A Justint és Félig Fej Nélküli Nicket ért kettős merénylet pánikká fokozta az iskolában uralkodó nyugtalanságot, amin az sem segített, hogy Harryt az áldozatok mellett találták.
Érdekes módon Nick sorsa aggasztotta a legjobban az embereket. Mi lehet képes rá, hogy így elbánjon egy kísértettel? - kérdezgették egymást. - Miféle szörnyű hatalom tud megölni valakit, aki már amúgy is halott? A karácsonyi szünet közeledtével a diákok szinte verekedtek a Roxfort Expresszre szóló helyjegyekért.
– Ha így megy tovább, csak mi maradunk az iskolában - mondta Ron Harrynek, Tammynek és Hermionének. - Mi, Malfoy, Crak és Monstro. Vidám szünidőnk lesz, mondhatom!
Crak és Monstro, akik mindig mindenben Malfoyt utánozták, szintén feliratkoztak a Roxfortban maradók listájára. Tammy egyébként kimondottan örült, hogy olyan sokan elutaznak. Elege volt belőle, hogy a többi diák nagy ívben elkerüli őket Harryvel a folyosón, mintha agyarail nőttek volna, vagy méreg csöpögne a szájukból; belefáradt a sugdolózásukba, a megjegyzéseikbe és a mutogatásukba, hogy egy véla bizonyára gonosz erőkkel tudta csak elintézni a szellemet. Viszont, a Pitonnal való beszélgetése után nem bujkált tovább a járatokban, hanem ő és Harry is a folyosókon mentek.
A Fred-George páros viszont roppant szórakoztatónak találta a dolgot.
Ha csak tehették, Harry és Tammy előtt masíroztak a folyosón, és így kiabáltak:
– Utat Mardekár utódjának! Vigyázat, véres kezű varázsló közeleg!-vagy- Véres kezű boszorkány közeleg! - Aki épp mellettük volt.
Percy a leghatározottabban elítélte viselkedésüket:
– Ez nem tréfa - jelentette ki hűvösen.
– Ne állj az utunkba, Percy! - vigyorgott rá Fred. - Tammynek sietős a dolga.
– Igen, a Titkok Kamrájába igyekszik, mert teára várja agyaras csatlósa - tódította George.
Ginny sem találta viccesnek a dolgot:– Jaj, ne csináljátok már! - siránkozott, valahányszor Fred fennhangon megkérdezte Harrytől, hogy kit szándékozik legközelebb megtámadni, vagy mikor George tettetett rémülettel fokhagymafüzért lóbált Tammy felé.
Harryt és Tammyt mindez nem zavarta; sőt, a lány örült neki, hogy legalább Fred és George nevetségesnek találják az egész gyanúsítgatást. Draco Malfoyt viszont szemmel láthatóan bosszantotta a Weasley-ikrek handabandázása, s egyre savanyúbb képpel bámulta őket.
– Azért dühös, mert szeret téged kisajátítani. - állapította meg Pansy egyik este Daphnenak és Tamnek. A lány mindenkire csúnya pillantásokat vetett, és gúnyos megjegyzésekkel bombázott, akit meghallott a szőkéről sugdolózni. - Tudjátok, mennyire zavarja, ha valaki Tam körül legyeskedik, és most még jobban törődnek veled, mint amúgy.
Mikor véget ért a félév utolsó tanítási napja, egy csapásra csend borult a kastélyra: olyan mély és puha csend, amilyen a parkot borító hó alatt lehetett. Tammy békésnek találta a némaságot, nem szomorúnak; élvezte, hogy Hermione, Harry és a Weasley testvérek vették át az irányítást a Griffendéltoronyban, ez ugyanis azt jelentette, hogy hangosan játszhattak robbantósdit, és zavartalanul gyakorolhatták a párbajozást. Fred, George és Ginny úgy döntöttek, hogy inkább az iskolában töltik a szünetet, nem utaznak el szüleikkel Egyiptomba, meglátogatni Billt. Percy, aki rosszallással nézte "gyerekes" viselkedésüket, nem sok időt töltött a klubhelyiségben. Már korábban kijelentette, hogy ő csak azért maradt karácsonyra az iskolában, mert prefektusként kötelességének érzi, hogy segítsen a tanároknak ezekben a nehéz időkben. Tammy szinte minden idejüket velük töltötte, mert hiába próbált beszélni Dracoval, a fiú a szünet eleje óta mogorva, és rosszindulatú volt.
Szenteste napja csikorgóan hideg, fehér hajnallal köszöntött rájuk.
Harry és Ron most kizárólagosan birtokolták a fiúk hálótermét, mégsem tudtak túl sokáig aludni. Kora reggel arra ébredtek, hogy Tammy és Hermione csörtet be az ajtón, ajándékokkal megrakodva.
– Ébredjetek! - harsogta a lány, és széthúzta a függönyt.
– Ti nem jöhettek be ide! - motyogta álmosan Ron, és eltakarta a szemét.
– Nektek is boldog karácsonyt. - Hermione odadobta Ronnak az
ajándékát. - Én már vagy egy órája fent vagyok. Tammy tett még egy kis fátyolkát a főzetbe.
YOU ARE READING
Denem vagy Potter? | Perselus Piton ff. |
RandomHogy mi az a kényes helyzet? Ha a Sötét Nagyúr lánya együtt nő fel az apja végzetével, és együtt mennek a Roxfortba. Ha összebarátkoznak, és a lánynak döntenie kell. "- Nézd csak, a gurkó megint a fogó felé veszi az irányt! - Tapadósabb, mint Lockh...