Próbakapcsolat

Majdnem elfelejtett randi

- Jövő hétfőn lesz az előadás, és még mindig nem tudják a szólamukat!

A hajam szanaszét állt a sok beletúrástól, és a kezem is kezdett remegni az idegességtől. De ezúttal nem akartam mindent a kóruson levezetni, magukhoz képest egész jól haladtak. Mint mindig, az elvárásaim és az időkorlát volt, ami az őrületbe kergetett.

- Este hat van, nem gondolja, Miss Wells, hogy holnap folytathatnánk? – kérdezte bátortalan hangon Amy, az egyik legfiatalabb lány a kórusban.

- Szó se lehet róla, amíg legalább egyszer el nem éneklik hibátlanul, nem megyünk haza! – jelentettem ki a kottáimat igazgatva. A Pilgrim Songgal és a La Traviatával egész jól álltunk, de a Come Thou Fount of Every Blessing című kellemes, dallamos kórusműért vért izzadtunk egész délután. Négy óra körül kellett volna befejeznünk, de tessék, péntek este volt, és még mindig próbáltunk. – Meglátják, ha összeáll az egész, hogy tökéletesen megérte. Gyönyörű lesz, a közönség imádni fogja!

Néha kell egy kis ösztönzés. Főleg este hatkor!

Belekezdtem - immár vagy századjára - a zongora felvezetőbe, de valahonnan szélről suttogást hallottam.

- Elég – csaptam rá a zongorára, és szembefordultam velük. - Maguk szerint én élvezem, hogy itt kell töltenem a péntek estémet? Nem, de muszáj!

- Ja, csakhogy neki tuti nincs randija... - suttogta az Amy mellett álló lány a barátnőjének. Szerencsétlenségére a fülem elég jó volt a szakmámnak köszönhetően, és már épp letorkoltam volna a beszólásért, amikor beugrott: Igenis van randim!

Jézusom, hogy felejthettem el? Nora meg fog ölni!

- Ő, tudjátok mit? Igazatok van. – Nekiláttam kapkodva összeszedegetni a kottáimat. Lelki szemeim előtt már meg is jelent egy öltönyös Matthew, amint az ajtómon kopogtat, és egy kisírt szemű Nora, aki azt kiabálja: „egy időpont, egyetlen időpontot kellett volna megjegyezned!" – Vannak itt fiatalok is... úgy értem, mindannyian azok, ne rontsuk el a munkával azt az időt, amit szórakozással tölthetnénk! Margaret! – kiáltottam a kórusunk rangidős tagjára mutatva. – Ma este bulizik! És mindenki, menjenek el a párhuzamos utcában lévő klubba, mondják, hogy én állok mindent! Tudni fogják, ki vagyok.

A kórus megkövülten nézte, ahogy elbotorkálok a cuccaimmal a zongorától, és sietve felkapom a kabátom.

- Máris klimaxolna? – kérdezte az előbbi lány.

Amy megrázta a fejét. – Á, ahhoz még nagyon fiatal.

Úgy tettem, mintha nem hallottam volna a párbeszédet, és intettem egy utolsót. – Jó szórakozást!

Igazán hálásak is lehetnének – gondoltam, miközben hazafelé nyargaltam az utcákon. Hozzáteszem, nem volt egyszerű művelet, tekintve, hogy minden csúszott a hozzáfagyott jégtől.

Negyed hét volt, mire hazaértem, azaz negyedórám maradt elkészülni. Magamra kaptam egy bordó elegáns ruhát, öt percet hezitáltam azon, hogy kell-e vörös rúzs, további öt percig bámultam magam a tükörben, aztán lemostam a rúzst. A következő öt percben visszakentem, és kifestettem a szemeimet is. Éppen a hajammal bíbelődtem, amikor megszólalt a csengő. Máris eltelt volna tizenöt perc?

Utolsó pillantás a tükörbe: fekete nylon harisnya, elegáns fekete ruha épp megfelelő mennyiségű csipkével, piros boleró, piros rúzs, apró piros köves csat. A hajam hullámosan kiengedve, ahogy szeretem. Nem kellenek nekem Nora idióta kontyai.

Miközben az ajtóhoz sétáltam, folyamatosan kattogott az agyam a helyzeten. Azért akarok jól kinézni, hogy tetsszek neki. De én nem akarok tetszeni neki, azt akarjuk, hogy Nora tetsszen neki! Mégis muszáj, hogy először én tetsszek neki, hogy aztán tudjon ő, épp ezért annyira nem is szabadna tetszenem. Ebbe kinek nem fájdul bele a feje? Milyen taktikát kövessek? Minden erőmmel próbáljam lenyűgözni, hogy megnyíljon nekem (és továbbadhassam a barátnőmnek), vagy csak félgőzzel álljak hozzá, hogy annál könnyebb legyen elfelejteni, hogy egyáltalán megismert?