Ész vs. Szív: Amélia

9.

Nolen nem jött haza az este folyamán és suliba se jött. A reggelit Megúsztam, nem találkoztam se anyával se Andrással. Nem is merek haza menni, nem merek András szeme elé kerülni. Hogy mondjam meg, hogy egy féltékeny hisztis csitri vagyok, aki elűzte a fiát? Egésznap képtelen vagyok koncentrálni, pedig Rebi nagyon elemében van, tegnap ráírt Botond és egész este dumáltak, egésznap erről áradozik. Örülök neki, komolyan, de semmi érdemlegeset nem tudok hozzá fűzni és nem tudok ugrálni vele együtt, mert baromira ideges vagyok.

– És azt mondtam már, hogy azt írta, hogy látott elsőben, amikor gerelyt hajítottunk és majdnem fejbe vertem saját magam, azt mondta, akkor figyelt fel rám. Atya ég! Gondoltad volna?

Tuti mondta már sőt az egész beszélgetést az arcomba tolta, nem titkolunk egymás elől semmit. Tényleg nem. De most, azért könyörgöm, hogy valaki lője már le, mert nem bírom. Kira sincs ma, azt írta belázasodott, szóval néhány napig pihen otthon.

– Figyelj Rebi – eszembe jut valami, nem is értem, miért csak most. – azt nem beszéltétek meg, hogy együtt kajáltok, vagy valami?

– Nem – hanyagul megrántja vállát. – De, jó hogy mondod. Írok neki, hogy kajáljuk együtt.

– Szuper – vadító mosolyt villantok, legalábbis remélem. Nem akarom elvenni a kedvét. Attól, hogy én szarul vagyok még nem kell neki is így érezni.

Rebi előveszi a telóját és máris írni kezd. Irodalom óránk lesz. Ezen az egy órán ülünk az első padba. Én imádom, Rebi pedig szolidaritásból elviseli. Becsengetnek, de Rebi még mindig a telefon felett görnyed és a degenerált vigyor le nem szárad az ajkáról.

Az ebédet a büfében fogyasszuk el, ahol már vár Botond, gyorsabban rohanok oda hozzá, mint Rebi.

– Szia – elvágódom vele szembe az asztalhoz. – Figyelj meg van neked Nolen száma? – Botond észhez sem tud térni, de nem miattam, hanem mert le sem tudja venni a tekintetet barátnőmről, aki időközben mellém ült.

– Szia – Botond, mint egy félszeg kislány int a kezével Rebinek, Rebj pedig viszonozza a gesztust. Jesszus. Nagyon furák.

– Hé, állítólag bírjátok egymást, úgyhogy nem kell ilyen távolságtartóan viselkednetek, add meg Nolen számát, én elhúzok, ti meg smacizhattok.

– Tudtam – megüti a vállam Rebi. Megdöbbenve fordulok felé.

– Mi van!

– Tudtam, hogy van valami bajod, tudtam, hogy nem csak szarul aludtál. Mi történt Nolen és közted? – Anyám, mintha nyomozó lenne, és épp most kérdezne ki gyilkossági ügyben.

– Majd elmondom, oké. Csak előbb fel kell hívnom. – Rettegek legbelül. Fel fogja venni a telefont? Igen. Tudom. Így lesz.

– Boti add meg neki Nolen számát. – Rebi akár egy domina utasítja a hegyomlásnyi srácot, aki nem is mer nemet mondani.

– Oké.

Ott hagyom őket és máris tárcsázom Nolen számát, miközben elindulok a suliból kifelé.

Kicsörög de nem veszi fel.

Már az utcán járok, még mindig csörgetem. Semmi. Addig fogom hívogatni még fel nem veszi, és utána azonnal oda megyek, ahol van.

Fél óra múlva, csalódottan ülök le egy padra. Üzenetekkel bombázom, hátha arra reagál.

Sajnálom
Igazad volt
Féltékeny csitri vagyok
Kérlek válaszolj
Nolen kérlek, vedd fel!!!