Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

21. fejezet (1/2)

Keserű szájízzel nézett végig azon a pár dobozon és szemeteszsákon, amit áthoztak a nappaliba, hogy majd később kipakolhassák. Ha Zsil nem adta volna át az összes bútorát nekik, még ennél is üresebbnek tűnt volna a lakás. A dísztárgyak nélkül minden olyannak tűnt, mintha meztelenre vetkőztették volna, a szekrények pedig üresen tátongtak, miután Zsil átpakolta a dolgait Anihoz.

Egy utolsó körbenézés után visszament Val lakásába, ahol a többiek már javarészt összeszedték Koni cuccait. Neki még úgy is több doboza és zsákja lett, hogy ugyanúgy valaki mással élt, akár Szeben és Ditke. Ditke a nappaliban beszélgetett Otisszal, Koni a fürdőszobában pakolta be az utolsó dobozt, Val és Ádó pedig azon gondolkodtak, hogyan pakoljanak be mindent a kocsiba.

Ádó már hajolt is le az egyik dobozért, amint Szeben belépett a nappaliba, ám ő hiába kapott fel szintén egy zsákot, valaki hirtelen kiverte a kezéből. Koni úgy rohant el mellette, hogy kivegye Ádó kezéből a kimondottan könnyűnek tűnő dobozt, mintha az éppen lángolt volna.

– Még egyszer próbálj meg emelgetni valamit, és elverem a seggedet! – szólt rá szigorúan a férfira.

– Életem, csak a zakóid vannak benne. – Ádó értetlenül bökött a feliratra, Koni viszont továbbra is a fejét ingatta. – A könnyebb csomagokkal csak segíthetek.

– Vigyáznod kell magadra. Ülj le inkább Ditke és Otisz mellé, ezt meg majd mi megoldjuk!

Ádó grimaszolva tette, amit párja kért tőle. Látszott rajta, mennyire segíteni szeretett volna, Ditke pedig, talán emiatt, azonnal megkérdezte tőle, szeretné-e ő is megfogni a hasát, érezni, ahogy a baba rúg.

– Ez nem fáj amúgy? – kérdezte félve, miután valószínűleg megérezte a keze alatt a kicsit.

– Fura érzés, de kicsit sem fáj. Pedig ő nagyon sokat mocorog. Az a legkellemetlenebb, amikor szteppel a hólyagomon, de az is csak azért, mert sokat járok miatta pisilni.

– Én előre félek ettől az időszaktól.

– Mert te is terhes vagy, vagy mi? – nevetett Szeben, miközben ismét a vállára kapott egy zsákot.

– Nálunk úgy mondják, ikrás.

Ádó válasza hallatán, és a bólogatás láttán leesett az álla. Egyből visszarakta a földre a csomagot, majd gondolkodás nélkül a főnökéhez lépett, és határozottan felhúzta rajta a pólót.

– Héló! – szólt rá megrökönyödve Ádó, majd vissza is húzta a helyére a ruhadarabot. – Ez szexuális zaklatásnak is elmegy, tudod?

– Bocs, csak ezt látnom kellett. De nem is látszik rajtad. Meg hol hordasz te gyereket magadban?

– Emberi alakban ugyanúgy alhasi tájékon, mint Ditke. És még egyszer: ikrát, nem gyereket. Gyerek csak akkor lesz belőlük, ha kikelnek.

– És mégis mennyi? – Tágra nyílt szemmel gondolt vissza a gimnáziumi biológia órákra, ahol azt tanulták, bármilyen állatról is van szó, akár több száz vagy ezer ikrát is rakhatnak.

– Átlagosan tíz ikra jön ki, de maximum négy szokott csak kikelni, és az is már ritka esetnek számít. A családomban senkivel sem történt olyan, hogy négy ikra kelt volna ki, de a három már gyakori.

– Várj, három? – Koni sápadtan kapta fel a fejét az információ hallatán, Ádó azonban csak a vállát vonogatta. – Azt hittem, egy, maximum kettő lesz.

– Nem kell félned! – Nyugtatóan mosolygott, Koni viszont továbbra is ijedten nézett rá. – A kis szirénekkel könnyebben lehet bánni. Hat hónapos korukig vízben lesznek, mert addig akkor sem tűnik el az uszonyuk, ha megszáradnak. Utána meg a következő egy évben naponta kell cserélni, hogy vízben vagy szárazföldön vannak. Előbb tanulnak majd meg beszélni, mint kúszni. Enni meg ösztönből tudják, hogyan kell, mennyit kell, és javarészt maguknak fognak vadászni. Már adtam le rendelést szélhajtó küsz ikrákra, amiket betehetünk a kerti tóba, hogy majd a kicsiknek legyen mit enniük.