Véletlen? [Bang Chan FF]

-24-

Már összepakoltam a cuccom, hogy szinte bármelyik pillanatban indulni tudjak. Azután, hogy kinyomtam a telefont körülbelül egy órára saccolom amennyit sírtam. Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot annyira fájt ez az egész helyzet. Annyira imádom a fiúkat már akkor mikor amikor csak a liveokat vagy egy egy videójukat néztem a zenéiknél meg csak jó volt bele gondolni mi lenne, ha velük lehetnék és most itt vagyok már tök sok ideje velük és mindig ilyen helyzetbe hoznak mások, hogy el kell hagynom őket. Nem fair az élet nagyon nem. Inkább akkor azt kívánnám, hogy személyesen soha ne ismertem volna meg őket meg kellett volna elégednem a média tartalmakkal. 

Kaptam egy telefonhívást, hogy indulhatok a reptérre megvan a jegyem nekem csak fel kell szállnom. Hívtam magamnak egy taxit és amíg nem ért ide összeszedtem magam és körbe néztem nem hagyok e semmit itt. Lementem az épület elé és vártam az értem jövő autóra. Amíg várakoztam a telefonomon kezdtem görgetni a social médiát. Láttam, hogy Felix a jópofit vágva mosolyog egy közös képen valakivel, Lee Know Hannal szelfizik vagy épp az gördült elém, hogy egy fan kiabál a koncerten Changbinnak, hogy figyeljen rá és a kívánt személy rá kapja a tekintetét majd egy szívet mutat felé és tovább megy a színpadon. Erre a Stayek olyan sikításba kezdenek, hogy megsüketül az, aki hallgatja a videót. Megjött taxi és egy dudálással jelezte, hogy ideje lenne a bambulásból felébrednem. A csomagom hátra raktam a csomagtartóba és elindultunk a reptérre. Csöndben haladtunk nem kezdeményezett semmi beszélgetést amiért hálás voltam gondolom látszik rajtam, hogy megviselt egy két dolog

. Kiértünk a reptérre nagy sóhajjal vettem tudomásul, hogy nemsokára haza mehetek a saját lakásomba ezzel próbáltam magamba életet önteni. Kifizetve a fuvart a sofőr segített kiszedni a csomagom majd jó utat kívánt és elhajtott. És most jöhetne a filmbéli jelenet, hogy Chan utánam jön meg minden, de nem ez történt el kell, hogy szomorítsalak titeket. Szimplán megmondtam a nevem és elmondták melyik az én gépem és felszáltam. Elfoglalva a helyem éppen küldeni akartam Lixnek egy üzenetet, hogy a gépen vagyok, de megállttam a mozdulatban. Nem írok neki, már nem. Ismét könnybe lábadt a szemem és vissza helyezkedtem az ülésben. Felfelé pislogva próbáltam vissza tartani a könnyeim, de nem nagyon akart sikerülni így inkább az ablak felé fordulva a fejhallgatót a fejemre húzva utat engedtem a könnyeimnek.

 Nem is nagyon tűnt fel, hogy jött egy képszakadás és elaludtam már csak az van meg hogy a légi utaskísérő rázogatja a vállam, hogy megérkeztünk. Kiérve a reptérről fogtam magamnak egy taxit és megadva a címem elindultunk. Sokkal jobb érzés volt nem egy idegen országban lenni és a jól megszokott környéken lenni. Ausztrália szép meg minden, de nem tudnák ott élni bárki bármit mond. Ahogy bámészkodtam kifele az ablakon a zsebembe rezegni kezdett a telefonom. Chan hívott. Nagyot nyelve felvettem a telefont.

- Haló? – szólaltam meg először.

- Melyik hotelben vagy beszélni szeretnék veled. – hallottam meg komor hangját. Félelmetesen nagy nyugodsággal szólt a telefonba, ami megrémisztett.

- Már nem vagyok az országban. Haza jöttem Szöulba jelenleg a taxiba ülök és megyek haza. – mondtam el az eddig történteket.

- Miért nem a fiúkhoz mész? – értetlenkedett.

- Mert ha veled nem fogom tartani a kapcsolatot velük sem lehet és így, hogy ha már most nem beszélek velük mire visszajössz talán könnyebb lesz, de ezt velük letisztáztam már. – kezdtem el mondandóm közben az orrnyergem masszírozását.

- Miért csavarsz meg mindig mindent. – bosszankodott.

- Ne haragudj, hogy csak neked akartam megkönnyíteni a döntést. – háborodtam fel.