Emlékezet és Feledés | Befejezett

23. Fejezet

Julianna Amara King

A "baleset" óta - nevezük így - egy hét telt el, hogy a kórház falain belül fekszem.

Egy hete az életem száznyolcvan fokos fordulatot vett azzal, hogy egy rohadt kórházi ágyhoz vagyok rögzítve!

Bár nincs okom panaszkodni. Főleg, hogy Caiden mindent megtesz azért, hogy a véleményem változon!

- Még egy kanállal szüzike - mutattja fel a kanalat a kezében - Csak egyet! - erősködik továbbra is, annak ellenére, hogy undorral az arcomon vizslatom a kezében lévő levest.

Egy hete folyton itt lebzsel körülöttem - olykor-olykor túlzásba esve - de imádom azt, hogy mellettem van!

Mellette eltörpülnek a rossz gondolatok, jelentéktelenné válik a valóság és a szívem - megmagyarázhatatlanul rakoncatlan módon kalapálni kezd, ha csak a nevét meghallom.

- Szeretnék a közeledben lenni, megcsókolni - csendül fel a falra szerelet tévében lévő szappanopera.

A fiú nagyot sóhajtva a tévét kezdi el nézni, amit kihasználva arra szentelek, hogy arcában gyönyörködjek!

- Ennél feltűnőbben nem is nézhetnél - tekint vissza rám, mire a vörös pír elönti arcomat.

- Én nem - takarom kezeimmel arcomat - nem néztelek! - ferdítek szavaimon, mire mosollyal ajkán arrébb rakja a tányérban lévő levest.

- Ne tagd - suttogja vággyal szemében - ne hazudj - ujjai ajkamat simogatják - ne szégelld!

Levegőt venni is elfelejtek a közelében, a vonzalom, a vágy, minden hozzá köt - különösen most, hogy kiszolgáltatottan fekszem míg ő egyre inkább uralni kezd engem!

- Nem lehet - suttogom erőtlen hangon küzdve a vággyal,hogy ajkamat övére zárjam - nem lehet boldog életünk!

Keze óvatosan, finoman simogatja bőrömet egyre nagyobb hévet keltve bennem.

- Minden lány hisz a tündérmesékben - a mellkasom egyre gyorsabban emelkedik majd süllyed és képtelen vagyok nem érezni azt, hogy bőre perzseli enyémet.

- Én nem hiszek - nézek bele barna tekintetébe könnyel a szemeimben - Nem tehettem!

- Van esélyed szüzike - emlékeztett a műtetre - van esélyünk egy boldog életre!

Fejemet ingatva fordulok el tőle, mire vissza ránt államat finoman megragadva - Fogad el, szerelmem!

- Félek! Mivan ha valami rosszul sül el? - kérdezem sírásomat lenyelve.

- Hunyd le a szemed - kérlel ágyam mellé ülve - Ne leskelődj szüzike - parancsol rám, mire apró mosoly kúszik ajkamra.

Bízom benne, jobban mint eddig bármikor! Hinni akarok benne, rá bízni akár az életemet is!

- Képzeld el, hogy a tengerparton ülünk - kezd el áradozni - a tenger hangja lágyan morajlik körülöttünk, miközben ajkaink egymást kényesztetik egyre forróbb hangulatot varázsolva körénk - ekkor puha ujjai táncot járnak meztelen karomon.