A komornyikja: figyelmes

34 2 0
                                    


Három év telt el, hogy Nasalis ügyét felderítették és a szörnyet elpusztították. Ezzel azonnal megszűntek a rejtélyes eltünések. A királynő, mint mindig, most is elégedett volt Ciel Phantomhive gyors és alapos munkájával. Újabb köszönet nyilvánítás. Újabb ajándékok őfelségétől. Csak a szokásos formalitások. Azóta más kisebb esetek is felröppentek, de ahogy jöttek, úgy mentek is. Piti kis munkák voltak ezek.   

Három év. Ez alatt sok minden változott. Az ipar. A gazdaság. Az emberek és maga a Phantomhive család örököse. 
Ciel kész ifjú felnőtt lett. Tizenhatodik születési éve közepén járt. A teste rengeteget változott, ahogyan az igényei is. A növekedést is megszenvedte. Mindennap fájdalmasan sóhajtozott csontjai miatt. Hangja is hamar elmélyült. Már nem fiú volt. Az élet nehézségei ráültek a tekintetére. Régen sem lehetett gyereknek nevezni, de most már kifejezetten sértő lenne.

Kora nyári délután volt. A fiatal nemes az asztala előtt ülve próbált koncentrálni a feladataira, de nem tudott. Valami a bőre alá férkőzött és nem hagyta. Az elmúlt időszakban állandóan érezte ezt a fokozatosan gyülemlő, szűnni nem akaró érzést. Morcosan ráncolta a homlokát és már a hajába túrt, ahogy felszakadt a tüdejéből a bent tartott levegő. 
 - Már harmadszor írom el! - gyűrte össze a parpírt. Már nagyon a határán volt, de az i-re akkor került fel a pont, mikor a tintatartóját meglökve az kiborult. A mohó feketeség úgy nyelte a területeket és a tiszta papírt, mint egy fenevad. Ez az érzés is ezt teszi a fiatal fiúval. - A fenébe már! - kiáltott fel kínjában és felpattanva próbálta menteni a menthetőt. De a fele papír köteg a kukában kötött ki, ahogyan pár cetli is. Nehezen, de feltörölte a tintát. Nagyot sóhajtva meredt ki az ablakon. 

 - Baj van? - hallatszódott komornyikja, ahogy az ajtóban állt meg. 
 - Csak kiborítottam a tintát - dörzsöli az arcát. 
 - Ez előfordul - lépdel oda a férfi és végig húzza az asztalon a hófehér kesztyűs ujjait. Maszatos maradt. - Elég hanyag munkát végzett, bocchan - néz sunyin rá, mire Ciel haragosan harapja be a száját. 
 - Senki nem kérdezte! És ez amúgy sem az én dolgom! - mered fel rá, mire a démon szélesebben elmosolyodik.
 - Ez így van - lehunyja a szemeit és kihúzza magát. - Ha engedi, akkor...
- Csak csináld már! Mi a fenének tartalak?! - csattan fel és szinte kilöki maga alól a széket és kiviharzik a szobából. 
 - Valakinek nagyon nehéz napja van - kuncogja Sebastian. 

Napok óta nehéz volt a légkör a birtokon. Ciel pillanatok alatt pöccent be semmiségeken és akadt ki. Szegény Meylene egésznap a konyhában takarított, már háromszor pakolt át mindent egyik szekrényből a másikba. Finny a telek egyik végéből a másikba ültette át a fákat. Amikor azt hitte végzett, akkor máris kezdhette elölről.  Bardroy pedig a pincébe lett küldve, neki a borokat kellet pakolnia. Egyszer az évszámok szerint, egyszer márka szerint és ha ez sem tetszett, akkor abc sorrendbe kellet tennie. Mindenki teljesen ki volt már. Úgy érezték a mesterük direkt kínozza őket. Sebastian némán nézte ezt. Nem tehetett semmit, hisz nem mondhatja meg a másiknak mit tehet és mit nem. Hiszen ő a gazda. 

