seven

339 28 1
                                    

Az úgy nevezett apám anya felé tornyosult, de ami jobban feldühített az anya két csuklóján lévő piros ujjlenyomatok.

-Apa! Takarodj anya közeléből! –  kiabáltam rá, – nem tudom honnan vettem ezt a nagy bátorságot – mire a szüleim felém kapták a fejüket. Apa eltávolodott anyától. -Menj fel Klauhoz. Én ezt elintézem. – súgtam anyu fülébe miközben elhaladt mellettem. Mikor láttam, hogy anyu nincs a közelben apám felé fordultam. -Te-te – kerestem a megfelelő szavakat -mit képzelsz magadról ki vagy te, hogy ezt megengedheted magadnak? – ordibáltam vele teljesen kikelve magamból.

-És te ki vagy, hogy kedvedre kiabálhatsz velem? – kérdésre kérdés, praktikus. Közelebb lépkedett hozzám amitől megremegett a lábam. -Az apád vagyok és nem kiabálhatsz velem!

-Nem vagy az apám! – mondtam ki végre amit már több éve ki kellett volna mondanom.

-Igenis az vagyok, szóval fogd be és ne állj az utamba! – ahogy még közelebb jött és a képembe köpködte a szavakat észrevettem, hogy óriásira ki van tágulva a pupillája.

Szívott? Szívott. Szívott! – fogtam fel magamban a tényt, hogy apám visszaszokott a fűre.

Már csak annyira eszméltem fel, hogy próbált a csípőmnél fogva erőszakosan a falhoz szorítani, de hála a jó reflexeimnek gyorsan kitértem előle. Őszintén megijedtem, deja vu érzésem volt és tudom is miért.
Hirtelen elárasztotta a vörös köd  a fejem és felpofoztam a saját apám, aki fel se fogta mi történt. Dühös voltam és nem tudtam elhinni, hogy miért pont nekem van ilyen apám.

-Menj el! Látni sem akarlak! – ráncigáltam el a bejáratig.

-Nem küldhetsz el! Az apád vagyok!

-Nem. Vagy. Az. Apám. – szótagoltam el hátha így felfogja. Kinyitottam az ajtót majd kilöktem rajta és azzal a lendülettel rá is csaptam az ajtót, amit kulcsra zártam.

A térdeimre támaszkodva fellélegeztem és meghallottam a lépcső felől jövő trappolásokat. Anya szorosan a kezei között és hagyta, hogy összeszedjem magam. Annyira sok minden történt egyszerre, hogy könnyek szöktek a szemeimbe és sírva fakadtam. Jól esett, hogy anya simogatott és nyugtatott.
Miután a sírásom abba maradt a mögöttem lévő tükörbe néztem és a fejemet fogva megrémültem a látványtól. A spirálom teljesen szétfolyt, a szemeim vörösek voltak és lila karikák díszelegtek alatta.

-Azt hiszem megyek haza. Mond Klaunak, hogy szeretem és puszilom! – búcsúztam el anyutól.

-Rendben kicsim. Holnap is eltudod hozni Klaut?

-Persze. – mosolyogtam rá. Egy hosszú ölelés után kiléptem az ajtón.

Nagyot sóhajtva beültem a kocsiba és haza felé vettem az irányt.

[...]

Új hetet kezdtünk és már másfél hete nem látta senki az apámat, de anyával tudtuk, hogy muszáj lesz haza jönnie. Azóta én viszem mindenhová Klaut, ha anya nem ér rá. Lacival is találkoztam jó párszor, de nem nagyon volt időnk beszélgetni.

Mivel most hétfő van, ugyanúgy elvittem Klaut oviba.
Miután sikeresen Klau elfogadt a tényt, hogy el kell engedjen kifújtam a bent tartott levegőmet és megfordultam, ezzel egy időben nyílt a bejárati ajtó. Mily' meglepő Laci lépett be Levi kezét fogva.

-Szia, édes! Várj meg itt. Beszélni szeretnék veled. – állt meg előttem, de időm se volt megszólalni, mivel Levi húzta tovább.

Hogy néz már ki ilyen helyesen, jóképűen, csábítóan ennyire korán? És miért álmodozok Laciról a gondolataimban?! – igazából délelőtt kilencet ütött az óra.

Levinek egyszerűen ment Laci elengedése, amit meg is irigyeltem. Karba tett kezekkel vártam, hogy László végre elmondja amit akar. Laci vigyorogva a nyakamat átkarolva vezetett ki az oviból. Mikor már a parkoló felé tartottunk kezdtem türelmetlen lenni.

