14. rész

29 5 0
                                    

-Ez az! Adj ki mindent!- simogattam Tae hátát nyugtatásként, miközben azért ügyeltem arra is hogy a cipőmet ne hányja le- Végeztél?- kérdeztem, miután lassan felemelkedett

-Azt hiszem-bólintott, majd a kezemre nézett, amit még mindig a hátán tartottam, de gyorsan kapcsolva elrántottam onnan- Egy szóval sem mondtam hogy zavar-vont vállat- Most deja vu érzésem van.-mondta óvatos mosollyal. Kicsit gondolkodnom kellett, hogy rájöjjek hogy pontosan mire is gondol, de hamar eszembe jutott. Az első, oké, majd nem első talàlkozásunknál, tehát a koncert után ő vitt haza. Én rosszul lettem a kocsiban, és amikor megálltunk hogy el tudjam végezni a dolgom, ő végig mellettem volt, és pont úgy simogatott és nyugtatott mint most én őt

-Aha. Annyi a különbség, hogy én nem voltam részeg, és nem táncoltam egy asztalon-vigyorogtam rá

-Nézd! Élni tudni kell- vágta rá,mire nevetve ráztam meg a fejem- Gyere! Szerintem mára elég volt a buliból- fogta meg a kezem és húzni kezdett a kijárat felé

-Várj,és a többiek?- kérdeztem egy pillanatra megtorpanva, ezzel őt is megállásra kényszerítve

-Kint majd felhívom Jimint és Kookot, hogy tudják, mi elmentünk- azzal folytatta útját, engem nem engedve el. Mi az hogy mi elmentünk? Mármint kettesben? És hová? Vagy miért? De és ha én nem akarok? Hülyeség, persze hogy akarok,de akkor is! Most még is mit tervezhet?

Kiérve hatalmasat szippantottam a levegőből, és látvanyosan megkönnyebbültem, miután a tüdőmbe normális oxigén került. Nem tudom elégszer elmondani hogy mennyire nem bírom az ilyen helyeket...
Taehyung tartotta a szavát, tényleg felhívta a két fiút, hogy ne keressenek mert már nem leszünk ott. Ezután a kocsijához mentünk, és beszállva elindultunk....hát fogalmam sincs hogy hova. Őszinte leszek. Kicsit azért ideges voltam. Bíztam Taehyungban, nem ezzel volt baj, tudtam hogy nincsenek hátsó szándékai, de mind ettől függetlenül még sem tudtam hogy miért kellett ilyen hirtelen elmennünk a többiektől. Ráadásul alkohol is volt még benne, és nem tudhattam hogy olyankor mikre képes

-Hé- fogta meg a csuklóm,mire rá emeltem a tekintetem- Ugye tudod hogy nem foglak bántani?- nevette el magát hitetlenül

-Tudom, persze- biccentettem

-Oké. Csak mert olyan fejet vágsz, mint akit elraboltak-tette hozzá

-Hát lényegében....

-Maradtál volna a bárban, miközben levegőt sem kapsz, és rosszul vagy?-vonta fel a szemöldökét, mire én csodálkozva fordultam felé

-Még is honna.....

-Te magad mondtad, amikor megérkeztünk. Nem felejtettem el. Eszembe sem volt inni, melletted akartam maradni hogy vigyázzak rád, de Jimin rám erőszakolta. Addigra már benne is volt bőven pia.- magyarázta, de engem csak a mondandója első fele érdekelt. Vigyázni akart rám. Mellettem akart lenni. El sem hittem hogy ezt ő mondja nekem. Meghatottan pillantottam felé, ő pedig csak mosolygott rajtam és a reakciómon

-Köszönöm-motyogtam, miközben a vállára hajtottam a fejem

-Bármikor. Csak engedd meg hogy melletted legyek- suttogta, mire elkerekedett a szemem, és felkaptam a fejem hogy rá nézzek

-Tessék?

-Ezért akartam eljönni. Már nem tudtam volna magamban tartani- arca komoly volt, már nem is mosolygott, én pedig kezdtem nagyon nem érteni a dolgot

-Miről beszélsz?- kérdeztem

-Tudod..-nyúlt a karomért, és két keze közé fogta az enyémet- Te az első pillanattól kezdve más voltál. Amikor a hotel folyosóján véletlenül találkoztunk, te nem felém futottál, hanem előlem. Aztán a koncert után kijelentetted hogy nem akarsz velem beszélni, szóval akár le is kophatnék-kuncogta el magát

-Na,azért nem teljesenen így fogalmaztam- húztam el a szám

-Nem ez a lényeg. A lényeg hogy te nem úgy viselkedtél velem, ahogy eddig mindenki. Nem ájultál el tőlem, nem azt mondtad amit hallani akartam, sőt, ha valami nem tetszett, akkor szemrebbenés nélkül neki álltál kiabálni velem. Igen, arra is tisztán emlékszem- mosolyodott el- Engem pedig pont ez fogott meg benned annyira. Hogy te nem voltál átlagos. Mert....csak gondolj bele! Ha 99 ember áll veled szemben, de 1 neked háttal, akkor biztos, hogy csak vele fogsz foglalkozni. Én is ezt tettem. Rajtad kívül nem tudtam másra koncentrálni. Szóval...azt hiszem...azt hiszem hogy én bármikor leugranék veled arról a tetőről- fejezte be mosolyogva
Én csak néztem rá döbbenten, hatalmas, tányér méretű szemekkel és nem tudtam hogy mit mondjak, de egyenlőre esélyem sem volt megszólalni, mert hirtelen közel hajolt hozzám, és ajkaimra tapadt. Óvatosan mozgatta párnácskáit, miközben karjait derekam köré fonta. A kisebb sokk után, ami engem ért, gyorsan kapcsoltam és viszonoztam a csókot. Szemeimet lehunytam, és azt kívántam hogy soha nem érjen véget ez a pillanat. Kezemmel tarkójánál fogva húztam magamhoz, hogy még közlebb legyen, ha ez még egyáltalán lehetséges. Fogalmam sincs hogy mennyi időt tölthettünk így, de nem is igazán érdekel.

-Én is leugranék veled. Feltétel nélkül- suttogtam ajkaira, miközben egy pillanatra elváltunk. De ez tényleg csak egy pillanat volt

Olyan szép volt. Miért nem maradhatott így?

Te, én és a lila fényekWhere stories live. Discover now