Két nap múlva mégis úgy döntött, valahogy megpróbálja megenyhíteni a másikat, hogy a személyzetet ne pusztuljon ki a sok felesleges házimunkától. Diszkrét kopogás után benyitott a fiatalmester dolgozószobájába, de arra nem számított, hogy a fiatalabb kapkodva rezdül meg az asztala mögött. Ez egy olyan mozdulat volt, amit a vak is észrevesz. Egy magán könnyítő fiatal fiú tettenérése. Sebastian a kezdeti meglepettség után lustán elvigyorodott, de rendbe szedte a vonásait. Ciel kapkodva erőltette magára a fagyos maszkot az arcára, miközben hevesen rendezte a nadrágját. 
 - Fiatal úr, nem gondolja, hogy most már abba kéne hagyni a személyzet felesleges ugráltatását? Ha így folytatja, akkor nem lesz senki, aki ellássa - kecsesen lépdel előre és árgus szemekkel vizslatja. Ciel ezt nem tudja állni, így kerüli végig. 
 - Hah, ha ennyire haszontalanok, akkor ne is maradjanak életben! - mondja gőgösen, mire megdermed. Sebastian a háta mögött állva hajol közelebb. 
 - Nem hiszem, hogy a személyzet tehet a frusztrációjáról - duruzsolja. A másik nagyot nyel és nem mozdul. - Ha... ennyire nehéz a bőrében maradnia, miért nem szólt? - lehelete már kacéran cirógatja a cimpáját. 
 - Nem hiszem, hogy a te dolgod lenne, az ami az enyém... - találta meg nehezen a hangját. 
 - Ugyan... hisz, milyen szerető lennék, ha hagynám a kedvesemet száraz koróvá válni - szemérmetlenül suttogta a fülébe, mire Ciel felsóhajtott. 
 - Rohadék! - Sebastian elkuncogja magát. 
 - Ne legyél már ilyen. Minden mocskos titkod az enyém. A tested is - markol a szék karfájára. Ajkai a fiú nyakára találnak. Ciel engedelmesen dönti oldalra a fejét. Ez már félgyőzelem. 

A kapcsolatuk nem sokat változott. Igaz, jó párszor megtették már. Ciel mégis makacsul tagadta azt, hogy szereti a másikat, hiába vallotta be újra és újra, mikor annak kezei között vonaglott. 
 - Mindig játszod a megkaphatatlant - nem mondom- izgalmas, de ideje lenne már átengedned magad nekem - habzsolja a finom fehér bőrt. 
 - A lelkem nem elég? - vigyorodik el a fiú és komornyikja hajába simít. 
 - Arra még sokat kell várnom. Mit mondhatnék? Démon vagyok. 
 - Abból is a legmocskosabb, legalantasabb és leghaszontalanabb - birizgálja a holló fekete tincseit az ujjai között táncoltatva. Sebastian felkuncogva halad jóbbjával a fiú ágyéka felé.  
 - Mégis megtartasz - Az apró kis kiemelkedésre markol szemérmetlenül, mire a másik mélyen sóhajt fel. 
 - Még meggondolom - hunyja le a szemeit. A komornyik másik keze máris a selyem ing alá vándorol és az edzettebb felsőtesten siklik tovább. Hiába fürdeti néha még most is a fiút, egyszerűen ilyenkor olyan másnak érzi a tapintását minden egyes kivehető izomkötegnek. 
 - Hihetetlen, hogy mennyit változott a tested, ilyen rövid idő alatt. Még mindig ámulatba ejt. 
 - Ne hízelegj. Ilyenkor még undorítóbb vagy - Szavaival ellentétben Ciel igenis vágyott a másikra. Az érintéseire, a hangjára és a szavaira. 

Elengedi az ágyékát és ügyesen elkezdi kigombolni a mellénye gombjait, majd az ingjének is neki esik. 
 - Ahh, ne itt... 
 - Ne itt? Hisz mindjárt felgyulladsz, ha nem oltom el a vágyaid lángjait, felgyújtod a kastélyt - jegyzi meg piszkálódva, mire a fiú csúnyán sandít rá. 
 - Mire fel vagy ilyen nagy szájú? 
 - Arra fel, hogy már lenn sem vagy olyan kicsi - vigyorodik el.  
 - Szégyentelen démon! - mégis ő maga is elmosolyodik. - Vigyél a szobámba.
 - Igenis! - egyenesedik fel és felkapja mesterét az ölébe. Még mindig könnyedén emeli meg, hiába nagyobb és nehezebb már. Ciel átkarolta a nyakát és közelebb hajolt. 
 - Ha ezzel az éjszakával is heccelni próbálsz, megkorbácsollak - súgja ajakira. 
 - Az a baj - nevet fel - hogy talán élvezném is - Azzal megszüntette a távolságot ajkaik között. 

