Emlékezet és Feledés | Befejezett

24. Fejezet

Ismételten szoktlan rész következik, ami Caiden szemszögéből indul

Marco Caiden Herison

Egy félévvel ezelőtt szentül hittem, hogy a szerelem nem létezik. Nem hittem benne.
Hogy is hihettem volna, amikor féltem!

Azonban szeptemberben minden megváltozott azzal, hogy a szüzike belépett az én bonyolult életembe.
Fényt hozott a sötétbe és bevilágította az utat, azt ami végig hozzá vezetett!

- Szeretlek! - súgom búcsúzóul.

Képtelen vagyok ott hagyni - rettegek minden percben, elveszíthetem!
Azonban nem mutathatom jelét mindennek, támogatnom kell őt - de Ciara menthetetlen!

- Mindennél jobban szeretlek szép fiú! - azzal utoljára pillanatva hamvas arcára kilépek a folyosóra.

Időt akar töltötteni a húgával - megértem - azonban el késett! Számtalan alkalma, lett volna rá, hogy bepótolja vele az elvesztegetett időt, azonban ő csak bántotta!

Minden lehetséges alkalmat megragadott, hogy bántsa - és ha olykor megesett rajta a szíve megvigasztalta!

Most pedig, hogy fogytában van az időnk elveszi tőlem a lehetőséget, hogy mellette legyek!

Egyetlen egy oka van annak, hogy most a bátyjám kocsijában ülve hazafelé tartok - Amara!

Az a tekintet, ahogyan a nővérére nézett - örökre az emlékezetembe véssem - az a pillanatása mindennél jobban vágyik a testvére szeretetére!

Joguk van helyre hozzna a múltat - még, ha szét is vett az ideg az este további részét illetően - ők akkor is testvérek!

- Holnap reggel vissza mehetsz - vigasztal Jordan le parkolva a házunk előtt.

Hiányzik a bátyjám és az, hogy most mellettem van többet ér, mint az, hogy vigasztalni próbál.

- Borzasztóan csinálod - nevetem el magamat - de jó lesik bratyó, hogy itt vagy! Mellettem, velem!

- Minden rendben lesz öcsém, ígérem! - vereget vállon - de most már menjünk be!

Az autóból kiszállva egyből a kulcsomat keressem - ami persze nincs meg - Bassza meg!

- A kórházban maradt a kulcsom! - mondom Jordannak az ajtóhoz érve, mire a zsebében kezd el kutatni.

- Remek! - mondja - az enyém Ciaranál maradt!

Jobb ötlet híján dorombolni kezdek az ajtón, hát ha anyánk otthon van vagy apánk meg a kis felesége, azonban meg lep, amikor kinyílik az ajtó!

- Caiden! - mosolyog rám Alicia - Végre itthon vagy! - borul nyakamba, mire esetlenül viszonzom ölését!

- Beszélnünk kell! - mondom azzal eleresztve őt, majd a nappaliba sétálva.

Szerencsémre - bár inkább szerencsétlenségemre - mindenki itthon van, így a nappaliba toborozva őket beszélni kezdek.

- Remélem mindenkihez eljutott a hír, hogy a mostoha húgommal - nézek a lányra - szakítottunk!