Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

24.rész

- Először is- kezdtem- akármilyen lehetetlennek is hangzik, de találnunk kell egy növényt. Lehet az egy mag, vagy egy kis gyökér.
- Megvan!- kiáltott Liam, mi pedig mind oda kaptuk a fejünk.
- Itt van egy gyökér.- karolta át Luca vállát, aki a szemét forgatva lökte el magától. Liam röhögve sétált Kilo mellé, és egy 'folytasd' intést intézett felém.
- Mégis honnan szerezzünk növényt?- kérdezte lenéző hangsúlyjal Micheal.
- Ez jó lesz?- hallottam Hazel-t.
A hang irányába indultam, és Hazel-t a folyosó fala mellett állva találtam.
- Moha.- mutatta a kezén tartott növényt.
Hirtelen éles villanás vakított el, és az ajtó felé kaptam a fejem.
- Sietnünk kell.- mondta Hazel, és a kis növényt fogva vissza siettünk a fiúkhoz.

Hazel a szakadék mellé helyezte a kis növényt.
- Micheal, megtudnád növeszteni olyanra, hogy átérjen a rés felett?- fordultam a barátomhoz, aki maga előtt összefont kézzel meredt ránk.
- Whitewell megcsinálja ezt is szerintem.- vonta meg a vállát.
- Ne legyél már gyerekes! Hunter nem tud növényt növeszteni, ez a te területed.- mosolyodtam el a végére.
Micheal a szemét forgatva hajolt le a mohához, és a kezét a növényre tette. A moha lassan megmozdult, és egyre nagyobb indákat növesztve a szakadék felé kúszott.
Az indák a mélyedés felett összefonódtak, és a szakadékon átíveltek.
Micheal felállt, és büszkén figyelte munkáját, amíg a többiek mind megdícsérték.
Egy köszönetteljes pillantást vetettem rá, majd Liam és Hunter után én is átkeltem a mohahídon.
A fény egyre erősödött, ahogy (valószínűleg) egyre közelebb értünk a Hazel által mesélt sárkányhoz.
- Zsákutca! K.O.- hallottuk Liam hangját, aki Hunter védelmi kíséretében előre ment.
Hazel-el felvont szemöldökkel néztünk össze, majd hamar a két fiú után szaladtunk, hogy lássuk a helyzetet.
- Oh, ez tényleg zsákutca!- biggyesztette le az ajkát Hazel.
- Valószínűleg beomolhatott a mennyezet, mert ilyen kővel van építve.- emelt fel Kilo egy kődarabot, majd a plafonhoz fordította. Valóban tökéletesen illeszkedett.
Liam a szeme előtt hadonászva köhintett.
- Bocs, allergiás vagyok a porra.- mondta vörös szemekkel.
Por.
- Ez most omlott be!- jelentettem ki, mire mindenki, még Hunter is, úgy nézett rám, mint egy idiótára.
- Honnan veszed?- forgatta a szemét Micheal egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Mert porzik.- erősített meg Hazel.
- Pontosan! Ezért nem omolhatott be több száz éve. Valaki, vagy valami beomlasztotta.- támasztottam alá mindkettőnk álláspontját.
- Biztos a Pixie volt.- csettintett Liam, miközben Hunter felé fordult, akinek észrevehetően fogalma sem volt miről papolt barátja.
- Tudod, akit leütöttél és a Cadmus minikórházban kötött ki első fokú szárnytöréssel.- magyarázta Liam, Hunter pedig unottan, de baráthoz méltóan végig hallgatta.
Liam egy hatalmas hapci kíséretében a földre esett, pontosan egy nagy kupac kő tetejére.
- Auu!- simogatta a hátsóját.
Valami vakkantott, majd nyüszített.
- Ez te voltál?- mutatott Luca Liam-re.
- Nem. Megőrültél? Mióta tudok én ugatni?- állt fel sértetten Liam.
Luca és Hunter a kő kupachoz sétáltak, ahol az imént Liam ült, és kettessével szedve a köveket kezdték lebontani azt.
- Segíthetnél.- morgott Luca Micheal-re, aki mellettük állva figyelte, ahogy a két fiú egy másik kupacra dobálta a köveket.
- Nem fogom bepiszkolni a kezem.- jelentette ki Micheal, és saját maga megerősítéseképp zsebrevágta a kezét.
Hunter semmi jelét nem adta idegességnek.
Amikor az utolsó követ is arrébb rakták, egy kisebb lyukat fedeztünk fel a padlóban.
- Mi ez? Földikutya?- röhögött Liam- találtam egy földikutyát?
- Hol van? Az előbb itt volt.- térdelt le a homokos padlóra Luca.
- Biztosan elbújt a lyukban, várjuk meg, amíg újra előjön.- vetettem fel, és a többiek egyetértéssel ültek le a lyuk körül.
Törökülésben ültem, és az állam a kezemmel támasztva figyeltem a lyukat, hátha kidugja a fejét valami.

A lyukban valami mocorgott. Néha feltűnt egy szőrös kis hát, aztán már a füleit is kidugta.  

Mind csöndben vártuk, hogy megjelenjen a lény, és Luca a lyuk mögött állva egy zsebkendővel a kezében hajolt a kavicsokkal körülvett mélyedés fölé.
  Hamarodan egy kékes-szürke szőrzetű, pocok kinézetű állat dugta ki a fejét a lyukból. Luca, mint egy vadászó macska, hátulról közelebb kúszott hozzá, és egy pillanat alatt elkapta a zsebkendővel az állatot.
- Elkaptam!- tartotta felénk a zseblendőben tekergő állatot diadalom ittasan. Hirtelen a szőrmók kíhúzta magát Luca szorításából, és a fiú ujjába harapott, majd a földön landolt.
- Belém harapott a kis rohadék!- fogta az egyre vörösödő ujját Luca. Az ajkamba harapva próbáltam vissza tartani a röhögést, de Liam és Kilo nem fárasztotta magát ezzel.
A kék kis lény Liam előtt állt meg, és pislogva nézett fel rá. Liam lehajolt hozzá, de úgytűnt a kis állatnak ez nem tetszett, mert oroszlanokat megszégyenítő morajjal ordított rá.
- Ez egy Ignis Voles!- pattant fel Liam sokkolva.
Már meg sem kérdeztem mi az.
Bolyhoska a köveken ugrálva sietett vissza a lyukba.
A kődarabok kékes fényben kezdtek derengeni, és az egész folyosó kék színben hullámzott.
- Auu!- szisszentem fel, amikor a talpam alatt levő kő darab megmozdult.
- Mi a...
A kövek egymásra rendeződtek, és egy ember szerű alakot alkottak. Ami úgy három méterrel magasabb volt nálunk.
- Ott a kulcs!- bökött Hunter a kőszörny mellkasára. Valóban, ott volt egy hófehér kulcs.
- Mi a fene ez a...- kiabált Kilo, de a szörny megelőzte, és hatalmas kezével a falhoz csapta.
Hazel ijedten sikoltott fel, és Hunter-el egy pillanat erejéig találkozott a tekintetünk.
Bíznom kell magamban, és az erőmben...