Te, én és a lila fények

21. rész

-Újra itthon- sóhajtott Zara, amikor leszálltunk a gépről. Hát ja. Újra itthon. Kár hogy egyedül jöttünk haza. Hiányzott mellőlünk három fiú

-Ne vágj már ilyen fejet, rossz rád nézni- szídott le M, miközben a kezembe nyomta a bőröndömet

- Nem tehetek róla, hogy hiányzik- suttogtam szomorúan

-Sof, látsz itt valahol Kookot vagy Jimint? Hát én sem. Nekünk is hiányoznak. De jelenleg semmit sem tehetünk. Lehet hogy soha többet nem találkozunk. Nem lehetünk életünk végéig depisek- halkult el a mondat végére. Nem, az nem lehet. Még látni fogom! Még látnom kell!

Hiába szerettem volna eleget tenni Molly kérésének, valahogy még sem ment. Képtelen voltam mosolyogni, mert borzasztó nagy lyukat éreztem a szívemben. Tae hatalmas űrt hagyott maga után, amit senki sem tudott kitölteni. Üresen tátongott bennem, és fájt. Elképesztően fájt. Főleg, miután tegnap beszéltünk. Annyira távolinak tűnt....az is volt. És most is az.

-Sofi, segítsek kipakolni?- kérdezte M

-Hm?- eszméltem fel a gondolataimból

-Azt kérdeztem, hogy segítsek kipakolni? Én már végeztem, te pedig azóta ott ülsz, hogy megjöttünk- magyarázta. Való igaz. Az érkezésünk óta addig jutottam el, hogy kicipzároztam a bőröndömet. Felmértem a helyzetet, és csak némán bólintottam egyet, mire Molly leült mellém, és elkezdte kiszedni a begyömöszölt ruháimat

-Tegnap beszéltem Kookival- szólalt meg hirtelen

-Tényleg? És mit mondott?- kérdeztem halvány mosollyal

-Hogy hiányzom. És ti is. Nem tudott elaludni nélkülem- hajtotta le a fejét. Nem tudtam eldönteni hogy mosolyog vagy sír, de miután megtörölte a szemét, a válasz egyértelmű volt

-M! Ne sírj!- simogattam meg a vállát

-Csak annyira....annyira fura nélküle- emelte fel a fejét- Megszoktam hogy velem van. Hogy bármikor hozzá bújhatok. De most....most nincs itt- nézett fel a plafonra, hogy több könny már ne tudjon lefolyni az arcán.

-Tudom- suttogtam szomorúan. Már én is közel álltam a síráshoz

-Engem fel sem hívott- szólalt meg hirtelen Zara, akinek a jelenléte csak ekkor tűnt fel. Karba tett kézzel állt az ajtókeretnek dőlve, és úgy figyelt minket- Talán nem is voltam neki fontos. Ami gáz, mert nekem kurvára az volt. És még most is az- a szeme csillogása erősen arra következtetett, hogy hamarosan ő is elbőgi magát.
Úristen, mi lett velünk? Mikor függöttünk utoljára ennyire valakitől?

-Hát figyelj, bevásárolni nem voltunk, szóval nem tudom hogy mi van itthon- vont vállat Zara, amikor kijelentettem hogy éhes vagyok

-Nézd meg a hűtőben. Talán találsz olyat ami még nem járt le. Vaaaagy! Rendeljünk pizzát!- dobta fel az ötletet Molly

-Múltkor is azt ettünk!- hisztizett Zara

-Milyen múltkor? Tesó, három hónapja nem láttam pizzát!- akadt ki M

-De én most nem kívánom!- erre a mondatra Molly csak megvonta a vállát

-Nem érdekel. Én azt rendelek- jelentette ki

-Tudod mit? Akkor szopjál gazellát!- vágta rá Zara mérgesen, mire belőlem kitört a röhögés

-Ez valami új káromkodás?- kérdeztem

-Aha. Most találtam ki!- magyarázta büszkén. Épp mondani akartam valamit, amikor megszólalt a telefonom. Amikor megláttam a nevet, még a szék is felborult, akkora lendülettel pattantam fel

-Taehyung- néztek össze mosolyogva a lányok, mire én csak bólintottam egyet, és berohantam a szobába

-Hát szia baba!-köszönt Tae, miközben bekapcsolta a kamerát. Hihetetlenül jó érzés volt látni, és hallani őt, lénygében élőben

-Szia Taetae!- vigyorogtam boldogan

-Ahaaa! Szóval ezért nem találtam- szűkítette össze a szemeit, és úgy nézett a kamerába. Először nem értettem hogy mire gondol, de azonnal leesett amikor a rajtam lévő pólóra néztem

-Nem tudom miről beszélsz. Ez a pizsim- magyaráztam vállat vonva

-Szóval nem tudod, mi? Érdekes. De most vicc nélkül. Aranyosan áll- mosolyodott el, az én arcomat meg azonnal elöntötte a pír.

