14.Puszi puszi

554 19 0
                                    

-Én nem csak kezdek én már beléd szerettem Parker de még mennyire..-mondta majd belenézett a szemembe és megcsókolt.
Természetesen visszacsókoltam az ajkai olyanok voltak mint ő maga ,nyílván tökéletes és úgy csókolt mint ahogy azt az ember képzeli, lágyan mégis szenvedéllyel mintha erre már évek óta készülne. Pár másodperc múlva elhúzódtam a fiúról és belenéztem a szemébe..
-Remélem, ez most nem a legjobb próbálkozásod volt, mert egy kicsit hiányérzetem van!-jelentettem ki nyílván nem komolyan gondolva ,de a zavarba jött Charles Leclercnél isten a tanum nincs viccesebb. -Oh, csak várd ki, amíg a nagy bemutatóra kerül sor!- válaszolta még mindig zavarban a srác .
-Nos megvárom de kezdetnek ez sem volt rossz-kacsintottam rá és még egy gyors puszit nyomtam a szájára.
-Így próbáljon meg az ember romantikus lenni Parker így..-csóválta a fejét a monacói majd együtt kifeküdtünk a takaróra és a csillagokat kezdtük el nézni.Közelebb bújtam Charleshez aki még közelebb húzott magához így átöleltem ő pedig elkezdte simogatni .
-Tudod..-kezdtem bele.-Kicsit félek vagyis nem félek inkàbb..nem is tudom.-mondtam a fiúnak és nem is kellett rá fordítanom a tekintetem tudtam hogy értetlenül bámul a csillagos égre.
-Mégis mitől félsz?-kérzedte meg mire nem tudtam normális választ adni.
Bár az éjszakai égbolt csodás látványt nyújtott, a szívem még mindig nyugtalan volt. Charles mellett fekve, ahogy az oldalamat simogatta, meg mertem osztani vele a félelmeimet. Nem csak az ismeretlentől való félelemmel küzdöttem, hanem azzal is, hogy belekezdjek valami olyanba, ami annyira fontos és különleges számomra. Féltem Lando kiakad ha Charlessel lát, bírja a fiút meg minden ,de akkor is a legjobb barátom nem akarom elveszíteni.Ahogy nézett és helyeselt, úgy éreztem, mintha megértette volna, és ez megnyugtató volt. Elég sokáig beszélgettünk de már csak arra emlékszem hogy mesél az egyik első versenyéről és a nyugtató hangja miatt elnyomott az álom.

Charles

Ahogy megcsókoltam Hazelt, a szívem dobogni kezdett a váratlan és intenzív érzésektől. Az ajkaink találkozása közben éreztem, hogy minden érzékem új életre kel. A csókban ott volt a szeretet, a vágy és a remény, hogy talán Hazel is ugyanazt érzi irántam, mint amit én érzek iránta. Azt gondoltam, hogy talán ez a pillanat lehet az a kezdet, amelyre mindketten vártunk, egy olyan kezdet, amely tele van lehetőségekkel és boldogsággal. Azt reméltem, hogy Hazel érzi és megérti az érzéseimet, és hogy ez a csók megnyitja az utat egy kölcsönös és mély szeretet felé.
És ez így is történt,mondjuk az egómnak rosszat tett mikor azt mondta idézem :,, Remélem, ez most nem a legjobb próbálkozásod volt, mert egy kicsit hiányérzetem van!'' Mondjuk tudom hogy viccel eddig semelyik lány nem volt elégedetlen velem ,de most mégjobb akarok lenni vele ..minden értelemben.Sokat beszélgettünk a csillagos eget nézve majd mikor a lánynak meséltem az első viccesebb gokart versenyemről amikor Maxot felidegeltem
Hazel megsimogatta a mellkasomat, és lassan elaludt mellettem. Ahogy néztem őt, egy csendes boldogság töltötte el a szívemet. Azt gondoltam, milyen csodálatos is lehet ő, hogy így el tud lazulni mellettem, és mennyire hálás vagyok érte, hogy itt van velem. Őszintén reméltem, hogy tudja vagy ha nem is ki tudom neki mutatni mennyire fontos nekem, és mennyire szeretem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érintett meg a pillanat, és hogy nem vágytam rá, hogy ez az érzés örökké tartson. Ahogy figyeltem a nyugodt légzését és éreztem a testének melegségét, megfogadtam magamban, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy boldogságot hozzak az életébe, és hogy mindig mellette legyek, hogy megvédeni és támogatni tudjam bármiben.. Ahogy a csillagos ég alatt feküdtünk ,felnéztem a végtelenbe nyúló csillagokra ,számomra ismeretlen gondolatok kavarogtak az agyamban. Az éjszaka csendje és a csillagok fénye valahogy megnyugtató hatással volt rám mondjuk a mosolyogva szuszogó lány is lehetett a kiváltó ok ..nem láttam még embert aki mosolyogva alszik.Az élet nagy kérdései, az álmaim és vágyaim újra és újra felbukkantak az elmémben, és egyre inkább arra ösztönöztek, hogy megfogalmazzam azokat a célokat amelyeket szeretnék elérni az életben de inkább ebben az évben..Hazel ha jól tudom a szezonban végig itt lesz természetesen a fránya Norris miatt.Félreértés ne essék jó barátom Lando ,de attól félek azért nem fog akarni semmi komolyat tőlem Hazel mert fél hogy elveszíti a biztos pontját, aki most vele van.Lando nyílván kiakad majd ,de én megkockáztatnám ha ez azt jelenti hogy azzal a lánnyal lehetek akit mikor megláttam a fránya repülőn tudtam ,hogy kurvára elfogom venni feleségül.Jólvan ,Jólvan ez még messze van legyünk hálásak a mai nap miatt..Már csuktam volna be a szemem zümmögött a telefonom megnyitottam de nem kellett volna anya volt az..

IDE JÖN!!NEKEM NINCS TÖBB HÓNAPJA MŰKÖDŐ KAPCSOLATOM!!SEGÍTSÉG MI LEGYEN

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

IDE JÖN!!NEKEM NINCS TÖBB HÓNAPJA MŰKÖDŐ KAPCSOLATOM!!SEGÍTSÉG MI LEGYEN..

Sziasztok sziasztok itt is lenne az új részünk..be kell valljam kicsit tanácstalan voltam hogy mit írjak kicsit ötletek hiányában vagyok..vagyis pontosítok ötletek vannak ,csak nem tudom hogy kéne őket leírni.Mindegy is, örülök mindenkinek aki elolvasta legyen szép napotok végre hétvége főleg ilyen korai szabadedzések nézése után ugye mindenki vàrja a holnapi futamot?Én nagyon Lando harmadik helyről indul Pèrez büntetése miatt gyerekek ha felállhatna podiumra én sírnak örömömben😂🥹Az Albon Sargeant váltásról mi a véleményetek?Én sajnálom nyílván Logant de rendes abból áll a twitterem most hogy ,hogy merte ezt Albon megtenni amit nem értek na mindegy puszi nektek legyen szép napotok!!❤️🫶🏻

2024.03.24

Furcsa dolog a szerelem...Where stories live. Discover now