Azóta mi történt?

1.1K 93 14
                                    

Hol az anyámba kezdjem?
Luke és én, nos hát veszekedübk ugyan, de megvagyunk, jól vagyunk, néha elásnám a hátsó kerbe!
Snooki, maradt aki volt. Calummal boldog, végre becserkészte a kis kaszanovát.
Mikey és Ashley agyba főbe együtt vannak, ki se szállnak egymás szájából. Aranyosak együtt! És igen, ezt én mondtam.
Ashton kijelentette, idézem:
" Nekem nem kell nő! Eleget idegeskedek miattatok is, hiszen gyerekesek vagytok, folyton bajba kerültök.." blablabla!
De, azóta eltelt egy év. A fiúk zenélni kezdtek, eleinte csak a garázsban. Utána már azon kaptam magam, hogy a youtube tele van velük. Pislogtam párat, és persze az összeset kommenteltem, nem fogtam vissza magam!
Érettségi után meg.. Ugyan dehogy! Együtt maradt a csapat. Kis ideig. A srácok bekerültek a nagybetűs, tini pop-rock bandák életébe.
5 Seconds of Summer.
Snookival persze a nevüket is kifiguráztuk, mert miért ne?!
Mire észbe kaptam, már kint volt egy albumuk, és már a túrnéjukat tervezték. Féltem.
Mitől? Hogy elhagynak, itt hagynak, egyedül maradunk.
Aha aha aha! Nem. Elhívtak velük a túrnéra, amire persze hogy IGEN! -t mondtam. Snooki és Ashley inkább nem akartam menni, nem is értem miért.
Rájuk hagyva a kecót, nem sokára indulunk túrnézni.
Hát nem remek?
Egy kibaszott mázlista vagyok!

Taking back our Love! lrh.Where stories live. Discover now