Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

25. fejezet

Csanád ismételten meglepte. A fekete ruhákhoz és alul felnyírt, kontyba fogott hajhoz már hozzászokott, az álcázás érdekében felvett szemüveg, és mű körszakáll, ami úgy nézett ki, mintha tényleg az arcából nőtt volna ki, teljesen lesokkolta. További álca gyanánt még Szeben apját is elhívta, hátha úgy kevésbé lesz gyanús, ha nem egyedül ücsörög egy közeli asztalnál.

Szebent zavarta a sok eszköz és kábel, amit a kardigánja alá kellett rejtenie, ám igyekezett minden kényelmetlenséget lerázni magáról, miközben Csanád egy fülhallgatót is nyomott a fülébe, hogy rá tudjon szólni, ha felhúzná magát.

– Csak próbálj meg nyugodtan viselkedni! – mondta el hatodjára is az utasítást Csanád. – Nagyon rá fog játszani, hogy felhúzzon, de ha hagyod neki, előbb fogják rátok hívni a rendőrséget, mint bármit kiszedhetnél belőle.

– De, ha rányomtad a bilincset, beszólhatok neki?

– Akkor majd igen – nevetett a nyomozó. – Mi megyünk be előbb, én meg diszkréten szólok a pultosnak, hogy letartóztatás lesz, ne lepődjenek meg. Te két perccel később jössz be, hogy még kevésbé legyünk feltűnőek, rendben?

– Az nem lesz feltűnő, hogy mi nem fogunk beszélgetni? – kérdezte az idősebb Szeben.

– Fogunk. Főként te nekem, mintha egy rossz randi lenne.

– Nehezen beszélek magamról.

– Akkor majd beszélsz a kedvenc filmedről, vagy bármiről, amiről tudsz. De az sem baj, ha botladozik a nyelved, mert nem baj, ha kívülről kínosnak tűnik a dolog. A lényeg, hogy én végig Szebent fogom hallgatni, és néha rászólok, ha kezdené felhúzni magát.

– A többiek nem szólhatnak bele otthonról, ugye? – Szeben a fülére mutatott, és szerencséjére Csanád a fejét ingatta.

– Ők csak hallani fogják. – A mellettük lévő bolt kirakatához fordult, majd megigazgatta a szakállát. – Na! Mindenre emlékszel, amit megbeszéltünk? – Még az ő homlokán is gyöngyözött az izzadság, ahogy ismét Szebenre nézett.

– Teljesen.

– És készen állsz?

– Azt hiszem, igen.

– Akkor showtime! – Mélyen felsóhajtott, majd megfogta az idősebb Szeben kezét, és együtt megindultak a kávézó felé.

Remegett a keze. Igaz, az utóbbi három napban nyolcvanszor vették át Csanáddal, hogyan kezelje a beszélgetést, Szeben mégis rettegett, hogy valami balul sül majd el, Károly pedig ismét megszökik. Véget akart vetni végre a terrornak. Pontot tenni az ügy végére, ami még a vérfarkas rejtélyénél is jobban feszítette az idegeit. Ha Károly végre rács mögé kerül, nem kell többet félnie, ha Ditke egyedül akar elmenni a sarki kisboltba, vagy ha fél másodpercre szem elől tévesztik Álmost a játszótéren.

Magában számolta a múló másodperceket, és mire eljutott a megbeszélt százhúszig, már egyenesen izzadt a tenyere. A nadrágjába törölte a kezét, majd elindult az ajtó felé. Odabent minden késztetést elnyomott magában, ami azonnal Csanádot akarta kerestetni vele, és inkább Károlyt kutatta a tekintetével.

A kávézó leghátsó sarkában vette észre végül az elfet, bár először fel sem ismerte. Egy fehér kardigánt viselt, szürke farmert, fekete tornacipőt, a legjobban azonban a fejébe húzott, világosszürke sapka tűnt furcsának, aminek viseléséhez már túlságosan meleg volt odakint. Szeben azonnal tudta, az Ádó által foltokban lenyírt haját akarta így elrejteni, ami még most sem nőhetett vissza rendesen. Arcá még mindig rózsaszínen szelte át a vágás, amit Ditkétől kapott előző év elején.