- Ha még egyszer így mersz beszélni velem, vagy előttem anyáddal, nagyon nagyon mérges leszek. - csavartam még egyet a tenyeremmel a bőrén, amitől sírásra torzult az arca.
Elengedtem a combját, mire gyorsan odakapott a kezem helyére és elkezdte dörzsölni.
- Minden rendben veletek? - ért vissza az asztalhoz váratlanul Anna.
-Persze, nagyon jó ez az étterem, igaz Kira?! - csaptam a hozzá közelebb lévő sarkára az asztalnak.
Kira ijedten összerezzent.
-Igen, nagyon jó! - hazudott az anyjának, feltételeztem nem először.
Kira felkönyökölt az asztalra és a sörébe kortyolt. A combját az asztal alöl kicsit kifordította oldalró és a terítő lehullott róla. A combja közepéig érő szoknyája alól félig kilátszott a tenyerem és az ujjaim piros nyoma. Felnéztem Annára és próbáltam vele beszélgetni, de amikor ő elnézett, az én szemem mindig a lánya combjára tért vissza. A második ilyen alkalomnál viszont Kirára néztem, aki a fejét épp hogy lehajtva a combján lévő nyomot nézegette. Visszanézten Annára, majd megint Kirára, de mostmár nem a combját nézte, hanem egyenesen mélyen a szemembe.
Szó nélkül felállt és kiment a mosdóba.
- Végre egy kicsit kettesben! - simogatta meg az asztal sarkán nyugvó kezem Anna - ... Mit gondolsz róla?
- A lányodról? Azt, hogy kurvára szemtelen és tiszteletlenül beszél veled. Nem lenne szabad hagynod.
- Tudod milyenek ilyen korban. - sóhajtott - érted, apa nélkül nőtt fel és néha szüksége lenne rá. Legyél vele kedves, biztos jól kijöttök majd, csak kell még egy kis idő. Volt pár melléfogásom az utóbbi időben, rossz tapasztalatunk van a férfiakkal.
- Neki is?! - kérdeztem nevetve és nagyot kortyoltam a vizembe.
- Neki is volt barátja már... vagy van. Nem tudom, nem igazán szokott nekem mesélni. Lehet többet kéne hármasban lennünk! - vetette fel a hülye ötletet.
- Jó ötlet! - nyeltem le az utolsó korty vizem.
Még egy jó 10 percet beszélgettünk, mire Kira visszajött az asztalhoz. Ahogy közeledett, a kezét a combja elé rakta, hogy eltakarja a nyomomat.
-Kérsz valamit? - fordultam felé öntelt mosollyal.
-Semmit. - felelte flegmán.
- Akkor mehetünk lassan, úgy érzem! - zártam rövidre a beszélgetést és intettem a pincérnek a számláért.
