Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

22. fejezet (1/2)

Álmos hangosan nevetett, ahogy Szeben pelenkázás közben próbált vicces grimaszokat vágni. Izgult a mai nap miatt, de a fia mosolya rengeteget segített a remegésén, heves szívverésén és izzadásán. Amint a tiszta pelenka rákerült a gyerekre, Szeben Álmos hasához hajolt, nyammogó hangokat hallatott, ezzel újabb nevetést csalva ki a kisfiúból. Álmos az öklébe zárta Szeben világoskék tincseit, pici nyögésekkel próbált kommunikálni az apjával.

– Megjött Csanád. – Ditke hangja hallatán megfordult, hogy az ajtófélfának dőlve mosolygó párjára nézzen. – Imádlak látni vele, tudod?

– Felöltöztetem, és megyek! – Dobott egy csókot Ditkének, aztán elővett egy sárga rugdalózót a szekrényből.

Álmos végig a hintőporos dobozon mosolygó elefántot nézte, amíg Szeben belebújtatta a ruhájába, ám mivel a kisfiú izgatottan rugdosta közben a levegőt, nehéz dolga akadt vele. Amint végzett, boldogan vette a karjába a kisfiát, nyomott egy csókot, göndörödő, szőke hajára, majd kiment vele a nappaliba.

Furcsán érezte magát, amikor Csanádot az öltönye nélkül látta a kanapén. Egy fekete, Guns N' Roses logós pólót és fekete nadrágot viselt, amik tisztán megmutatták kidolgozott izmait. Bal felkarját teljesen beborította egy erdei vízesést ábrázoló tetoválás, szőke haját pedig egy szedett-vedett kontyba fogta, így látszani engedte az általában rejtve tartott, felnyírt tincseket a hosszúak alatt. Eddig csak öltönyben és pizsamában látta, és úgy érezte, hozzá kell szoknia ehhez a látványhoz.

– Már kezdtem azt hinni, hogy rád van nőve az öltöny – nevetett Szeben, majd közelebb ment a férfihoz, és átadta neki az öklét rágó Álmost, hogy köszönhessen neki.

– Szia, kismanó! – Nyomott egy csókot a gyerek arcára, aztán óvatosan átölelte, Álmos pedig Csanád vállára hajtotta a fejét. – Ennyire finom a kezed?

– Nem fogod elhinni... – Szeben visszavette Álmost Csanádtól, és leült a kanapéra, hogy a kisfiú alsó ajkát lehúzva megmutassa az ínyét. – Fogzik.

– De még csak három hónapos. – Tágra nyílt szemmel nézett Álmos szájába, de hiába pislogott, az apró fogkezdemények tényleg ott fehérlettek.

– Nem ez az egyetlen furcsaság. Két hete csak úgy a hasára fordult, emeli a fejét, tegnap meg arra ébredtem, hogy Ditke kiabált nekem, mert két percre nem figyelt rá, és simán elkúszott a kanapéig a szoba közepéről.

– Azt reméltük, te tudni fogod, mi folyik itt – sóhajtott Ditke, miközben megsimogatta kisfia szőke loknijait.

– Nehéz megmondani, mert rengeteg tényező van, ami befolyásolhatja a mágiával rendelkező babák fejlődését, de elfeknél ilyet még nem láttam.

– Miattam lehet? – kérdezte aggódva Szeben.

– Fogalmam sincs. A Misztikumügyinek ritkán van dolga vérfarkas babákkal, félvérekkel szintén. Álmos inkább tűnik elfnek, mint farkasnak. – Megfogta a baba kezét, amin még mindig fénylettek a fehér indák. – Már így bújt ki?

– Igen – felelt Ditke. – Az egyik nővér meg is ijedt, amikor meglátta. Te tudod, mikor tűnnek el az indák? Nekem sosem mondta el senki.

– Ötéves korában.

– Akkor ezért nem járhattunk Otisszal bölcsődébe! – Hirtelen felcsillant a szeme a megvilágosodástól, Csanád pedig bólintott.

– A fülét viszont csak hétévesen fogja tudni elrejteni. – Mosolyogva hajolt le Álmoshoz, hogy nyomjon egy puszit apró kezére. – De gyönyörű fülecskéje van ennek a kis apróságnak, ugye? – Gügyögve szólt Álmoshoz, aki erre elmosolyodott, kis nyögdécseléssel válaszolt.