Szeptember 15-e van, a születésnapom. Az emberek ilyenkor általában boldogok, mert egy évvel idősebbek lettek, viszont én itt gubbasztok a szobámban és a laptopomon nézem az egyik kedvenc sorozatom, de most arra se tudok figyelni igazán. A gondolataim valahol pár utcával arrébb járnak, hogy vajon most mit csinálhat legjobb barátom Hyunjin.
Sajnos szobafogságban vagyok, mert véletlenül, de tényleg teljesen véletlenül betörtem a suliban egy ablakot, miközben a srácokkal fociztunk. Nem értem, hogy miért csak engem büntettek meg, hisz mindannyian ott voltunk és bárki más is betörhette volna azt a fránya üveget.
De a lényeg az, hogy így nem tudtam elmenni a nekem rendezett bulira és gondolom, mindenki jól érzi ott magát, amíg én itt unatkozok magamban.
Nagy önsajnáltatásomat a telefonom rezgése zavarta meg, amit anélkül, hogy megnéztem volna ki hív, felvettem.
- Lixie. – nyávogott bele a vonal másik végén barátom. – Told ki azt a formás segged a teraszra, ha azt akarod, hogy ne fagyjak meg. – folytatta a drámázást, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Gyorsan kiszaladtam, hogy megnézzem, tényleg itt van e és nem kellett csalódnom. Amint lenéztem a korlát mögött megláttam Hyunjint, aki mint mindig, most is lélegzet elállítóan nézett ki. Egy passzosabb fekete farmer volt rajta, aminek az oldalán egy-két lánc csüngött, mellé egy fehér és világoskék, csíkos és bő ing, ami alatt egy fekete póló is volt. Mindig is értett ahhoz, hogy mi áll jól neki és nagyon törődött a megjelenésével. Fekete haját leengedve hagyta, hogy minden alkalommal, amikor beletúr felgyorsuljon a pulzusom.
Nem tudom, hogy mikor történt meg, de már egy ideje gyengéd érzéseket vált ki belőlem, amiket nem tudok már lassan elrejteni.
- Miért jöttél el idáig? Tudod, hogy szobafogságban vagyok. – értetlenkedtem.
- Pont ezért. Most fogod magad és felveszel valami normális ruhát és indulunk a bulira. – lépett be a szobámba, hogy kicsit felmelegedhessen.
Nem szóltam semmit csak elkezdtem öltözködni. Egy szürke farmert választottam és egy egyszerű fehér pólót, amire egy garbós, rózsaszín, kötött pulcsit vettem fel. A hajamat megfésültem, mert az előbb kicsit elfeküdtem az ágyban és már indulásra készen is álltam.
Ki mentünk újra a teraszomra és most áldottam az eget, hogy annak idején a szüleim egy ilyen növényfuttató rácsot tettek fel a falra így azon könnyedén le tudtunk mászni.
Halkan kiosontunk az udvarról, és ahogy a járdára értünk hyungom elkapta a kezem és rohanni kezdet velem nevetgélve, ami miatt én is egyre hangosabban kezdtem kuncogni. Pár utcával arrébb már lelassítottunk és kértem, hogy álljunk is meg egy percre, mert úgy éreztem helyben kiköpöm a tüdőm.
- Ez sokkal viccesebb volt, mint képzeltem. – lihegte fülig érő szájjal.
- Elég lett volna csak egy utcát futnunk. – nyögtem ki nehezen a szavakat térdemen támaszkodva.
Egy kicsit még pihentünk, majd újra elindultunk Bangchanék házához. A szülei épp elutaztak és ráhagyták a házat ezért is rendezték meg ott a bulit. Szerencsére már nem voltunk túl messze és amint megérkeztünk mindenki körbe ölelgetett és felköszöntött.
- Boldog szülinapot Lixie. – Köszöntött egyszerre In és Minmin.
- Boldogat öcsi. – borzolta össze a hajamat Minho nyomában Jisunggal.
- Meg érkezet a mi 5 csillagos Michelin séfünk. – jött oda Bangchan is egy soujuval a kezében, amit azonnal az enyémbe nyomott. – Fenékig. – kiáltott fel és meg is húzta a saját sörét. Én kicsit félve ittam bele az üvegbe, mert nem szoktam inni.
