A Pokolba!

2. fejezet

TAVASZ

Amikor Roni egyezséget kötött a pokollal és megállapodott velük az időutazással és az életében hozott fontos döntések megváltoztatásában, még nem sejtette, hogy a konyhásnénik újra meg újra felbukkannak majd és nagyon máshogy értelmezik a „fontos döntéseket", mint ő maga.

Tizenhatodik születésnapjának reggelén, amikor az apja munka előtt gyorsan berohant felköszönteni őt, és megkérdezte, hova menjenek majd délután vásárolni, Roni majdnem rávágta az eredeti válaszát: a legújabb okostelefont akarja, annak minden kiegészítőjével.

De még mielőtt kibökhette volna a válaszát, megjelent Margit néni és beleköhögött a fülébe. Roni bosszankodva nézett a nőre, akit a tegnapi események előtt utoljára ovis korában látott egy borzasztó nyári tábor még borzasztóbb menzáján. Amikor megkötötték az alkut, akkor homályosan elmagyaráztak neki valamit a nők (Kati néni, Margit néni meg Zsuzsa néni) arról, hogy kik ők és miért hasonlítanak az ovis rémálmait kísértő konyhásnénikre, de akkor Roni már nem volt egészen józan.

Roni megrázta a fejét, és átgondolta az ajándékát az apja és Margit néni sürgetésére. A vállát megvonva egy új konzol mellett döntött, ami legutóbb a húsvéti ajándéka volt. Az apja és Margit néni is rábólintottak, és hagyták végre Ronit tovább aludni.

Ezzel még nem értek véget Roni megpróbáltatásai. A konyhásnénik újra meg újra felbukkantak, és annyira idegesítették a srácot, hogy majdnem megbánta a korábbi döntését, és visszamondta az egészet. Amikor a huszonegyedik születésnapján elfújta a gyertyákat a tortáján, nem gondolta, hogy teljesül a kívánsága, és főleg nem így: az alku szerint minden nagyobb horderejű döntésében más utat kellett választania, de, mint kiderült, ez nem csak arra vonatkozott, hogy hova jelentkezik majd egyetemre és elfogadja-e a tehetségkutató által felkínált lehetőséget a popsztárságra, vagy marad rocker.

Nem, a legnagyobb változáshoz a szokásainak megváltoztatása vezetett, ugyanis valahogy az olyan apróságok is nagy döntésnek számítottak, hogy mikor vitte le a szemetet, hogy becsapta-e az ajtót, ha az anyja a kémia jegyeiről kérdezte, vagy hogy ellógta-e a sulit, ha éppen ahhoz volt kedve. A konyhásnénik minden hasonló ötleténél, amikor egyértelműen az előző életútja ösvényeire lépett volna, ott álltak a rosszalló tekintettükkel, és a fejüket csóválták. Zsuzsa néni az idegesítő, negédes mosolyával, Margit néni a folyamatos köhögésével, Kati néni pedig a fejéről folyamatosan hulló hajszálakkal, és csak akkor hagyták békén Ronit, ha a fiú mégis máshogy döntött.

Úgy tűnt, nem a fordulópontok számítottak igazán nagy döntéseknek, hanem azok az apró szokások, amik végül is az életét formálták. Roni kénytelen volt kedvesebb lenni az anyjával, többet tanulni a kémia dogákra, jobban odafigyelni az iskolában. Bár idegesítette ez a sok változás, ha nagyon-nagyon belegondolt, akkor látta, hogy hosszútávon ezek is milyen változásokhoz vezetnek: a jegyei javultak, és az otthoni légkör is kevésbé volt feszült, amikor kettesben voltak az anyjával (ami a legtöbb napon így volt, mert az apja sokáig dolgozott).

De voltak a helyzetnek olyan hozadékai is, amikkel kapcsolatban Roni nehezebben látta át, milyen előnyökhöz vezethetnének. Például, hogy nem volt képes többé mangós fagyit enni. Egész életében ez volt a kedvence, de most Zsuzsa néni idegesítő mosolya fogadta, akárhányszor belenézett a fagyis dobozba. A fodrászatban, amikor a „szokásost" kérte, a tükörből Kati néni és az egyre hulló hajtincsei néztek vissza rá, így kénytelen volt valami vagányabbat és szokatlanabbat kérni. Szerette az össze-vissza álló haját, mert összehangban volt a nemtörődömségével, az pedig kizárt volt, hogy valami visszafogottabb hajra váltson, így a rocker vonalról elindult kicsit a punk irányába – ez végső soron még jól is jöhet neki, gondolta. Hiszen így ki a fene látná benne a popsztárt?