A hideg levegő körül öleli
Mint a legtávolabbi kar, mi közeli
Meleg könnyeket piros orcán csörgeti
Potyognak, az apró sós gyöngyei.
Az emlékek mik átjárják vidáman
Orra alatti mormogás imákban
Itt ott egy kicsiny szó hibásan
Ettől lesz tökéletlenül hibátlan
Nem keresi a megfelelő szavakat
Nem nézi mindenben a javakat
Hallgatja, a csiripelő madarat
Mik átrepülnek, kemény falakat...
Ahova ő be van zárva
Mégis szabadon várja
Az esőt, csurig ázva
S az embert ki árva.
Nem néz fel az égre
Sem északra, sem pedig délre
Csak vár egy felszabadító kézre
Ahogy sötétben is, a világos éjre
Korlátok között nem bír élni
Mégis bár merre megy, tud lépni
Segítséget akar kérni
A drága fa kérgébe vésni
Sétálva várja a csípős szelet
Üres padokon, nem talál helyet
S a síktól nem látja a hegyet
A levélről gyűjti a tiszta deret.
A fagyott tavon akar aludni
A legvékonyabb részén lazulni.
A ropogása közben halkulni
Magának a biztonságról hazudni.
A hideg levegő körül öleli
Mint a legtávolabbi kar, mi közeli
Meleg könnyeket piros orcán csörgeti
Potyognak az apró sós gyöngyei.
YOU ARE READING
Mélykék
PoetryHa csak a borítóra figyelsz sose látsz bele oly mélyen, hogy megértsd mit mond a borító. Saját versek. Megkérnélek kedves olvasó, hogy ne másold le! Remélem, azért sikerül átadni a gondolatokat/érzéseket! Jó olvasást kívánok!💙 Utóirat: A történet...
