, felbukkant mellettünk a mai nap sztárja. Az egyes számú, akivel kapcsolatban még mindig nem döntöttem el, mit csináljak.

- Van egy perced? – kérdezte Lucas.

A pillantásom a szeme körüli lilás foltra esett. Nagy esély volt rá, hogy holnapra zöld lesz belőle.

Helyes. Megérdemelte.

- Most már beszélni akarsz? – érdeklődtem, ahogy szívtam még egy utolsó slukkot a cigiből, mielőtt a földre ejtettem és eltapostam.

- Ne már! – A zöld szempárban, ami kiköpött mása volt az anyjáénak, kihívás csillant. Kis rohadék. - Ennél te jobbat is tudsz.

Mentálisan feljegyeztem, hogy valamikor rángassam le az alagsorba, hogy szétrúgjam a seggét az edzőterembe. Az arroganciája alapján ráfért.

- Igazad van – biccentettem. Megragadtam a zakója gallérját, és magammal rántottam. – Akkor menjünk és beszélgessünk!

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Sep 23, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

War Zone: The novellasWhere stories live. Discover now