A híd előtt

4. rész - Örs

Pakolászott még egy keveset a pincében, ami már az övé volt. Senki nem használta, már legalább hat éve. Az is elképzelhető volt, hogy senki nem is tudott arről a helyről. A kert hátuljában talált rá a hatalmas fák, és bokrok mögött. A biztonság kedvéért kicserélte a zárat, így csak neki volt kulcsa hozzá. Szüleit nem nagyon érdekelte, hogy hol van, ezért szabad idejében a pincébe zárkózott. Olvasott, és próbált okosabb lenni egy bizonyos témában, amihez elég jól értett. Rendet hagyott maga után, és a növénynevelő lámpát égve hagyta maga mögött, s nesztelenül lépkedett felfelé a lépcsőn. Átsétált a kerten fülében a fülhallgatójával, melyből ordított a zene. Bement a házba, ahol a szülei vidáman vacsoráztak, de mikor meglátták fiúkat, csöndben maradtak, és egymásra nézve forgatták a szemüket.

- Életemben nem örültek még nekem ennyire – mondta ironikusan, s közben tovább hallgatta a zenét.

- Örs, drágám! – erőltetett egy mosolyt arcára az anyja, de látszott, hogy megjátssza.

- Anya – biccentett a fejével. – Nem akartatok megvárni a vacsival?

- Nem igazán. Úgy sem szoktál megtisztelni minket a jelenléteddel. Akkor mégis kire vártunk volna? – vigyorgott fia képébe az apja, majd jóízűen beleharapott a szendvicsébe.

- Szánalmas – szólt halkan, és kinyitotta a hűtőt.

- Hogy mondtad? – emelte meg a hangját az apja.

- Semmi. Nem mondtam semmit az ég világon.

- Én is így gondoltam.

Kutakodott a hűtőben, majd kivette magának a hozzávalókat, és gyártott magának két szendvicset. Megfogott egy üdítőt, és köszönés nélkül hagyta ott a szüleit.

Az egész tetőtér az övé volt, mely a szobájából, és a fürdőből állt. Volt még az emeleten egy üres szoba, mely zárva volt, és csak felesleges holmikkal volt tele. Kulcsra zárta maga mögött az ajtót, hogyha esetleg a szülei fel akarnának jönni, ne tudjanak. Bár tudta, hogy nem fognak

Felállt az asztal tetejére és kinyitotta a tetőablakot, majd leült. Lábát a cserepeknek támasztotta, és kibontotta az üdítőt, majd belekortyolt. Bámulta az elhaladó autókat, a csoportokba verődött fiatalokat. Lassan eszegette a szendvicset, majd mikor elfogyasztotta, megtörölte száját egy zsebkendővel, s a szokásos cserép alá dugta. Elővett a zsebéből egy szál cigarettát, és meggyújtotta. Sima, dohánnyal töltött cigit ritkán szívott. Csak akkor, ha a szüleivel balhézott, s ez mostanában egyre többet fordult elő. Próbált rendesen tanulni, és egy darabig sikerült is neki, csakhogy ez a szüleinek fel sem tűnt. Hiába kapott jó jegyeket, és hiába mutatta azt meg, nem kapott rá pozitív választ, és egy idő után feladta. Nem küzdött tovább azért, hogy jóban legyen a szüleivel. Élte a saját életét, és várta, hogy betöltse tizennyolcadik életévét, ami lassan, de biztosan közeledett. Ugyanis, amint ez bekövetkezik, elhagyja otthonát. Karácsonyra, születésnapjára, és névnapjára is csak pénzt kért, és most, hogy saját „vállalkozásba" kezdett, még több pénze lett. Félre rakta, és a lehető legkevesebbet próbált költeni, hogy legalább egy kétszobás lakást tudjon venni. Nyaranta fagylaltot árult, ami jól ment neki. A hőségben csak egy rövidnadrág volt rajta, amitől a lányok olvadoztak. Izmos karjaira, és kockahasára nehezen lehetett nem rápillantani.

Gondolataiból az utcára beforduló lányok hangos nevetése zökkentette ki. Már messziről kiszúrta a lánycsoport közepén sétáló Boglárkát, akivel összetalálkozott a tekintetük. A kiürült üdítősüvegbe dobta az elszívott cigarettát, majd füttyentett egyet, hogy mindenki rá figyeljen, s mikor a lányok a kapu elé értek, egyszerűen fogta magát, és leugrott az ablakból. Szaltózva érkezett a beépített medencéjükbe, mire több lány felsikoltott. Megrázta a fejét, és beletúrt nedves hajába, majd vigyorogva igyekezett a lányokhoz. Bogi összefont karral állt, és mosolyogva nézte a jelenetet.