31. eredmény

63 14 8
                                    

Hát itt lenne az eredmény, melyet csak igen lassan sikerült elkészítenem. Még mindig nem hiszem el, hogy több mint húsz borító érkezett be, s ettől a nagy számtól kissé össze is zavarodtam, úgyhogy előre is bocsánat, hogyha kihagytam belőle valaki munkáját, ha ez megesett volna, akinek a munkáját kihagytam nyugodtan szóljon, és utólag megírom, hova kerül a borítója. Abban az esetben viszont, hogyha valaki több mint két borítót adott le, nem véletlenül csak kettőt raktam bele, ugyanis (ez benne is van a bevezetőben) az én borító versenyeimre, csupán két borítóval lehet nevezni, vagy ha többel nevez valaki akkor csak kettőre tudok eredményt adni. Remélem nem baj, hogy akinél több mint két borítót találtam, annál kiválasztottam azt a kettőt amik nekem a legjobban tetszenek. Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien jelentkeztetek és a egytől egyig gyönyörű borítókat amik beérkeztek. Ami nagyon érdekes volt, hogy a húsz különböző dalból ez előtt csupán egyet ismertem, viszont azóta többet is igazán megszerettem, ugyanis az összeset végig hallgattam, azt is figyelembe véve a borítónál, hogy nagyjából illjen az adott dalhoz. És hát nem is szaporítanám tovább a szót mert már így is egy egész monológot írtam ide (ami amúgy senkit nem fog érdekelni, de mindegy), szóval ott tartottam, hogy akkor jöjjön az eredmény.

20.  Rocker_girl14

Alap járton cseppet sem volt rossz ötlet tőled, az eredeti lemez borító könyvborítóvá alakítása, és meg kell mondjam a másik borítódnál nagyon tetszik ami kisült belőle, ennél viszont szerintem annyira erősen lemez borító volt az eredeti, hogy nem...

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Alap járton cseppet sem volt rossz ötlet tőled, az eredeti lemez borító könyvborítóvá alakítása, és meg kell mondjam a másik borítódnál nagyon tetszik ami kisült belőle, ennél viszont szerintem annyira erősen lemez borító volt az eredeti, hogy nem is lehetett volna igazán jól könyvborítóvá alakítani. A borítón nagyon háttérbe szorul a cím, nem elég hangsúlyos, ennél a borítónál egyszerűen nincs meg az az érzésem, hogy na ez egy könyvborító.

19. _mrs_malfoy_

A kedvenc részem ezen a borítón az idézet ami nagyon szépen bele lett építve a borítóba, viszont kicsit talán túl nagy hangsúlyt kap az igazi címmel szemben, és ugyanez igaz a felhasználónévre is, ami szinte ugyanakkorában lett írva mint a cím

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A kedvenc részem ezen a borítón az idézet ami nagyon szépen bele lett építve a borítóba, viszont kicsit talán túl nagy hangsúlyt kap az igazi címmel szemben, és ugyanez igaz a felhasználónévre is, ami szinte ugyanakkorában lett írva mint a cím. Meg kell valljam kicsit furcsának találom azt a képet, ami ha jól sejtem az énekesről van berakva, és valahogy a színe is elüt a borító többi részétől. A címben nagyon ötletes a beleépített lemez!

BorítóversenyWhere stories live. Discover now