FLUFFTOBER 2023 I ZB1 FANFICTION

03 - Sérülés

– Ó, jaj!

Abbahagyom a táncot, és sietek a kis Yujin felé, aki felkiáltott. Ha talán nem a padlót vagy magamat figyelném, csak a tükörben, akkor láttam volna, hogy elesett. Valószínűleg rosszul lépett. Lehajolok hozzá, és a hóna alá nyúlok, így segítek neki felállni. Felszisszen.

– Szerintem kiment... – szólal meg mögöttünk Gunwook.

– Na nem mondod – válaszolok neki élesen –, az okoskodás és a bámulások helyett valaki hozhatna például egy széket neki.

Feszültnek érzem magam. Nem szeretem, ha a kisbabám megsérül.

– Nagyon fáj? – nemlegesen megrázza a fejét.

– Nem kell szék se – mondja Haonak, aki aládugja a bútordarabot, amire le is ültetem. – Csak egy kicsit félreléptem, tudom folytatni így is. Nem lesz baj.

– Nem lehet – szólal meg Jiwoong, mint rangidős, neki kell ilyen helyzetben a legbölcsebbnek lennie –, meg kellene nézetni a lábad. Matthew, menj, szólj a menedzsernek!

Az említett bólint és amilyen gyorsan csak tud, már el is tűnik.

Gondterhelten felsóhajtok és leülök vele szemben a földre. Szegényem elég rosszul érezheti magát, nagyon szomorú arcot vág.

– Na – pöckölöm meg a pofikáját –, ugye azt tudod, hogy senki nem szeret szomorú kutyusokat látni?

Felnevet rajta, és amíg várnunk kell a menedzserre elkezdünk arról beszélni, ki milyen állat lenne. Szerintem ő egy aranyos kiskutya, aki nagyon hasonlít Eumppappára. Ezért is szeretem őt annyira!

– Mondom, hogy nem! – nevet fel, elütve cirógató kezem – Én egy nyúl vagyok, egy cseppet sem hasonlítok azokra a négy lábú szörnyekre!

– Vigyázz a szádra, kölyök! – rovom meg viccelődve – Épp egy ilyen négy lábú szörny van előtted.

– Tudom! – tolja ki a nyelvét, ezzel együtt a táncterem ajtaja kinyílik. Először Matthew hyung majd a menedzser is belép rajta. Azt állítja, hogy van a cégnél direkt erre használt orvos.

– Hadd kísérjem el! – kelek fel mögöttük. Kisfiam oldalasan néz rám, látom a tekintetéből, hogy tiltakozik, de nem veszek róla tudomást. Ez most komoly ügy.

Végül hála Istennek, a menedzser belemegy. Átveszem tőle a picit, de ahelyett, hogy a súlyát magamra dönteném, a lábai alá nyúlva a karomba veszem. Kritikus élethelyzetek kritikus dolgokat követelnek.

– Mit csinálsz? – ragadja meg pólóm anyagát.

– Elviszem a fiamat az orvoshoz – nevetek fel, és így elindulok abba az irányba, ahová vezetnek. Egyáltalán nem érzem nehéznek, mostanában sokat fogyhatott. Az az aranyos, édes, kerekded pofija is kezd eltűnni. – Többet kellene enned, sokat fogytál mostanában.

– Eszem én – engedi el végre a ruhám, kényelmesen elfekve a karomba. Hihetetlen, hogy ez a srác bárhol rövid idő alatt otthon tudja magát érezni –, de mostanában túl sok mindent csinálunk. Gyakorlunk, új dalokat tanulunk, MV-t forgatunk – sorolja fel az indokait –, ráadásul a fotózásokról ne is beszéljünk...

– Most legalább lesz időd pihenni egy kicsit – megyek be az egyik ajtón, amit kinyitottak előttem –, hyung majd vesz neked sok édességet.

Az orvos meglepő módon részletesen megvizsgálja, még a lábujjait is megropogtatja, hogy lássa mindegyik elég egészséges-e. Sok idő telik el, míg végül azt mondja, hogy nem kell emiatt Yujinnak szünetre mennie. Úgy érzem, mintha együtt szabadítottunk volna fel egy megkönnyebbült sóhajt. Tudom, hogy nem akarta, hogy ez hátráltassa őt, és hogy a rajongók akár egy napig is hiányolják őt. Így állítólag bőven elég lesz neki, ha az elkövetkező két napban kihagyja az edzéseket és egy kicsit pihen. Hogy ez biztosítva legyen, még egy tolókocsit is kaptunk.

– Köszönünk mindent! – köszönök el mosolyogva, miközben kitolom babámat az ajtón. – Hát te? – képedek el Rickyt meglátva.

Tipikus fuckboyos pózt vett fel a falnak dőlve, maga előtt keresztezve hosszú karjait. Elmosolyodik, ellöki magát a faltól, és elindul felém.

Akaratlanul elharapom az ajkam. Közvetlen kifutó tárul elém, léptei szinkronban vannak a szívem dobbanásaival. Arca makulátlan, egy kedves mosoly csücsül az ajkán.

– Mit mondott az orvos, Yujinie? – áll meg előtte, lehajolva hozzá, miközben egyik kezével beletúr fekete hajába.

– Minden rendben, csak pihennem kell pár napot.

Ricky kiegyenesedik, legnagyobb döbbenésemre ellöki kezemet Yujin tolókocsijáról, majd megindul vele, ami láthatóan nagyon tetszik a legfiatalabbnak. He?

– Ha Ricky hyung fog rólam gondoskodni, akkor nem is bánom! – kiált fel Yujin hátra nézve rám.

– Felejtsd el, kölyök! – sietek melléjük – Én fogok rád vigyázni.

– Én miért nem tehetem? – áll meg legjobb barátom, testével felém fordulva. Miért nem? Hát... Öhm.

– Ő az én fiam! – jut eszembe a legkézenfekvőbb magyarázat.

– Ahogy az enyém is, én is pont ugyanúgy aggódom érte, mint te, nem kellene kisajátítanod!

– Nem sajátítom ki! – lépek hozzá közelebb, miközben megpróbálom megfélemlíteni.

– Nehogy elkezdjetek ezen veszekedni! – szólal meg Yujin is – Mindkettőtöké vagyok, oké? Most pedig, apa és anya, menjünk haza!

Gúnyos hangja nevetésre késztet mindannyiunkat. Bólintok és hagyom, hogy hadd tolja az anyja a gyermekünket.