Az én bűnöm. ( Befejezett)

13 Valami nincs rendben.

Hetek teltek el apa nem jött, Rhys pedig meg változott, agresszívabb, ki borul szinte állandóan, midíg feszült és egyfolytában azt sujkolja hogy felejtsem el az apámat, mert nem szeretett, és nem akart velem törődni ezért nem jön, és ezért nem válaszol semmire.

Valami rossz érzés jár át minden alkalommal mikor ezt mondja nekem, lehet hogy....nem biztos nem tenne ilyet, nem tenné ezt velem hisz szeret. Ugye?

- Holie - Hallom meg a hangját, egyre többet van itt, mintha nem akarna magamra hagyni, talán csak félt hogy össze omlok az apám miatt.

- Igen? - kérdezek mikor be lép a szobám ajtaján.

- Miért vagy itt fent egyedül? Min gondolkozol? - Néz a szemembe.

- Csak...- de nem is vár sokat hogy ki találjak valamit.

- Már megint Holie? Hányszor magyarázzam még el neked? Nem vagyok neked elég? Én vagyok az egyetlen aki itt maradt melletted de ha szeretnéd el mehetek és akkor rágódhatsz a múlton. - magyaráz idegesen amivel meg is ilyeszt.

- Nem akarom hogy el menj. - mondom halkan.

- Akkor gyere ide. - Mondja, fel állok és oda lépek elé.
- Holie, már nem számít mi volt, az a lényeg mi lesz, a te döntésed, rajtad múlik a boldogságunk, felejtsd el. - mondja komolyan, átthatóan néz, de nem nyugodt a tekintete, inkább akaratos valami olyan van benne amit nem enged ki.

- Csak...hiányzik és azt hittem hogy minden helyre jön..- mondom halkan.

- Tudom de ideje szembe nézned a tényekkel, nem jön vissza. - mondja szárazon.
- Viszont én itt vagyok, ne akard hogy el menjek, én sem akarom. - mondja komoly hangon.

Szorosan magamhoz ölelem, próbálom be szívni az illatát, élvezni a testéből áradó melegséget, ez általában meg nyugtat.
Enyhén el tol magától, majd meg csókol, de már a csok sem olyan mint ezelőtt, mintha ki hűlt volna, lehet csak apa miatt érzek így, és mert úgy érzem nem ért meg, nem érti a helyzetem, vagy azért mert megváltozott, nem tudom.

De egyet biztosan érzek, apa nem hagyott volna el csak úgy.

Mikor Rhys el ment kutakodni kezdtem egy kicsit az interneten, jobban utána néztem hogy mit találtak a gyilkosságal kapcsolatban, hogy mit mondtak a rendőrök, aztán el kezdtem nézegetni az új halottak listáját.

Ekkor volt az a pillanat amikor úgy éreztem darabokra szakad a szívem, apa...

Rá mentem a cikkre.

A 37 éves férfit a lakásában találta meg a titkárnőlye holtan, több szúrt seb is volt rajta, a mellkasán, a hasán, illetve az oldalán is, az el követő alapos munkát végzett, nem hagyott maga után nyomot vagy újjlenyomatot, a rendőrség nagyerőkkel keresi az elkövetőt.

Istenem. Ez nem lehet igaz..ő tette? Lehet hogy ő tette? Ezért viselkedik így? Ezért akarja hogy minél hamarabb le mondjak róla?

Hirtelen szólal meg a csengő, ki nyitom az ajtót, a rendőrség az.

- Jó napot, miben segithetek? - Nézek rájuk.

- Úgy hallottuk a kisasszony magára maradt, az apja halála gondolom meg viselte, szeretnénk ha velünk jönne. - magyarázta.

- Ugyan már, 17 vagyok, 4 hónap múlva 18. - Mondom komolyan.

- Tudjuk de nem maradhat magára. - mondja a rendőr.

- Ki mondta el maguknak? - kérdezem.

- A tanára. - mondták mire lehunytam a szememet, rá jött hogy tudom. De nem tudom rá bizonyítani így nem fél.

- Nem akarok menni, nemsokára végzek a sulival, le szarom mit csinálnak, nekem van egy életem, nem fogom 4 hónapért fel borítani az egész eddigi terveim. - Magyaráztam.

- Én hiszek önnek kisasszony de..- kezdené.

- Nincsen de, nem és kész. - Csaptam rájuk az ajtót és még kulcsra is zártam.

Fel mentem a szobámba majd be zártam az ajtót, le csúsztam rajta és csak sírni tudtam, hogy lehettem ekkora hülye.

Sírásom az szakítja meg hogy kopog valaki a szobám ajtaján, nem akarom ki nyitni, tudom hogy ő az.

- Menj el. - Mondta síró hangon.

- Holie, nyisd ki vagy rád töröm. - mondja komolyan.

Mikor ki nyitom az ajtót dühös szemekkel néz az enyémben.

- Te adtál fel igaz? - kérdezem?
- Fel adtál és megölted az apam, miért? Miért tetted ezt velem? - kérdezem sírva.

- Holie, kérlek, fel akart adni minket a rendőrségen, nem volt választásom Holie, kérlek értsd meg. - mondja lágy hangon.

- De apa. - tőrt ki belőlem a zokogás, magához húz és szorosan ölel.

- Sajnálom. - mondta halkan.

Mikor egy jó idő után kicsit meg nyugodtam fel néztem rá.

- Most mi lesz? - kérdezem.

- Nem kell meg tudnia senkinek. - Mondja komolyan.
- Ne mond el senkinek. - kéri.

Azthiszem most hozom életem leg rosszabb döntéseit, de annyira ragaszkodom hozzá hogy nem tudok neki nemet mondani.
Apa nem ezt érdemli.

- Minden rendben lesz. - nyugtatott tovább, közben pedig a fejemet cirógatja. Én pedig csak meredek magam elé, nem tudom mit csináljak.