Bella Black élete (Remus Lupin Fanfiction) (Íródik)

Érdekes találkozás (92. fejezet)

Bella szemszöge:  

-Jól van Lily, semmi baj. -simogattam az Evans lány hátát. Véget ért az RBF hete. Lily épp azért sírdogált, mert Piton az előbb akart vele beszélni, hogy bocsánatot kérjen. Lily persze elküldte, aztán felrohant a szobánkba és elkezdett sírni. Így most négyen ültünk mellette, és próbáltuk megvigasztalni. Ugyanis rengeteget tanult az RBF-ekre, alig aludt, így már eleve ki volt. Azonban az SVK RBF után Piton sárvérűnek nevezte. Így az amúgy is nagyon kifáradt Lilyt újabb sokk érte azzal, hogy a gyerekkori barátja így hívta. És erre nem volt mentség az, hogy Sirius és James felhúzták. Azonban Piton csütörtök óta minden nap jön, hogy beszélni akar Lilyvel. A barátnőnk azonban csak egyszer ment ki hozzá. Ma 1975. június 22.-e, vasárnap van. Csütörtök óta Lily minden nap sír Piton miatt. Meg szerintem Ágas is közrejátszik benne valahogy, Lily érzései alapján. 

Lement a holdtölte, minden rendben volt. A Rengetegben találkoztunk néhány kentaurral, akik már megszokták a jelenlétünket, így csak biccentettek. Érdekes hogy a kentaurok félig emberek, de a vérfarkas nem akarja őket megtámadni. 