A fiatal fiú teste égett a vágytól és éhesen fogadta a másik nyelvét a szájába. Hiába ízlelte meg annyiszor. Egyszerűen az utóbbi időben még jobban szomjazta komornyikja érintéseit. Nem értette miért. Miért éhes és miért tűnik csak gyenge tűzoltásnak minden próbálkozása, mikor teste görcsösségén és feszültségén akart segíteni. Úgy érezte ezek csak előételek a számára és sosem lesz tele. Mindig éhes marad. A démon - mint mindig, ügyesen suhant a szobák között. Észrevétlenül értek át a hálóba, mire Ciel már le is dobta magáról a nyakkendőt és a mellényt. 
 - Hát ennyire? 
 - Csak fogd be és csináld! - mormogta ajkaira, mire egy kuncogást kapott válaszul. Sebastian nem tudott betelni ezzel, hogy mestere ennyire kiéhezett. 
 - Pár nap múlva ugyan ez lesz majd - teszi le az ágyra és jó maga is vetkőzni kezd. kínzó lassúsággal gombolja ki a frakkja ujjait. Ciel szemei szikrát szórnak. 

Direkt csinálja!

Lassan a mellénye felé nyúl, de a fiú megragadja és egy mozdulattal eltépi azt. A gombok a szélrózsa minden irányába repültek. Sebastian szemei kikerekedtek. 
 - Mondtam, hogy ne szórakozz és csináld! - markolja az anyagot elszántan. A démon szemei elsötétednek és hevesen lerohanva eldönti az ágyon és csak úgy cuppogva habzsolja ajkait. Az alatta fekvő nyögve fogadja és kézzel lábbal karolja át a férfit. 
 - Mindig megtudsz lepni - zihálja az ajkainak, ahogy a kesztyűi is elrepülnek.  Telnek a percek és egyre több ruhadarab landol a földön. A széles, puha, meleg ágyba két férfi test simul össze a takaró leple alatt. Csak a sóhajok, a csókok és a halk titkok reppenek összevissza a falak között. Kéjes tekintetek, éhes mozdulatok, falánk ajkak és ki nem mondott szavak. Heves pulzus, szapora légzés, szenvedélytől nehéz sóhajok, vágytól tüzes nyögések és súlyos vallomások. Apró elnyújtott érintések... Mind mind azt sugallják, hogy nem tudnak már egymás nélkül létezni. 

 - Nem bírom! - nyög fel szenvedten Ciel
 - De még nem is csináltam semmit - perzseli a mellkasára a szavakat. 
 - De sok... 
 - Ennyire? - simít az arcára Sebastian, mire könnybe lábadt szemeit összeszorítva bólint. 
 - Édes kis butaságom... Miért kínoztad magad?  A büszkeséged még mindig irányit - Nyúl le maguk közé és megragadja a fájóan lüktető tagot. - Hadd segítsek - csókolja meg majd hevesen kezdi el mozgatni a kezét. Ciel belenyög a szájába és a lapockáiba markolva belé mélyeszti a körmeit. - Engedd el magad, Ciel - szuszogja. A fiú nem akarta. Gyengének érezte magát és szánalmasnak, de a teste ordított már a megkönnyebbülésért. - Engedd el magad... kedvesem - Ez a becézés szinte kiszakítja a testéből a lelkét, ahogy átlendül. Elnyújtott, megkönnyebbült nyögés hagyja el ajkait, szinte ordított.  Sebastian hosszan csókolta homlokát, ahogy a másik orgazmusához igazodva lassít a mozdulatain. A gyors, heves rohamozás után, egy lassú és elcsitító hadjáratot vezetett le. Ciel teste többször is megremegett, mire végre megnyugodott. Úgy érezte több napi gond szakadt le a vállairól. Beleszédült és álmosodott az egészbe. Már majdnem elbóbiskolt, mikor a hűvös levegő megcsapja a testét. Sebastian ledobta a takarót magáról és a fiú lábait széttárta. 
 - Mi a... - nyílnak fel a szemei, de szinte el is kerekedik, mikor a másik izgalma a lábai között ágaskodott döfésre készen a rése felé szegezve. 
 - Csak nem gondolod, hogy megúszod? - vigyorodik el. - Nem ér, hogy csak neked lehet 
 - Sebastian, eszedbe ne jusson! 
 - Ah, Ciel... lefutottuk már párszor ezt... Pár perc és szinte többet akarsz majd belőlem - mondja szemérmetlenül egy róka mosollyal. 
 - Én ugyan nehhh! - de késő. 

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jan 15 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Kuroshitsuji: Book of HumansWhere stories live. Discover now