A megszállott

6. fejezet - Szükség törvényt bont

A hét utolsó napja ezennel véget ért. Ha belegondolok... több inger ért ebben a három napban, mint általában egy egész félévben.

Rettenetesen elfáradtam. Hol az járt a fejemben, amiről Molly és Regina beszélt, hol az, ami a reklámügynökségen történt velem.

Azt gondoltam, könnyebb lesz elbúcsúzni néhány keserédes találkozástól, ami az Ördög és köztem lezajlott, ám tévedtem. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a hangot, azt a mosolyt, azokat a szemeket... És az sem segített, hogy az a részem, amelyik fegyvert rántott Kimberlyre, úgy próbált a felszínre törni, mint egy izzó vulkán.

Ahogy elszaladt a reggel, úgy le is csengett Regina botránya, délben már senki nem beszélt róla. Így több időm jutott Sátánra gondolni. Sajnos. Azonban hiába mondogattam magamnak, hogy ő egy szörnyeteg, aki kizárólag az aberrált céljaira szándékozik engem felhasználni, nem akart elmúlni az a melengető érzés, ami a mellkasomat fűtötte. Az ellentmondásos érzelmeim háborúkat megszégyenítve csaptak egymásnak.

Amint hazaértem, ledobtam a kopott táskámat a padlóra és rávetettem magam az ágyamra. Olyan kimerültnek éreztem magam, egész héten alig aludtam, alig ettem.

Molly és Regina találkozásáig van még két órám. Addig talán kihasználhatnám az időt és... lazíthatnék.

Azt vallom, hogy semmi sem bűn, amíg pusztán gondolatként kavarog a fejünkben. Csak akkor ítélhet el bennünket bárki, ha a gondolatból cselekvés lesz.

Így hát bátran fantáziálhatok arról, hogy Sátánnal vagyok. Bátran elképzelhetem, hogy megérint. Úgy, ahogyan egy nőt érintene meg. Magamhoz nyúlhatok, mintha ő csinálná. Addig nem válok bűnössé, amíg nem rendelem alá magam szemtől szemben a felsőbbrendűségének. Az elmémben bármi megtörténhet...

Csupán hadd temetkezzek bele a gondolatba, hogyan ölelne magához. Hogyan simítaná végig a bőrömet, majd hogyan csókolna meg utána. Szenvedélyesen vagy romantikusan? Úgy, ahogyan én akarom, hisz hajlandó eleget tenni a kéréseimnek, hogy cserébe belevessem magam a tömény nyomorba.

Az én kezemben van az irányítás. De valahogy mégis az övében. Ez hihetetlenül izgalmas... ha eljut a tudatomig ez a tény, azonnal bizseregni kezdek mindenhol...

A légzésem egyszeriben felgyorsult. Ujjaimat a bugyim alá helyeztem, rámarkoltam nőiességemre. Most nem kell úgy tennem, mintha nem érdekelne, mi van Sátán és köztem. Magam vagyok, kiteljesedhetek! Beismerhetem, mennyire őrülten, kibaszottul akarom őt!

A szemeim kidülledtek. Olyan hang jött ki a torkomon, mintha egy démon a testembe férkőzött volna. Úgy érzem... az elnyomott, gyilkos énem most szabadul fel igazán...

Olyan régen maszturbáltam már, hogy el is felejtettem, milyen örömet tud nyújtani. Látszik, sosem voltam annyira szerelmes, hogy ilyen végletekig elmenjek, hogy elboruljak. És csak egy arc lebegjen a szemeim előtt, míg az ujjaim egyre feljebb csusszannak.

A testem elképesztően megvadult. A kezem már begörcsölt, olyan gyorsan csináltam. Egyszerre sírtam és nevettem az élvezettől. Hagytam, hogy a bűnös vágyak és a rosszabbik felem hangjai teljesen ellepjék az elmémet...

Kell nekem, úgy kell, mint az oxigén! Akarom ezt a fullasztó, fojtogató szerelmet! Ami megannyi véres áldozatot követel. Nem érdekel, kinek kell meghalnia! Haljanak meg minél többen, ha a szerelmem úgy akarja! Csak hadd kapjam meg az én édes, melengető drogomat... Azt a gyönyörűséget, amiben mások is örökké fürdeni akarnának... Nem engedem, hogy fürödjenek benne. Sátán és én a végtelenségig gyötrünk mindenkit, aki közénk mer állni! Látod ezt, Isten?! Látod, hogy a legcsodálatosabb, legaljasabb bukott teremtményed lebeg a szemeim előtt, miközben ujjazom magam?!