Most itt vagyok a Közép-Európában található osztrák Alpokban. Azon belül is egy hatalmas sötét torony bejárata előtt. Felnézve látom magam előtt a hely jelmondatát.
Mély levegőt veszek, és elsuttogom magamba. 
Majd belépek, újra elismételve a mondatot. A nagyobb Jóért.
A védőbűbájok sokasága átsuhan rajtam. Kicsit megtépáznak, de végül beengednek. 
Én pedig meg sem állok a legfelső emeletig.  
Egyetlen cella van az egész emeleten. 
Abban pedig ott ül az építmény egyetlen lakója. 
A kilencvenet is elhagyó öregember, aki már 30 éve itt raboskodik. 
A cellájában csak egy kemény ágy van, vékony pokróccal. A sarokban nagy kupac Reggeli Próféta.
Gellert Grindelward egy újságot lapozgat. Majd észrevéve a mozgást, felpillant rám. 
Haja ősz, fogai hiányoznak, vagy nagyon sárgák. Ereje, mely miatt egykor hatalmas fekete mágus volt, mostanra már majdnem teljesen elhagyta. 
És mégis, ahogy a szemébe nézek, látom, hogy felemás szemei (világoskék és sötétbarna) tiszta pillantást vetnek rám. 
Néhány másodperc alatt felmérem, hogy nem lenne túl jó ötlet feloldani az ajtón ülő védőbűbájokat, hogy belépjek. 
Így életemben először használom élő ember előtt a levegőhöz való kötődésem. Rövid koncentrálással a szemeim világítani kezdenek. Élénk, mégis ködös világoskék színűek lesznek. Az elemes jeltetkóm világítani kezd. Én pedig levegővé válva átlépek a cellaajtón. Utána visszanyerem a fizikai testem. 
-Jó napot kívánok Mr. Grindelwald! -köszöntöttem udvariasan. Ő láthatólag még csak ekkor tért magához a sokkból. 
-Szép napot, Ms. ...-utalt rá, hogy nem tudja a nevem. Ezáltal nem akadt fenn a jelenlétemet, vagy legalábbis nem mutatta ki. 
-Black. Izabella Black. -mutatkoztam be rövid mérlegelés után a saját nevemen. 
-Örvendek Ms. Black. Igazán bravúros varázslatot hajtott végre az imént. -dicsért meg. 
-Köszönöm szépen, Mr. Grindelwald. -udvariaskodtam. 
-És kisasszony, nem szeretné elmondani a látogatása célját? -tért a tárgyra. 
-Mindig is kíváncsi voltam magára, Mr. Grindelwald. Sokat hallottam magáról, hideget-meleget egyszerre. Magam akartam eldönteni, hogy mi igaz. Most pedig épp ráértem. -vontam vállat. 
-Ez igen érdekes. Az pedig főleg, hogy csak úgy bejött ide, átsétált az ajtón, csak mert éppen ráért. -vakarta meg a fejét.-Mindezt azért, mert kíváncsi volt. 
-Ahogy mondja Mr. Grindelwald. -bólintottam. 
-Akkor meg is mondhatja Voldemortnak, hogy nem vagyok hajlandó találkozni vele! És ha akar valamit, akkor maga jöjjön, és ne egy 15 éves kislányt küldjön. -pattant fel dühösen. 
-Nem Voldemort miatt vagyok itt. -őriztem meg a hidegvérem. 
-Márpedig megmondhatja neki, hogy nem segítek! Nem állok át mellé! Nem adok neki tanácsokat! Nem vagyok megvesztegethető! Akár meg is ölhet. Vagy órákig kínozhat, de akkor sem egyezek bele semmibe! -hadarta dühösen. És olyan meggyőzően beszélt, hogy megértettem mért álltak anno mellette olyan sokan. 
-Miből gondolja hogy egy "15 éves kislány" képes lenne a felsoroltakra? -pillantottam rá. 
-Ne szórakozzon velem! Egy ősi, szinte teljesen ismeretlen módszerrel lépett be ide. Bármire képes lehet! -magyarázta. 
-És azt miből gondolja, hogy halálfaló vagyok, aki Voldemortnak dolgozik? -érdeklődtem. 
-Mert a Blackek aranyvérű őrültek! Ha valaki felkínálja nekik, hogy kiirtja a sárvérűeket, akkor szó nélkül beállnak a soraiba. Ahogy a legtöbb aranyvérű. Maga pedig Black. Elég egyértelmű.
-Köszönöm, még soha nem halottam hogy aranyvér mániás őrült vagyok! Még sosem ítéltek el a családom miatt. Az aranyvérűek pedig sosem ítéltek el a vérárulóságomért. -feleltem.
-Miért, nem vagy halálfaló? -tette fel egyszerűen. 
-Hát... -haboztam. 
-Akkor de.- következtetett. 
-Bella Blackként nem. Én Főnix Rendje tag vagyok. -mondtam. 
-Szóval álnéven vagy halálfaló. Ami azt jelenti, hogy vagy Voldemort egyik ellensége vagy, vagy legfőbb kéme. -haladt tovább a gondolatmeneten. 
-Higgye el, ellene dolgozok. Nálam nem sokan akarják jobban, hogy elbukjon. -válaszoltam. 
-Tényleg! Előbb még a nevét is kimondtad. A hűséges ölebei nem csinálnak ilyet. Viszont... Főnix Rendje. Tehát te Albusnak dolgozol. -állapította meg. 
-Tévedés. Én senkinek nem dolgozom, egyedül magamnak tartozok elszámolással. -feleltem hűvösen. 
-Azért az arisztokrata vonások eléggé fellelhetőek. -nyugtázta. 
-11 évig köztük éltem. -tártam szét a karomat tehetetlenül. 
-Hányadikos vagy? -kérdezte. 
-Ötödikes. 
-Miért nem mész a többi gyerekkel játszani? Miért foglalkozol a háborúval? A te korodban pasizni, vásárolni, és piázni szoktak. Általában. Vagy elbújni a problémák elől. Szóval miért harcolsz ahelyett, hogy a holnapi randidra választanál ruhát? -kíváncsiskodott. 
-Az élet úgy döntött, hogy minden szart rajtam próbál ki, én pedig büszke vagyok arra, hogy bárhogy próbálkozott is, nem tudott kiütni. Lehet hogy nem könnyű az életem, de Isten a legnehezebb csatákat mindig a legjobb harcosoknak adja. Az egész életem arról szólt, hogyan maradjak erős, miközben egyedül mentem át a legnehezebb pillanatokon, és azt hitték, hogy jól vagyok. -vontam meg a vállam. -Szóval ezért nem a holnapi randira választok ruhát. 
-Meghalt valakid és amiatt? -tudakolózott. 
-Meghalt valaki, aki a fél világot jelentette nekem. És amúgy is... Ha én nem állok oda, hogy "elég volt", akkor ki fog? 
-Szép gondolatok. -biccentett elismerően. 
-Jó emberektől tanultam. 
-És végül is miért vagy itt? -tért már másodjára a tárgyra. 
-Kíváncsi voltam a maga szemszögéből is a történésekre. Többet akartam megtudni a maga és Dumbledore kapcsolatáról. Érdekelt a Nurmengard. Meg akartam nézni a személyiségét. Hogy hogyan reagál Voldemortra. Válasszon, sok a lehetőség. -ajánlottam. 
-Akkor miért nem kérdezel? -puhatolózott. 
-Mert már mindent tudok, amiért idejöttem. -válaszoltam. 
-Mégis mibő...? -kezdte, de hamar megakadt. -Legilimencia? -csak bólintottam. -Mégis hogy a jó Merlinbe nem vettem észre, hogy minden titkomat kifürkészed? Ennyire megöregedtem? 
-Dumbledore és Voldemort sem szokta észrevenni. Pedig az ő elméjüket is rendszeresen átnézem. És mint mondtam, jók voltak a mestereim. Nem a maga hibája. -mosolyogtam rá. 
-De nem is a tiéd, ne aggódj. Mindent megteszel a túlélésért, igaz? -kérdezte tök normálisan. 
-12 évesen belekerültem ebbe az egészbe. Onnantól a minél kevesebb áldozatért minél nagyobb nyereség volt a cél. Akaratlanul is elkezdtem a nagyobb jóért cselekedni. -reagáltam. 
-Érdekes ember vagy, Izabella Black. -jelentette ki. -De nem annyira ismerős a neved. Szerepelhettél már a Reggeli Prófétában? -informálódott. 
-Hát...-gondolkoztam el. -A születésemkor, lassan 16 évvel ezelőtt. Aztán 9 éves koromban, lassan 7 éve, a pletyka részében. Utána mikor a Griffendélbe kerültem, lassan 6 éve. Aztán 1973. novemberében. Szóval maximum négyszer. 
-Igen, valami rémlik. -tűnődött, majd rám nézett. -Tényleg harcoltál Iwla mellett 200 halálfaló ellen? 
-Igen, rémlik valami hasonló. -próbáltam elkomolytalankodni. 
-Nagyon vicces! -meredt rám. 
-Mennem kell, Mr. Grindelwald. Sok a meló. -kezdtem búcsúzkodni. 
-Jön még? -tért vissza magázásra. -Jó volt emberrel találkozni, ráadásul olyannal, aki még beszélgetett is velem. Ilyen erős mágust... Maga Izabella, erősebb a régi Grindelwaldnál. De Albus Dumbledornál, sőt, meg merem kockáztatni, hogy  még Voldemortnál is erősebb. Kitartást. Maga biztos túl fogja élni. És tudja mi a nagy előnye? -tette fel a kérdést. 
-Hogy egy 15 éves arisztokrata libának nézek ki, aki nem hajlandó bepiszkolni a kezét, így egy átok után kidől? -tippeltem. 
-Én nem így fogalmaztam volna... De tulajdonképpen igen. 
-Ne aggódjon, jövök még. Lehet hogy nem ebben az évben. Az is megtörténhet, hogy csak öt év múlva. De még találkozunk. A viszontlátásra, Gellert Grindelwald! -intettem, majd a manómágiával hoppanáltam. Még hallottam hogy Grindelwald is elköszön, majd meglepetten felkiált, de addigra már elnyelt a hoppanálás örvénye. 

