Emlékezet és Feledés | Befejezett

15. Fejezet

Julianna Amara King

Enyhíteni tudja a csók a fájdalmat?
A válaszom az, hogy igen!
A parkolóban el csattant csók köztem és Frau között rá ébresztett arra, hogy a jelen pillanataira mindig emlékezni fogok függetlenül attól, hogy hosszú távon idővel megfakulnak s feledésbe merülnek számomra!

A velem történtek okkal alakultak úgy ahogy, s talán ez az, ami a változást eredményezheti az életem további szakaszában!

A projekt munkát illetően most már tisztán tudom, hogy mi az első szerelem!

Caiden volt az a románc, ami rengeteg fájdalmat szült s egyben az, amilyekel mindent meg életem, azonban még sem ő az első igaz szerelem!

Későn jöttem rá, hogy az, aki igazán a szerelemet akarja tőlem mindvégig a szemeim előtt volt!

Most utólag már magam is be láttom, hogy Frau mindig is vágyakozva pillantott rám, itta minden szavamat, mintha a szerelem elixírjét jelentettem volna számára.

Frau Hills az első, az igaz, az egyetlen szerelem, ő az, aki miatt harcolnom kell!

A doktor által közölt tény az, hogy hónapok múlva minden emlékezetem oda lesz meg rémíszt, azonban a bánkódás helyett, ki akarok használni minden egyes percet, amit vele tölthetek!

- Nagyon szeretlek madárka! - húz közel magához a kocsija előtt állva.

Lágyan mosolyog rám, majd ismét közel hajol hozzám, hogy ajkaink ismételten érintkezenek egymással.

- Frau! - mormolom nevét csók közben.

- Ne most! Hagyd, hogy utoljára ízleljem meg szád édes ízét!

Kissé elhúzódik tőlem, majd arcomat kezdi fürkészni, mintha búcsúzóul még utoljára az emlékeibe akarná vésni minden egyes vonásomat!

- Ne mond, hogy utoljára! - szemeim könnyben úsznak, majd vissza fojtva a zokogásomat össze szorítom a fogaimat.

- A boldogság tánca maga a szerelem madárka és sajnos nem én vagyok az, akiben a társat keressed mindehhez!

Homlokát enyémnek dönti, mire rá pillantva a bennem fel gyülemlő sírás iramosan a felszínre tör!

Zöld szemeiben tisztán láttom a szerelmet, azt az estét amikor belé szerettem!

- Frau Hills nekem te jelented a szerelmet, ha tehetném veled élném le az örökkévalóságot is!

A szemei csillognak, s megint csak fogjul ejtenek zöld íriszei, az erdő, melyet pillantásában láttok!

- Az az este! A bál estéje emlékszel? - kérdezem kipurult arcal mosolyra fakadva.

- Hogyne emlékeznék rá? Életem legszebb éjszakája volt! - jegyzi meg
földre szegezett tekintettel.

- Azon az éjszakán menthetetlenül beléd szerettem! Szeretlek, a szó minden értelmében! Mond hát nem érted? - a légzésem szaporább, mintha fulldokolnék a bennem lévő fájdalomtól.

Hallgat! Nem néz rám, mintha ő már kimondta volna a végszót kettőnk számára!

- Ne csináld ezt! Ne nehezítsd meg még jobban madárka! - tekintetét rám emeli, majd elindul a vezető ülés felé.

Az érzés, ami benne motoszkál felemészt! Ő az egyetlen, akire szükségem van, akiért érdemes lenne harcolni önmagammal!

- Te vagy az egyetlen, akire emlékezni akarok Frau Hills! Szeretlek, míg meg nem halok! - kiáltom utána, mire az autóba beülve elhajt előttem.