A híd előtt

3. rész - Noémi

Maga elé bámulva ült, és egy szót sem szólt. Próbálta feldolgozni a délelőtt történteket, de nem sikerült neki. Összeszorította öklét, és körmét a húsába mélyesztette, ami már nem fájt neki. Sokkal jobban fájt a délelőtt emléke. Még mindig érezte a férfi pillantásait a testén, az érintéseit, ahogy végigtapogatta. Fájt neki még a tudat is, hogy vele történt ez a szörnyűség. Pont Vele. Hogy tehette ezt? Hogy fog ezek után a szemébe nézni? Nem tudta, és rettenetesen félt.

- Noémi? Gyere vacsorázni – nyitott be az anyja a szobába.

- Tessék? Ne haragudj, nem figyeltem – szólt halkan.

- Minden rendben? Mi a baj, kislányom? Történt valami? Nem nézel ki valami jól – fürkészte tekintetével.

- Persze. Mi bajom lenne? – nevetett fel kínosan. – Minden oké. Csak kicsit stresszes most a suli, ennyi.

Az anyja elfogadta a válaszát, és nem érdeklődött tovább a lányáról. Magasnyakú garbójában – melynek hosszú ujja lelógott a kézfejére – ült bele a fotelba. Felhúzta lábát, és átkulcsolta rajta a kezét. Addig harapdálta ajkát, mígnem vérezni kezdett. Kopogtak az ajtón, amitől összerezzent. Ugyanis ez az, ami az egész életére kihatással lesz. Ami nem hagyja majd aludni, amitől rémálmai lesznek, amitől félni fog egész életében. Minden egy ajtó kopogással kezdődött. Ha nem engedi be, akkor nem történt volna meg. Ostorozta, utálta érte önmagát.

- Bejöhetek? – kérdezte halkan az apja.

- Persze – mondta dadogva, miután elhessegette a rossz gondolatokat a fejéből.

Apja nem volt kövér, inkább nehéz húsú, épp ellenkezője volt a bátyjának. Belépett a szobába, és leült a lánya ágyára, ami besüllyedt alatta. Beletúrt hajába, mely már javában őszült. Szakállát megvakargatva sóhajtozott párat, mire végre megszólalt.

- Én elhiszem, hogy nem akarsz mindent elmondani nekem, de tudnom kell, hogy minden rendben van-e? Biztonságban vagy? – nézett aggódva Noémire.

- Persze, apu – hazudta, és rettenetesen fájt neki, hogy ezt tette. – Csak tudod. Van az a srác az osztályból, és elég jól néz ki, meg bejön, de ő nem jelez semmit felém. De mindegy. Nem akarlak untatni ilyenekkel – mondta, és igazat is mondott, de a valós problémája nem ez volt.

- Hogy hívják ezt a fiút?

- Erdélyi Kristóf.

- Akarsz róla mesélni? – kérdezte kedvesen az apja.

Több, mint két órát beszélgettek megállás nélkül a fiúról, az iskoláról, és majdnem mindenről. De csak majdnem. Elmesélte, hogy a fiúnak van egy Mercedes-e, amivel a haverjait viszi sokszor suliba. Hogy a fiú a menő gyerek, de ha meg kell védeni valakit, akkor nem fél kiállni másokért. Jószívű a srác, csak meg kell ismerni, mert talán neki is van egy problémája, amitől nem tud szabadulni.

Fél órája állt a tusolóban, és próbálta lemosni magáról azt a csomó undorító mocskot, ami belepte az egész testét. Meleg könnyei megállás nélkül folytak végig az arcán, és nem akartak elállni. Nem sírt hangosan, mert nem tehette, pedig legszívesebben ordított volna. Beakasztotta a helyére a zuhanyrózsát, és úgy engedte magára a forró vizet. Szappannal a kezében próbálta megmosni magát, de nem mert magához nyúlni. Nem merte odarakni a kezét, ahol délelőtt még Ő fogdosta. Nagy erőt vett magán, és gyorsan végigmosta magát, miközben alig látott könnyeitől. Pánikszerűen kapkodta a levegőt a hatalmas párafelhőben.

Letörölte a tükröt, mely a nagy gőztől bepárásodott, és meglátta meztelen testét. Nyaka, és melle végig ki volt szívva. A hasától, és a hátától kezdve egészen a fenekéig mindenhol vörös foltok, kéznyomok lepték el. Csuklóján lila szorítás nyomok voltak, és amikor hozzá ért, megelevenedett előtte minden.

