A megszállott

2. fejezet - Belépés a Gonosz birodalmába

Nem aludtam semmit. Azóta tágra nyílt szemekkel fekszem az ágyamon, amióta rávetettem magam. Egész éjjel csak a plafont bámultam. A gondolataim túlságosan kuszák voltak. Minden, ami tegnap történt... Amikor elmondta, hogy ő kicsoda... é-és a jáde szemek vörössé változtak... é-és megszorította a nyakamat... akkor a hangja eltorzult és szakadék keletkezett alattunk telis-tele lávával...

Csörgött az ébresztőórám. Fel sem ültem, hogy kinyomjam, az ujjam begyével arrébb húztam a kijelzőt. Két tenyerembe temettem az arcom. Nem akarok iskolába menni. Egy ilyen kaland után...

Étvágyam sem volt. Ha csak ránéztem egy falat kajára, már öklendeznem kellett. Mindenhol és mindenben őt láttam.

Felküzdöttem magamra az egyenruhámat. Tükör elé álltam, hogy megfésüljem a hajamat. Azonban, ami visszatekintett rám...

Leejtettem a fésűmet. Olyan harag járt át legbelül, hogy szinte leírhatatlan. A lila blúz, a sötétkék szoknya, a piros nyakkendő az iskola névjegyével... undorító! A hófehér cipő, amit mások piszkossá taposnak.

A blúz, aminek mindig makulátlanul kell festenie, mégis összegyűrik és a szoknya... ami néhol túl sok sebet rejt el. A St. Constance egy kibaszott börtön!

A cipőmet hozzávágtam a tükörhöz, ami nemhogy nem repedt meg sehol, még csak nem is borult fel. Ugyanúgy állt a talpain. Talán nem dobtam elég erőset. Vagy a cipőm túl könnyű... hiába tűnik nehéznek minden egyes léptemkor.

Visszavettem a lábamra, majd felkaptam a táskámat és elindultam. Étel nélkül. Kénytelen leszek az iskolabüfében kaját venni horribilis árakért. Ha nem rugdossák szét azt is úgy, mint a focilabdát, akkor nem maradok egész nap kaja nélkül.

Ahogy ajtót nyitottam, egy percre megállt a szívem. Miért áll az ajtóm előtt...?

– Megijesztettelek? – kérdezte érzéketlen arccal az idézőjeles „Ördög", bár ez nekem még mindig eléggé sánta.

– Igen, eléggé. – fújtam. – De maga mit keres itt?

– Érted jöttem. Ma nem mész iskolába.

Összeszorult a mellkasom.

– H-hogy? Miért ne mennék?

– Mert velem kell jönnöd.

– De ez nem így működik! – kiáltottam idegesen. – Nem hiányozhatok. Tudja, milyen szigorú suliba járok?

– Mi lenne, ha ez egyszer leszarnád?

Lesütöttem a tekintetem.

– Itt a tegnapi igazolásod a maival együtt. – A férfi két kisebb méretű papírt vett ki a zsebéből és a kezembe nyomta azokat. – Ha akarod, ma leadhatod mindkettőt és akkor le van egyszerűsítve a helyzeted.

Olyan hívogató a helyzet. Egy nap, amit nem a St. Constance zsarnokoskodó rendszerében kell eltöltenem... ráadásul ezzel a férfival lehetek... Nem hiába hívják Sátánt a csábítás mesterének.

– Ha ad egy kis időt nekem, akkor magával tartok. – Még mindig nem néztem rá.

– Egészen eddig készülődtél, nem?

– Mosdóba kell mennem.

Bólintott, én pedig becsuktam az ajtót.

A fürdőbe siettem és jó alaposan megmostam az arcom hideg vízzel.

Valami nem normális. Tudva, amit tudok... még mindig melegséget érzek a szívemben, ha rá gondolok. Ha az van a fejemben, hogy ő rám vár odakint. Senki másra, csak rám. Látom a tükörben, hogy az arcom vörösödik, érzem, hogy az arcizmaim ellazulnak.