Óvatosan nyitottam be a szobánk ajtaján, nem tudva hogy mit találok bent. A többiek egy körben ültek a szőnyegen, és már nem tűntek szomjasnak. Egyedül Alice vett észre, és ide is jött hozzám. 
-Itt mi történik? -érdeklődtem halkan.
-Összeültek ünnepelni, hogy vége az RBF-eknek. -adott magyarázatot Alice. -Kicsit tétováztak hogy nem vagy itt, de aztán egy "te úgy sem iszol" felszólalással felbontották a Lángnyelv whisky-ket. A sikeres RBF az ok. Vagy csak inni akartak. -vont vállat. -De Lily lelépett a könyvtárba, miután megtudta hogy mi készül itt. Én pedig úgysem akartam inni, szóval bevállaltam hogy vigyázok rájuk. -Ezután leültünk az ágyamra és beszélgetni kezdtünk. Időközben Kyra is kijött a helyéről, szóval a társalgás közben egy kifejlett fehér tigris fejét simogattam. Azonban amikor Remus nem sokkal később felállt, kinézett a folyosóra, majd visszaült a körbe, értetlenkedni kezdtem. 
-Mit csinált? -kérdeztem Alicetől. 
-Fogalmam sincs. De rövid időközönként szétnéz amióta kezdett kicsit elázni. Kicsit olyan mintha azért viselkedne így, mert nem olyan erős jelenleg az önkontrollja. -tűnődött. -Mintha keresne valamit.- folytatta a gondolatmenetet. -Mintha... Lehet hogy téged keres? Mert ha igen, az nagyon jót jelent. Mert akkor ha józanul és részegen is veled akar lenni, akkor 100% hogy szerelmes beléd, úgy igen komolyan. -tűnődött tovább. Én pedig nem haboztam, csak cselekedtem. 
-Sziasztok! -köszöntem hangosan. Mindenki észrevett. Remus pedig azonnal felállt, és idejött hozzám, ezzel megerősítve Alice elméletét-aki ezt boldog mosollyal nyugtázta. A barátom pedig átölelt, és hozzám bújt, amolyan "nem foglak elengedni" stílusban. Extra édes volt. 
-Merre jártál? Hiányoztál. -motyogta, majd adott egy  puszit a számra. Alice a háttérben konkrétan majdnem elolvadt, a többiek meg már nem ránk figyeltek. 
-Tettem egy kirándulást Ausztriába, fontos ügy. De ígérem, ameddig haza nem utazunk, addig végig veled leszek. -tettem esküt. 
-Rendben.- mosolyodott el boldogan, majd visszaültünk a barátaink körébe, Remy pedig visszakapcsolódott az ivászatba. De most már mellette voltam. Szóval amikor kidőltek, Aliceszel ketten raktuk őket ágyba.