-Bökd már ki mit akarsz!

-Nyugalom édes. – csitítgatott. -Kocsival vagy?

-Nem. – adtam az egy szavas választ.

-Naa! Ne durcizz! Mindjárt meg tudod mi van. – simított végig a karomon, mire elkezdett bizseregni az általa megéríntett testrészem. Jobbnak láttam, ha nem szólalok meg inkább a bennem dúló érzelmeim miatt. Laci nyitotta nekem a kocsija ajtajá, beültem és vártam, hogy Laci is megtalálja a helyét. -Ettél már? – ez csak egy tök átlagos kérdés, de nem nekem. Elkezdtem izzadni és már szólásra nyitottam volna a szám, de megremegett az ajkam és egy szót sem tudtam kiejteni a számon. -Em, minden oké? Ettél már ma? – tértem vissza a valóságba. A nadrágomba töröltem a kezemen lévő izzadságot és egy nagy levegőt véve felé fordítottam a fejem.

-Nem. Ma még nem. – halkultam el a végére. Nem mondhattam azt, hogy tegnap délután négy óta nem csúszott le a torkomon egy falat étel sem.

-Oké, akkor menjünk a Starbucks-ba. Ott tudunk enni és inni. Mit szólsz? – magyarázta a szerinte tökéletes ötletet. Csak egy magabiztos bólintás telt tőlem, mivel belül még csatát vívtak az érzelmeim.

Mikor leparkoltunk a kávézó közelében és kiszáltunk eszembe jutott, hogy Laci mondani akar valamit, csak teljesen kiment a fejemből az előbbi kérdés miatt.

-Foglalj le egy helyet, csak először mondd el, hogy mit szeretnél enni, inni. – álltunk be a sorba.

-Egy Caramel Frappucino és – személyes kedvencem, ezt iszom bármelyik Starbucks-ban vagyok -egy Tojásos sonkás bagel-t szeretnék. Ennyi. – soroltam fel Lacinak, igaz az ételhez semmi kedvem nem volt, de Laci kedvéért eszek egy szendvicset. Maximum nem eszem meg az egészet.
Laci csak bólintott majd elküldött, hogy keressek egy üres asztalt Ő pedig nem soká' jön. Egy kicsit eldugottabb asztalt találtam ami szimpatikus is volt. Leültem a sarokban lévő székre majd az ablakon kibámulva vártam Lacit, igaz nem voltam benne biztos, higy meg is talál. Nyolc perc múlva leült elém és lerakta az asztalra a rendelést.

Megint Ő fizetett...

-Miközben eszünk elmondom, hogy miről lenne szó. – így muszáj leszek enni. Először beleittam az italomba majd nagy nehézségekkel beleharaptam a szendvicsembe.
Valahol jó mélyen, jól esett, hogy végre eszek. ‐Szóval. – szólalt meg újra Laci két harapás között -Holnap lenne Brúnó szülinapja és egy meglepetés bulit szeretnénk csinálni neki a házunkban a fiúkkal.

-Jó, és én Lénával hol jövünk a képbe?

-Ti is eljöhetnétek. – a kérésém elgondolkodtam.

-Oké. Biztos rá érünk már délután öttől.

-Tökéletes! Brúnó este hétkor ér haza, szóval hét előtt tizenöt perccel hamarabb kéne ott lennetek. – én csak bólíntottam. Ránéztem az órámra és kikerekedtek a szemeim. Van még háromnegyed órám beérni a cukrászdába.

-Indulhatnánk? Még haza kell mennem és nincs sok időm. – néztem rá félve.

-Persze. – válaszolt két korty között. Ő már végzett a kajájával míg nekem a szendvicsek megmaradt kevesebb, mint a fele. Mindketten felálltunk és kimentünk a kocsiba. Bent ültünk, de még nem indultunk.
-Biztos el tudtok jönni? Mert, ha nem az se baj. – gondolt túl megint mindent.

-El tudunk menni. – nyugtattam meg ránézve. Egymásra mosolyogtunk, de ez a mosoly hamar lehervadt a hosszú szemkontaktusunk miatt.
Egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz, mikor...

Ajkaink összeilleszkedtek.

***

Sziasztok! Ha tetszik és szeretnél minél hamarabb új részt akkor ⭐️/💬! Helyesírási hibákért elnézést. Sok puszi nektek!

-L<333

Melletted minden gondom elmúlik //Spacc ff.//✅️Where stories live. Discover now