Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

12. fejezet (2/2)

Mélyről érkező nyögést hallatott. Azt hitte, az évek alatt hozzászokott már ehhez, elvégre rengeteg kóbor állattal, néha még sima farkasokkal is összeverekedett pár falat húsért. De úgy tűnt, a saját nyála sokkal kevésbé csípte a sebeket, mint az alkohol, amivel Koni kenegette a mellkasát, hasát és nyakát átszelő nyomokat. Nem lettek olyan mélyek, mint eleinte gondolta, a méretük miatt azonban sokkal jobban véreztek, súlyosabbnak érződtek, és erősebben lüktettek, mint azok a karmolások, amiket rókáktól és farkasoktól kapott.

Nem bírt magával. Többször kapott Koni keze felé a fogaival, ám minden alkalommal pont időben meg tudta állítani magát, mielőtt megharapta volna a barátját.

– Remek elrettentő példa lennél kezdő vérfarkasoknak, akik még nem fogták fel, miért nem szabad túl sokáig teljes átalakulásban lenniük – jegyezte meg Koni, miután Szeben fogai ismét csattantak a levegőben, torkából állatias morgás tört elő.

– Pedig már majdnem teljesen visszaszoktam az emberségbe.

– A kulcsszó a "majdnem". – Kivett egy köteg gézt az elsősegély dobozból. – Tedd fel a kezed! Könnyebb, ha betekerlek vele.

Szeben a magasba tartotta mindkét karját, Koni azonban rögtön megfogta a csuklóját, és lejjebb tetette vele úgy, mintha kötés helyett éppen pisztollyal állt volna előtte. Lassan, óvatosan kezdte el rátenni Szebenre a fehér anyagot, nem sokkal később pedig Val lépett be a fürdőszobába, egy csomag gézlappal.

– Hoztam. – Diadalittasan emelte Koni felé a köteget, a srác azonban csak összevont szemöldökkel nézett rá, mintha azt üzenné, "és mégis melyik kezemmel vegyem el?".

– Nyisd ki, aztán tegyél belőle párat a nyakára! Itt van hozzá tapasz. – Belerúgott egy műanyag kerékbe, amit Val fel is kapott a földről.

– Van amúgy fogalmad bármiről, ami ma történt? – Szeben Konihoz fordult, ahogy Val rakott egy négyzetet a nyaka egyik oldalán tátongó lyukakra.

– Semmi – sóhajtott a fejét ingatva Koni. – De őszintén, ha tényleg meg akar ölni az a gyökér, nem is akarom megtudni.

– Én viszont szívesen mennék utána, hogy egy körvisszafordítós Uno kártyával vágjam el a torkát.

– Rossz ötlet – szólt rá élesen Val.

– Tönkretette az életünket. Ő változtatott át minket.

– Szerintem tévedsz. – Koni szigorúan nézett a szemébe, Szeben azonban tudta, csak őt akarja leállítani, mielőtt tényleg a vérfarkas után akarna menni. – Mármint abban, hogy ő tett volna tönkre valamit. Ötünk közül egyedül veled történt valami rossz az átváltozás miatt, vagyis nem a farkas a hibás.

– Akkor?

– A Misztikumügyi. Azok a nyomozók, akik nyakörvet raktak rád, és ezüstös lovaglópálcával csapkodtak, ha nem abba az irányba indultál, amerre ők akartak vinni.

– Ha nincs a farkas, nyomozni sem kellett volna.

– Ez kész... – Koni idegesen túrt sötét tincsei közé, majd ahogy a szobát betöltötte egy rezgő hang, a mosdókagylón pihenő telefonjáért nyúlt. Szemöldöke azonnal összeszaladt, amint meglátta a kijelzőn, ki hívta, de fogadta a hívást. – Lassan éjfél van, tudod?

Szeben csak tompa motyogást hallott, nem értette ki a szavakat, ami egy pillanatra meglepte. Aztán amint eszébe jutott, hogy Koni hallása is majdnem olyan éles, mint az övé, rájött, hogy valószínűleg direkt halkította le ennyire a hívást.

– Hol vagy? – Amíg a választ hallgatta, az orrnyergére szorította ujjait, mintha egy kitörni készülő migrént akarna visszafojtani. – Akkor igyál egy pohár vizet, és feküdj le, kérlek! – Ismét várt. Ujjai fokozatosan visszatértek a tincsei közé, majd ökölbe szorultak. – Nem, nem haragszom, de kérlek, igyál egy kis vizet, és menj el aludni! De most miért sírsz? – Tekintetét a plafonra emelve leült a csempére, aztán hátradőlt, enyhén a falnak ütötte a fejét. – Komolyan nem haragszom, oké? De szerintem jobb lenne, ha holnap beszélnénk erről, amikor kijózanodsz, és értem is, mit akarsz mondani. Egyedül vagy?