Hangosan szólt a zene a hangfalból. Egy órával ezelőtt még telefonált Eszterrel, így laptopján a webkamerát nem vette le. Noémi hason feküdt az ágyán, és kedvenc könyvét olvasta, amikor csöngettek. Felállt, hogy ajtót nyisson. Kérdőn nézett ki az ablakon, ahol nagybátyja várakozott. Azóta volt felhős a kapcsolatuk, mióta többször bepróbálkozott az anyjánál. Sokszor nyilvánosan bámulta meg. Onnantól kezdve próbált a lehető legközömbösebb lenni vele, mert a lelke mélyén nagyon utálta őt.

- Szia Nonó – mosolygott.

- Helló Norbert. Mit szeretnél?

- Anyukáddal szerettem volna beszélni, itt van? – nézett be a házba.

- Most nincsenek itthon – válaszolt flegmán.

- Értem. Nos, akkor majd sétálgatok addig – fordított hátat, és sétálni kezdett, de Noéminek megesett rajta a szíve, amit nem kellett volna.

- Bejöhetsz addig, ha nagyon akarsz.

- Még szép – csapta össze a kezét, és besietett a házba.

- Na, én bementem. Talán másfél óra múlva itthon vannak. Addig tévézz, vagy csinálj, amit akarsz.

- Te mondtad – mosolygott ijesztően.

Noémi bement a szobájába, és feljebb hangosított a zenét. Idegesítette a tény, hogy rajta kívül, még ő is ott van. Harmadjára kezdett neki egy bekezdésnek, mert nem tudott figyelni a könyvre. Nagybátyja a szobája előtt járkált, és recsegett lába alatt a padló, majd erősen bekopogott. Válaszra se várva benyitott. Ingjét levette magáról, és a nadrágját gombolta. Az övével csapkodta a kezét, majd megállt az ajtóban, és perverz mosolyra húzta a száját.

- Akkor most játszunk egy kicsit – közeledett lassan a lány felé, kiélvezve minden pillanatot tudva, hogy Noéminek nincs esélye ellene.

- Ne szórakozz. Mégis mit művelsz? – kérdezte teljesen ledöbbenve.

Felállt az ágyáról, hogy elmenekülhessen, de a férfi gyorsabb volt nála, és körbefogta apró csuklóját. Vigyorogva nézett le rá, és megharapta a száját. Noémi segítségért kiáltott, mire Norbert megpofozta, és a haját tépte.

- Ezt még egyszer meg ne próbáld. Értetted? – tépte erősen, mire a lány elsírta magát.

Kezét szorította, és egyre közelebb ment hozzá. A lány próbált védekezni, de a férfi erősebb volt nála. Megfordította, az ágyra lökte és rámászott. Noémi próbált kifordulni alóla, de teljes testével ránehezedett. Fejében lüktetett a vér az erőlködéstől, és tudta, hogy nincs esélye a férfivel szemben. Kezét hátracsavarta, és egy kézzel lefogta mind a kettőt. Szabad kezével lerángatta róla az alsóneműjét. Kiabálni akart, ordítani, de a rémülettől nem jött ki hang a torkán. A férfi végigtapogatta a testét. Nyakát, és a mellét végigcsókolta. Aztán megtörtént a legrosszabb dolog. A férfi a testébe hatolt. A megaláztatástól, és a hirtelen fájdalomtól nagyot sikoltott, mire a férfi befogta a száját. Akkor egy pillanatra eszméletét vesztette. Mire magához tért, a férfi önelégült mosollyal állt az ágya mellett.

- Ha ezt elmered mondani valakinek, akkor legközelebb nem úszod meg ennyivel – mondta vigyorogva, majd hátatfordított, és kiment a szobából.

Megrázta a fejét, és kémlelte az arcát a tükörben, hogy látszik-e rajta a délelőtt történtek nyoma. Sápadt volt, a szemei bedagadtak a sok sírástól. Magára húzta a hálóinget, és bebugyolálta magát a köntösébe, majd bement a szobájába. Nem feküdt be az ágyába, nem is tudta elképzelni, hogy valaha nyugodtan fog majd tudni aludni ott. Bekuporodott a foteljába, és magzat pózban, görnyedve bámult maga elé.