-Te most az utcán vagy?- tereltem a témát, amikor feltűnt, hogy mögötte a háttérben sötét van, és csak az utcai lámpák világítanak

-Igen. Kicsit sétálgatunk- bólintott

-Tunk?- mi ez a többes szám?

-Aha. Jiminék is itt vannak- fordította meg a kamerát, így rálátásom nyílt az integető Kookra és Chimre

-Az jó. És nem zavarok?- kérdeztem a pólóm ajját gyűrögetve

-Nem. Viszont az zavar, hogy innen tökéletesen láthat téged bárki. Vagy húzd be a függönyt, vagy vegyél fel egy gatyát. Ez a látvány csak engem illet- döbbenten pislogtam a kamerába, majd az ablak felé néztem, és azt hiszem egy pillanatra leállt a szívem. Aztán feleszmélve a sokkból, elhajítottam a telefont, és mint az őrült, úgy rohantam ki a szobából. A lányok értetlenül kérdezgették, hogy mi bajom van, de nem volt időm válaszolni. Feltéptem a bejárati ajtót, és leugráltam a lépcsőn úgy,ahogy voltam: Térdig érő póló, zokni, papucs. Semmi sem érdekelt. Még az utca hűvös levegője sem, ami azonnal megcsapta az arcom. Ugyan úgy rohantam tovább, egyenesen a mosolyogva ácsorgó Tae karjaiba. Egy fél lépéssel előtte megállva elrugaszkodtam a földtől, és úgy ugrottam az ölébe. Lábaimmal átkulcsoltam a derekát, kezeimmel a nyakát, fejemet pedig a vállába fúrtam. És sírtam. Nagyon, nagyon sírtam.

-Szerinted azt a gatyát viccből mondtam?- kérdezte, mire a könnyeimet nyelve elnevettem magam- Hiányoztál, baba!- szorított magához még jobban

-Te is nekem. Azt hittem hogy többet nem látlak-suttogtam

-Hé, nézz rám!- kérte, mire egy ici-picit megelmeltem a fejem, épp csak annyira, hogy a szemeibe nézhessek- Szeretlek, érted? Nagyon szeretlek! Kellesz nekem- motyogta, majd ajkaimra hajolt, és lágyan kezdte mozgatni sajátjait. Elmondhatatlanul hiányzott ez az érzés. Az hogy magához ölel, hogy megcsókol, és hogy szeret

-Park Jimin! A kurva anyádat!- szakította meg az idilli pillanatot Zara hangja, aki az ajtóban állt könnyes szemekkel. Chim kitárt karokkal várta a barátnőjét, aki persze azonnal a nyakába fúrta a fejét, és úgy tűnt, hogy egy ideig biztosan nem engedi el- Soha többet ne csinálj velem ilyet! Ne hagyj kétségek között!- követelte

-Nem foglak! Ígérem- mosolygott Jimin.
Mollyék nem beszéltek. Ők csak egymást szorosan ölelve sírtak, és élvezték ezt a pillanatot. Szerintem mind a hatan azt kívántuk, hogy ez most örökké tartson. Úgy éreztem, hogy Tae karjaiban egyszerűen megállt az idő. Nem érzékeltem semmit, csak őt. Mert végre ott volt. Velem.

Egy ártatlan "Szépségemmel" indult. Beszélgetni akartál, de én leráztalak. Minden erőmmel azon voltam, hogy lekoptassalak. De te nem adtad fel. Beszéltél hozzám, mert tudtad, hogy akkor is hallom, ha direkt nem figyelek rád. Most már nincs szükségünk szavakra, mert azok nélkül is tökéletesen értelek. Szeretsz. És én is szeretlek

-Vége